Baba

Így beszélj a kisbabádhoz

Kukucsosat játszunk a babával, beszélünk hozzá, énekelünk neki. Amikor boldogan gagyog, gurgulászik, akkor utánozzuk ezeket a hangokat magunk is. Ez szórakoztató dolog, de a fejlődésben is nagyon fontos.
2019. Október 17.
Így beszélj a kisbabádhoz (Fotó: iStock)

A baba szinte magába szívja a hangokat, a nyelvet, és azok a gyerekek, akikhez szüleik sokat beszélnek, erősebb nyelvi készségekkel rendelkeznek majd. A kicsivel való beszélgetés legjobb módja, ha dallamos, éneklős hangon szólunk hozzá, erre ugyanis lelkesebben reagálnak, mint a normál, felnőtt beszélgetésre.

A babák agyának fizikai fejlődése 80%-ban az első 3 évükben történik, majd ahogy az agyuk növekszik, egyre jobban kiépülnek az idegsejtek közti kapcsolatok, amelyekre szükség van a gondolkodáshoz, tanuláshoz, információfeldolgozáshoz is. Ezeknek a szinapszisoknak a nagy része is az első évben fejlődik ki.

A csecsemővel való beszélgetés fejleszti az agyának azon részét, ami a nyelvért felelős, és minél több szót hall a kicsi, annál erősebbek lesznek ezek a mentális kapcsolatok. Azok a csecsemők, akikkel több bababeszélgetést folytattak, 2. életévükre több szót ismernek majd, mint azok a társaik, akiknek ebben kevésbé volt részük.

Ezek a babával való beszéd alapjai

  • Beszéljünk gyakran a babához – a szülőknek, akik sokat beszélnek a kicsihez, gyermekük is beszédesebb lesz.
  • Legyünk gyakran kettesben a babával, hiszen akkor a legeredményesebb a beszélgetés vele, ha csak ketten vagyunk.
  • Ha a baba beszél hozzánk, ne nézzünk félre és hallgassuk végig, hiszen ebből tudja, hogy figyelünk rá.
  • Nézzünk a baba szemébe beszélgetéskor, mert így jobban reagál a szavainkra.
  • Korlátozzuk azt, mennyi képernyőt lát és hall a baba, mert ez akadályozhatja a nyelv fejlődését.
  • Ne csak babásan beszéljünk a kicsihez, hanem néha felnőttesen is, hogy tudja, milyen a valódi, felnőttek közötti kommunikáció.

Beszélgetés az 1-3 hónapos babával

  • Az ekkora csecsemő artikulálatlan hangokkal, gurgulászással, gagyogással, és természetesen sírással kommunikál. Ha beszélünk hozzá, figyel ránk, mosolygással, a karjának lóbálásával jelzi ezt.
  • Fontos, hogy az ekkora babához is beszéljünk sokat, énekeljünk neki, játékos, csilingelő hangon szóljunk hozzá, és mondjuk el neki a különböző tevékenységek közben, hogy éppen mit csinálunk.
  • Olvassunk fel a babának, és meséljünk neki a könyvekben szereplő képekről, hogy mit látunk.
  • Ha éppen hangot ad, mosolyogjunk, ünnepeljük, legyünk izgatottak, így bátorítva őt.

Beszélgetés a 4-7 hónapos babával

  • Az ekkora baba elkezdi lemásolni a hallott hangokat, és még fel is emelheti a saját hangját, ha megpróbálja kifejezni az érzéseit.
  • Ha valamit babanyelven nevez, és azonosítani tudjuk az adott dolgot, mondjuk ki annak a nevét. Például ha azt mondj a kutyára, hogy “bah”, akkor mondjuk neki, hogy “kutya”.
  • Ha beszélünk a babához, azt tegyük lassan, és hangsúlyozzunk bizonyos szavakat, például: Szeretnéd a labdát? Ez a labda! Ezzel csendben ösztönözzük is őt arra, hogy válaszoljon.
  • Mutassunk meg a babának különböző tárgyakat – mutassunk rá azokra a dolgokra, amikre ő ránéz, és mondjuk el neki, mi az.
  • Olvassunk neki minden nap képes könyvekből, nevezzük meg a látott dolgokat, és dicsérjük meg, ha olvasás közben ő is magyaráz.

Beszélgetés a 8-12 hónapos babával

  • Az ekkora baba megért már bizonyos szavakat, mint például a nem, és néhányat magától is mondhat már, mint a mama, papa, baba. Mire betölti az egyet, megérthet olyan egyszerűbb kéréseket is, mint az Ints pápát!
  • Folyamatosan beszéljünk arról, mit csinálunk, és azt is nevezzük meg mindig, amire a baba néz. Ha a baba rámutat dolgokra, és ő maga is megnevezi, például egy autóra azt mondja, hogy “autó”, akkor mondjuk hogy “Igen, ez egy piros autó!”.
  • Amellett, hogy megnevezzük a tárgyakat, amikkel a baba érintkezik, mutassunk rá a testrészekre, állatokra, nagyobb objektumokra is, és mondjuk ki ezek nevét.
  • Ha azt látjuk, hogy a gyermek indulatosabb, vagy esetleg túláradóan boldog, érzéseit is nevezzük meg.
  • Énekeljünk sokat továbbra is a kicsinek, és esetleg próbáljunk meg neki is dalokat tanítani.
  • Mivel az ekkora babák nagyon szeretik utánozni a hallott szavakat, ügyeljünk rá, mit mondunk a kicsi jelenlétében.

(Forrás: webmd.com)

Kapcsolódó írásaink: