Baba

Így lehetnek kevésbé ijesztőek a hegek

Egy bőrgyógyász szakorvos szerint a hegek megváltoztathatják az emberek külsejét és emlékeztethetik őket életük valamilyen nehéz időszakára, ami akár az általános életminőségüket is ronthatja.
2016. Augusztus 09.

„Igaz, hogy néhányan pusztán szépészeti problémának tekintik a hegeket, de mások esetében akár a pszichoszociális egészséget is befolyásolhatják” – mondta sajtótájékoztatóján Dr. Joseph Sobanko, az Amerikai Bőrgyógyász Akadémia tagja, a philadelphiai Pennsylvania Egyetem bőrgyógyásza. „A fizikai megjelenés fontos szerepet játszik abban, hogyan viszonyulunk másokhoz, ezért a külsőnket megváltoztató hegek, még akkor is, ha valaki elhanyagolhatónak tekinti azokat, negatív hatást gyakorolhatnak az érintett személy életminőségére.”

Sobanko kutatása azt mutatja, hogy egyeseket jobban zavarnak a hegek, mint másokat. Általában a fiatalokat zavarják a legjobban, de azok is kellemetlenül érezhetik magukat emiatt, akiknek valamilyen jól látható helyen, például az arcukon van heg, illetve azok, akiknek munkájuk miatt gyakran kell emberekkel foglalkozniuk. Császármetszéssel szült nőket a császárheg is frusztrálhatja.

A hegek kezelése az utóbbi időben sokat fejlődött, és ma már szteroid injekciókkal vagy lézerrel is le lehet bontani a hegeket. A hegek eltüntetésére ezen kívül minimálisan invazív eljárások és műtéti technikák is rendelkezésre állnak.

„Annak ellenére, hogy számos kezelési mód létezik manapság a hegek csökkentésére, fontos, hogy a betegek jól kezeljék az elvárásaikat” – tette hozzá Sobanko. „Nincs olyan kezelés, amely teljesen képes eltüntetni a hegeket, és a gyógyulás időbe telik, tehát nem szabad azonnali eredményt várni, hanem csak a külső fokozatos javulását.”

A szakember nem ajánlja a vény nélkül kapható és az interneten reklámozott heg elleni készítményeket sem, mert szerinte nincs bizonyíték arra, hogy ezek a termékek valóban hatnak.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Mire számítsunk a császármetszés után?
  • A császármetszés hosszútávú hatásai
  • A bőr és a haj védelme
  • Forrás: Medipress