Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Hozzátáplálás: BLISS, azaz a BLW biztonságosan

Szerző: Lukasz Rebeka dietetikus, Kiskanál Kommandó

2018. július 24.

Forrás: babaszoba.hu

A BLISS a "Baby-Led Introduction to SolidS" kifejezés rövidítése. A módszer kidolgozása szakemberekkel történt (Új-Zélandon), kiküszöbölendő az egyre népszerűbb hozzátáplálási módszer, a BLW vélt veszélyeit.

A BLW-ről már volt szó, a szülők zöme már alighanem ismeri. Ez a Baby Led Weaning rövidítése, vagyis a baba vezette hozzátáplálást jelenti egy bizonyos kritériumrendszer alapján. (A hozzátáplálás megkezdhető, ha önmagától tud ülni, a baba eszi, amit a kezébe tud fogni, alapvetően a családi ételeket, de kicsit átalakítva - tehát általában nem püréket.)
BLISS - hozzátáplálás
Ha úgy tetszik, a BLISS-nél kicsit módosították a BLW "fájdalompontjait", hogy minimalizálják a vélt veszély. Vélt, hiszen a mintaszám nem volt túl nagy, és mint a BLW kutatások zöme, a kutatás módszerében is hiányosságok voltak, így messzemenő következtetést nem lehet még levonni belőle. Az eredmény ennél fogva megkérdőjelezhető, miszerint a BLISS-csoport esetében a vasszint megfelelő volt, és kevesebb volt a félrenyelés, mint a BLW-csoportban.
A BLISS-módszer hangsúlyozza:
  • vasban és energiában gazdag (pl. vörös húsok) élelmiszerek bevezetését 
  • a fulladásveszélyes ételek (pl. nyers alma) kerülésének fontosságát 
A konklúzió, hogy ez a módszer/megközelítés biztonsággal keresztülvihető, de ne feledd: a minta nagyon kis létszámú. Ezt értsd úgy, hogy pár tíz gyermekről van szó mindössze. További kutatások szükségesek ahhoz, hogy ez a módszer ajánlható legyen a szülők számára.
Ha gyermeked a BLW módszert szeretné követni, kérd szakember segítségét. A jelenleg érvényben lévő nemzetközi hozzátáplálási ajánlások szerint a hozzátáplálást a gyermek 26 hetes koráig célszerű megkezdeni, feltöltve így a gyermek akkorra már kiürült tartalékait. Persze ez egyéni, de általánosan elmondható, hogy 6 hónapos koron túl már szükség van a tápanyagok pótlására, ezért pl. nem elég hónapokig a gyermeket almával és répával etetni, már az első próbálkozások után célszerű hússal dúsítani a menüt. BLW során is tanácsos a húsokat már a hozzátáplálás elején bevezetni, olyan állagban, ahogyan a gyermek azt könnyedén el tudja fogyasztani (bár a BLW egyik alapköve az önálló felülés, ami azonban ritkán következik be 6 hónapos életkorra még).
TIPP
Daráltass le különféle húsokat, és variáld. Darálva, egy kis reszelt zöldséget, tojást, zabpelyhez hozzáadva formázz a masszából kis hengereket, ezt az egészen kicsi gyerkőc is könnyedén megragadja (finger food). A sütőben süsd ki, ne bő olajban, ugyanolyan finom lesz, és a gyermek számára tele van értékes tápanyaggal, és még egészséges is.
Gyermekorvossal egyeztetve, átbeszélve a módszereket együtt biztosan megtaláljátok a gyermekednek legmegfelelőbb táplálási módot. A lényeg, hogy jól fejlődjön, jókedvű legyen, és együtt egyetek. Stresszmentesen, elvárásoktól mentesen, de biztonságban.
Kapcsolódó cikkek:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések