Baba

Hasfájásra ítélve?

Vajon a kisbabák az ősidők óta bömbölnek egész álló délután? Ennyire elfuserálta volna az embert az evolúció?
2013. Január 28.

Ha jobban megvizsgálunk egy babát, bizony találunk egy-két konstrukciós hibát… Legalábbis a mai életformánkhoz nem annyira passzol az anatómia. Az emberi gyomor születés után túl pirinyó. Formája sem ideális: kettős görbület tagolja. Ez sok galiba okozója lehet. Talán nekünk kellene alkalmazkodni a helyzethez.

Túltöltve

Az újszülött gyomrának befogadóképessége nagyon pici. Akkora, mint egy ropogós cseresznye. Az első napokban az anyatej mennyisége meglehetősen kevés. Épp annyi, amennyi ezt a pici cseresznyényi gyomrocskát meg tudja tölteni. Háromnapos korra nagyjából eléri egy pingponglabda méretét, majd tíznapos korára lesz akkora, mint egy tyúktojás. Lássuk, hogy lehet elindítani egy babát a hasfájós karrier rögös útjain. El lehet kezdeni azonnal megszületése után.Pusztán azzal, hogy a babát az újszülött-ellátási protokoll alapján megitatják forralt vízzel – így ellenőrizve, hogy érett-e a szopó- és nyelőreflexe. Sok szülészeten az első ellenőrző itatás után is kínálgatják a babát vízzel, cukros vízzel, mert féltik a kiszáradástól, sárgaságtól, de csak azért is, mert a cumizástól hamarabb elhallgat, ha sír. Ha a víz kicsit megszalad, már túltöltötték a pici gyomrot, aminek öklendezés, bukás a vége. A feszülő gyomrocska fáj és kitágul.

Tehetsz azért, hogy ne fájjon a baba hasa

Babánknak ettől kezdve már nem biztos, hogy kielégíti éhségét a rendelkezésre álló, amúgy megfelelő mennyiségű anyatej, hiszen a víz hamar fölszívódik, a baba szeretné, hogy tele legyen a pocakja. Ördögi körbe került mindenki, a baba sírós, “hasfájós”, a szoptatás nem biztos, hogy kielégíti, a cumisüvegből ömlő vizet viszont nyeli, mint kacsa a nokedlit. Ebből persze mindenki arra következtet: a víz kell neki, aztán átváltanak a csecsemőteára – hiszen ez harminc éve a nagyinak is bevált. Nehéz róla lemondani. Pedig a babának valójában semmire sincs szüksége anyatejen kívül féléves koráig.A pici gyomorba kevés fér. Ez az oka annak, hogy ha a baba követheti a saját ritmusát, akkor nagyon gyakran eszik: legalább nyolc-tizenkét alkalommal az első napokban. Ha korlátozzák az igény szerinti szoptatásban, és ennél ritkábban, de többet szopik, az is ahhoz vezethet, hogy egyszerre túl sokat eszik, és a fölösleget kibukja. A hirtelen nagy mennyiségű tápláléktól is megfájdulhat a pocak.

Így segíts

  • Válassz olyan szülészetet, ahol támogatják a szoptatást, nem adnak fölöslegesen folyadékpótlást a babának, és éjjel-nappal együtt lehetsz a kicsivel.
  • Ne itasd semmivel, csak szoptasd.
  • Ha tápszert kell kapnia, csak fokozatosan emeld az adagját.
  • Szoptasd meg legalább háromóránként, de ha érdeklődést mutat, gyakrabban is.
  • Éjjel is szoptasd meg, ahányszor igényli.

Dupla kanyar

És a girbegurba gyomorral mit kezdjünk? Nem túl praktikus, mert ha a baba levegőt nyel, a buborék megakadhat a kanyarban. Persze feszít, nyom, a baba nyűgös, sír, és nem hajlandó a kiságyban megmaradni. Öntsünk tiszta vizet a pohárba: a babát nem is fekvésre tervezték. Az anatómiai viszonyok kialakulásának időszakában a szülőknek eszük ágában sem volt letenni a kisbabát, hiszen ez veszélyes lett volna. Az ősember gyereke anyjába kapaszkodva, függőlegesen utazott naphosszat, így a ringatózó mamatesten gyakorlatilag egész napos “böfiztetésben” volt része.A pocakja a mamája testéhez simult, lábacskáit behajlította, maga alá húzta. Ez enyhítette a hasfájást, ha ki is alakult.Az ágyukban vízszintes felületre, hanyatt fektetett kisbabák a természetestől nagyon eltérő testhelyzetben találják magukat. Többek között ezért tiltakoznak az ellen, hogy letegyék őket. És a soha le nem tehető babákat könnyen kinevezzük hasfájósnak.

Így segíts!

  • Minél többet tartsd a picit közel függőleges helyzetben! A legjobb, ha a mellkasodon pihen, vagy hordozókendőben tartod.
  • Ha lefekteted, próbálkozhatsz hasra fektetéssel. Így maga alá húzza a lábát, jól össze tud gömbölyödni.
  • Sok baba szeret a felnőtt alkarján hason fekve ejtőzni. Ez a “kólikás tartás”.
  • Tanulj babamasszázst! Ez a legtöbb babát ellazítja.

Kapcsolódó cikkeink: