Baba

Hatósági árasak lesznek a koronavírus-tesztek, ingyenes lesz az influenzaoltás

A vírus első és második hulláma számos ponton különbözik, így a védekezés is különbözni fog - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2020. Szeptember 12.
Hatósági árasak lesznek a koronavírus-tesztek (fotó: Getty Images)

A miniszterelnök elmondta, hogy továbbra is az időseket kell védeni, az idősotthonok most is veszélyeztetett helynek számítanak, ezért mindenkit arra kér, hogy felelősséggel végezze a dolgát.

Orbán elmondta, hogy van egy haditervük, ennek első része volt a nemzeti konzultáció. Az ország az első hullámban minden adat szerint jól vizsgázott. A második hullám kezeléséhez a tapasztalat kellett (ez megvan), és tudni kell, mi az, amit az emberek hajlandóak elfogadni, erre volt jó a konzultáció. A miniszterelnök a konzultáció eredményeit egy mondatban foglalta össze: Az emberek azt akarják, hogy Magyarország működjön.

Ezért az a cél, hogy az idősek védelme mellett, Magyarország működőképességét is megvédjék. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a vírus megbénítsa az országot – tette hozzá.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy szombaton kora reggel összeül az operatív törzs, a gazdasági kabinet, a következő napokban egymás után hozzák majd a járványügyi intézkedéseket.

Amit már most tudni lehet, hogy általános korlátozásokra nem kell számítani, az iskolákat nem zárják be, ha felüti valamelyik iskolában a fejét a járvány, akkor egyedi izolációk lesznek, csak akkor zárnak le egy intézményt, ha már semmi mást nem tudnak tenni.

A kórházakban látogatási tilalmat rendelnek el, bezárják az idősotthonokat. A miniszterelnök utasította Kásler Miklós minisztert, hogy azoknak akik kérik, ingyenes legyen az influenza elleni védőoltás, valamint fontos változás, hogy hamarosan hatósági árasak lesznek a koronavírustesztek.

A kormányfő mindenkit arra szólított fel, hogy legye felelősségteljes és hordjon maszkot.

Forrás: HVG.hu