Baba

Így lehet jó alvó a babád – 8 trükk nappalra és éjjelre

Hasznos tippek, hogy a kisbabád és te is tudj pihenni.
2021. Augusztus 01.
Így lehet jó alvó a babád - 8 trükk nappalra és éjjelre (Fotó: Getty Images)

Alvás. A nap legbékésebb pillanatai, ha kisbabád van. Ilyenkor te is tudsz egy picit pihenni, a baba alvása pedig kihat a későbbi éberségére, a kognitív képességeire, a figyelmére, a hangulatára, de még a memóriájára is. A nyugodt nappali alvások ráadásul hatnak a pici hosszabb éjszakai alvására is.

Ezért fontos, hogy – lehetőség szerint – a babád nappal is jól tudjon aludni. Az újszülöttek még rengeteget alszanak, 2-3 hónaposan még napi háromszor-ötször is szundítanak, de féléves koruk után sok baba beéri napi két alvással.

Carolynne Harvey, kisbaba-alvási tanácsadó arra figyelmeztet, hogy ne lepődj meg, ha az egyéves babád már a két nappali alvás ellen is hadakozik. “Ilyenkor jönnek a séták és a beszélgetések izgalmai, ami miatt nem mindig akarnak nappal is aludni” – mondja Carolynne, aki azért hozzáteszi, hogy az egyszer-egyszer kimaradt nappali alvás miatt még ne álljatok át a napi egy alvásra. Ha a babád nagyon nem akar nappal szundizni, akkor is érdemes megvárni a 14-19 hónapos kort.

Ezekből a jelekből tudhatod, hogy válthattok a nappali 1 alvásra:

1.      Egy-egy nappali alvás rendszeres kihagyása

2.      Csaták a lefekvéskor, ami korábban nem volt

3.      Éjszaka gyakrabban ébred

Carolynne Harvey szerint nem szabad váltogatni, hogy egyszer alszik a baba vagy kétszer, mert ha nem piheni ki magát rendesen, akkor egész nap álmosan viselkedik, gyakran lesz agresszív, türelmetlen vagy épp hiperaktív, nem akar felkelni az ágyból, és délutánonként rendszeresen ingerült lesz.

Ha ezeket tapasztalod, változtass az alvási szokásaitokon, készíts ütemtervet vagy ébredjetek korábban! A jól kipihent gyerekek este könnyebben elalszanak.

Az 1-2 éves kisgyermekeknek minden nap 11-14 órát ajánlott aludniuk. Ha naponta még kétszer alszanak, akkor átlagosan 30 és 90 perc között szundítsanak. Miután áttértek a napi egy szundira, a szunyókálás akár három órás is lehet.

Alvásösztönző trükkök éjjelre:

1. Sötétítsd be a szobát, húzd el a függönyt vagy a rolót!

2. Tompítsd a külső zajokat. Ha máshogy nem megy, akár egy ventilátor búgásával is csökkentheted a kívülről érkező hangokat.

3. Kényelmes ruhát adj a babára, általában egy réteggel többet, mint amennyit napközben otthon visel.

4. Fontos, hogy két év alatt ne adj párnát az alváshoz, és érdemes kivenni a játékokat is a kiságyból.

5. Érdemes esti rutinokat kialakítani, a következetes időtöltés ugyanis hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek jól aludjon.

A folyamatos, megszakítások nélküli alvás pedig rendkívül előnyös az agyfejlődés és a kognitív fejlődés szempontjából is. Minta ahogy George Kitsarastól, a Brit Pszichológiai Társaság (British Psychological Society) pszichológusától idéztük egy korábbi cikkünkben, a jó éjszakai alvás hatására a gyerekek másnap frissebbek lesznek, jobban tudnak koncentrálni és szembenézni a kihívásokkal.

Az esti rutin fontossága:

Itt olyan kisebb elemekre is gondolhatunk az esti rutinból, mint a fogmosás, amely már csak ismétlődésével, monotonságával is ráhangol a pihenésre.

Az esti mese nemcsak a nyelvi fejlődést és a gondolkodást segíti, de örömtelivé teszi a lefekvést, ami enélkül csak egy “nemszeretem-tevékenység” lenne a kicsiknek. A mesének persze relaxáló hatása is van a szakértő szerint. További hozadék, hogy erősíti a szülő-gyerek kapcsolatot, hiszen minőségi közös időt jelent a képernyők korában.

“Minél következetesebbek ezek a rutinok, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a gyermek még évekig tapasztalja az előnyeit” – írtuk ezzel kapcsolatban.