Baba

Házimunkasztrájkba kezdett egy anya, ez lett belőle

Elgondolkoztál már azon valaha, hogy mi történne, ha egyszer csak abbahagynád a házimunka elvégzését? Mi lenne, ha nem könyörögnél tovább a veled egy háztartásban élőknek, hogy segítsenek be a feladatokba?
2021. Március 23.
Házimunkasztrájkba kezdett egy anya, ez lett belőle (A kép illusztráció. Fotó: Getty Images)

Egy édesanya úgy döntött, hogy kideríti. A @MissPotkins nevű Twitter felhasználó úgy döntött, hogy takarítási sztrájkba kezd, amiről az első fotója egy koszos tányérokkal borított konyhai pult volt, a következő szöveggel: “Két napja úgy döntöttem, hogy abbahagyom a mosogatást. Elkészítettem a vacsorát, és elegem lett abból, hogy az egész takarítást is nekem kell megcsinálnom. Azóta megjelent ez a kupac, egy ponton pedig kel fognak fogyni a kanalak, a poharak és a tányérok is. Ki lesz az, aki először pislog? Hát nem én.”

De Miss Potkin kitartott a döntése mellett, hogy felhagy a családja után való takarítással. És ahogy azt megjósolta, családtagjai eleinte figyelmen kívül hagyták az edénykupacot – írja a Romper.com. A mosással is felhagyott, így megjelentek ruhakupacok is, a lakás pedig kezdett “egy kissé posztapokaliptikusan” kinézni.

Ám ennek ellenére sem adta fel, még akkor sem, amikor az egyik családtag ugyan bepakolt a mosogatógépbe, de el nem indította. Ekkor megkérdezte Twitter-követőitől, hogy: “El kellene indítanom a mosogatógépet? Kikészülök tőle. Kikészülök attól, hogy tudom, hogy tele van, de csak itt ücsörgök.” Követői azonban arra bátorították, hogy ne tegye meg, és végül el is indította az egyik családtag a mosogatógépet.

Három nappal később, miután felhagyott a mosogatással, mosással, és hogy mások után ő szedjen össze mindent, Miss Potkin kihirdette a győzelmét – és megosztott néhány képet a ragyogóan tiszta lakásról. A sikernek pedig Twitter-követői is őszintén örültek.

“Rendben tartjuk az otthonunkat, a szeretet miatt. Főzünk, megterítjük az asztalt, friss illattal és a tiszta ruhákéval töltjük be a lakást, a szeretet miatt. A szeretet türelmes, de a szeretet baromira fáradt is, mert 14 órákat dolgozik naponta” – írta Miss Potkin az egyik tweet-jében.

Ahogy pedig a portál is megjegyzi, bizony, mindezt szeretetből csinálják az édesanyák, de az nem baj, ha néha emlékeztetik a családtagokat is arra, hogy őket is szeressék viszont.