Baba

Hogyan fejleszd a babát?

Már a terhesség idején érdemes elkezdeni a kommunikációt a magzattal. Hamar meg fogod érteni a jelzéseit.
2013. Július 10.

Amit a mama hasában megtanult, kint sem felejti el

Kutatók megállapították, hogy a kisbabák megszületésük után felismerik a terhesség utolsó heteiben naponta hallott hangokat, akár dallam, akár prózai szöveg az. Az ismerős hangok megnyugtatóan hatnak a kicsire. Énekelj a pocaklakónak vagy beszélgess a pároddal, olvass fel vagy hallgass zenét – ugyanaz lesz az első hetek kedvence, a nyűgös délutánok, sírós esték megoldása.

Önállóan tanul

Már a néhány hetes baba figyelmét is az köti le leginkább, amit maga vett észre. Ha békés hangokat hallasz az ágya felől, óvatosan lesd meg: lehet, hogy éppen a fényfoltokat nézegeti a falon vagy a kezét, lábujját igyekszik a szájába venni. Egészen elmerül abban, amit éppen csinál – ez a legintenzívebb tanulási folyamat.Semmiképp se zavard meg ilyenkor, figyelme úgyis legfeljebb tíz percig tart. Akkor tud ilyen spontán módon figyelni, ha éppen jóllakott, tiszta a pelusa, kialudta magát és a közelében vagy, tehát biztonságban érzi magát.

Az elmélyült játék közben fejlődik legjobban a baba

Olvas a szemedből, szádról

A néhány hetes baba az arcokat vagy az arcok fő vonalait – szemeket, szájat – ábrázoló képeket nézegeti a leghosszabban. Észre sem veszed, hogy folyamatosan figyel: elsősorban az arcodról olvas, már egyéves kor alatt nagyon pontosan értelmezi a felnőttek mimikáját. Csak megzavarod, ha mást mondasz, mint amit az arcodon lát. Inkább erősítsd meg szavaiddal is: jól látod, anya ideges. Beszédfejlődése is szorosan személyhez kötött, tévéből, cédéről hallott, szöveg semmit nem mond neki, csak a közvetlen szemkontaktussal kísért kapcsolat lehet forrás számára.

Ezek is érdekelhetnek: