Baba

Hordozós tánc – Te táncolsz, Ő fejlődik

Nem kell elválni a babádtól, mégis mozoghatsz, kapcsolódhatsz másokhoz, sőt a kisbabád számos területe észrevétlenül fejlődik is mozgás közben. Ez a hordozós tánc.
2020. Június 29.
Hordozós tánc (fotó: Getty Images)

Úgy táncolsz, hogy közben hordozol

A hordozós tánc az anyukáknak egyszerre kétféle dolgot is jelent: mozgást és kikapcsolódást. Másfelől azzal, hogy az édesanyák hordozva táncolnak, a baba is részt vesz a tevékenységben, hat rá mindaz, ami a tánc közben az anyukájával történik akár fizikai, akár lelki-érzelmi síkon.

“Azzal a céllal jöttünk létre 2018-ban, hogy mi, édesanyák egy kicsit kikapcsolódjunk és csapatban táncoljunk hordozni vágyó kismamákkal. Úgy táncolunk, hogy hordozunk közben” – meséli Magyar Nóra, a Lógjunk Anyuval Egyesület elnöke. Magyar Nóra, akinek ugyan van táncművészeti végzettsége, bárkinek, mindenféle előképzettség nélkül ajánlja a hordozós táncot. “Törekszünk a koreográfiákat állandósítani, és járunk fellépésekre is. Nem ijedünk meg a színpadra állástól sem, egyszerű koreográfiáink vannak, tanulhatóak, mozgásban és kikapcsolódásban ad segítséget a kismamáknak, hogy egy kicsit kiszakadhassanak a mindennapokból. Bárki csatlakozhat, semmilyen tánctudás nem kell hozzá, csak a mozgás, a ritmus szeretete.”

A hordozós tánc hatása

Az, hogy az édesanyáknak a tánc mozgást, feltöltődést, kikapcsolódást, társasági együttlétet, sikerélményt jelent, nem is kérdés. De mi történik közben a babával? Vajon ő csak egy passzív részvevője az édesanya tevékenységének, vagy ennél jóval többről van szó?

“A ringatózás, mozgás, a zene ritmusa a babára is hat, például az agyi területek összekapcsolódásában van jótékony hatása” – meséli Magyar Nóra. A ringatás különösen az első életévben nagyon fontos a kisbabáknak, ugyanis nagymértékben fejleszti az idegrendszert. A ringó, ritmusos mozgás, tánc erősíti a baba izomtónusát, ritmusérzékét. Tánc közben fejlődik az egyensúlyérzék, sőt, a motoros- és koordinációs készségek is.

“A baba folyamatosan átveszi az édesanyja rezgését, ritmusát. Tánc közben, ha a táncoló el kezd gondolkozni, kiesik a ritmusból, de abban a pillanatban, hogy átadja magát a táncnak, más állapotba kerül”- mondja Nagy Beatrix, a Lélekpalota drámapedagógusa, komplex mozgásterápiás fejlesztő, szakrális-kör táncvezető. Vagyis egyfajta flow-élményt is adhat a tánc, ráadásul a babával együtt. “A tánclépések, a forgás, a ringás, a keresztlépések, mind hatnak a babára: a vesztibuláris rendszerére, az agyféltekék harmonizálására és ellazult állapotot hoznak létre” –  teszi hozzá Nagy Beatrix.

Ebben a bizalmi, ellazult állapotban a kisbabák sokszor könnyedén elalszanak. “Azt látjuk, hogy könnyen álomba merülnek, általában végigalusszák az órát” – mondja Magyar Nóra.

Hány hónapos kortól ajánlott a hordozós tánc?

Magyar Nóra azt javasolja, hogy mindenképpen várják meg az édesanyák a szülés utáni 6 hetet a hordozós tánccal, sőt lehetőség szerint várják meg az édesanyák az első 2 hónapot, “az első oltást érdemes megvárni, kicsit erősödjön a baba, alakuljon ki a napi rutin.”

Hozzáteszi, hogy természetesen egyénfüggő, hogy ki, mikor kezd el hordozni, vannak olyan édesanyák, akik már a szülés után, még a kórházban magukra kötik a kisbabát, mások később kezdenek el hordozni. Ugyanakkor, hordozási rutin sem szükséges ahhoz, hogy hordozós táncra járjunk, ők abban is segítséget tudnak adni, hogy milyen eszközök jöhetnek számításba.

Hol hordozzunk tánc közben?

“Minden koreográfiát úgy alakítunk ki, hogy bárhol hordozhat az anya. Hogy elöl, hátul vagy csípőn hordozza-e a babát, az leginkább a baba súlyától függ, mi az elöl hordozást 7-8 kg-ig javasoljuk vagy addig, amíg az anyának az kényelmes” –  tanácsolja Magyar Nóra.

Milyen zenére?

Magyar Nóra nem preferál konkrét zenei irányzatot, ami őt inspirálja, arra készít koreográfiát. Nagy Beatrix a lágyabb, hullámzóbb, meditációs, mantra és európai zenékre koreografált egyszerű mozgásokat részesíti előnyben.

A hordozós tánc tulajdonképpen a hordozás előnyeit erősíti, gazdagítja, miközben az édesanya mozog, közösséghez kapcsolódik. Hiszen a hordozással folyamatosan ott vannak egymásnak, ahogy Magyar Nóra is mondja, folyamatos a testi kontaktus kettejük között, bármikor tud szoptatni az édesanya, és egy olyan óvás, védelem mellett nő fel, ami “biztonságérzetét változtatja meg, pozitív hatással lehet a világhoz való hozzáállásukban.” És mindeközben zene, ritmus és tánc veszi körbe a babát.

További tippek: