Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Hároméves kor után már késő?

Szerző: Sződy Judit

2007. november 12. | Frissítve: 2016. április 19.

Forrás: Kismama magazin

Boldog lesz-e gyermekünk? Minden eldől a magzati korban és az első években? Van-e lehetőségünk arra, hogy kijavítsuk az elkövetett "hibákat"?

Hároméves kor után már késő?

Nemrég felhívott egy közeli ismerősöm. Megindult hangon sorolta óvodás kisfia viselkedési problémáit. Az első lélegzetvételnyi szünetben ösztönösen védeni próbáltam a gyereket, ismerve a család hányatott életét. "Tudod, hogy babakorától milyen nehéz neki. Minden oka megvan arra, hogy így viselkedjen" - mondtam. A válasz megrendítő volt: "De most mit csináljak? Dobjam ki a kukába, és szüljek helyette másikat?"
A kérdés szöget ütött a fejemben: valóban megpecsételi a gyerek sorsát az, ahogy élete első éveit leélte? Erről beszélgettünk Hámori Eszter pszichológussal, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet munkatársával.

Túl sokat tudunk

Az utóbbi évtizedekben öles léptekkel halad előre a tudomány a magzatok, újszülöttek és csecsemők képességeinek, érzéseinek feltérképezésében. Tudjuk, hogy az apróság az anyaméhben, már a várandósság első felében érzékeny a külső hatásokra. Érzékszervei működnek, tapasztalatait pedig egész biztosan eltárolja a még fejlődőben lévő idegrendszer, hiszen tanul, emlékezik. (Az, hogy a várandósság alatt gyakran hallgatott zenemű a kinti életben is megnyugtatja a babát, nem újdonság a kismamák számára.)

Ez a sok új ismeret fantasztikus kincsesbánya a tudósok, szakemberek, egészségügyi dolgozók számára, de nem biztos, hogy minden helyzetben hasznos, ha a kismamák, apák is apró, tudatos bölcsnek tekintik magzatukat.

"Van annak jó oldala, hogy sokat tudunk a magzati korról. Fölismertük, hogy egy apró, érzékeny emberi lény van a mama hasában, és ez elvezetett ahhoz az igényhez, hogy a szülők kapcsolatot teremtsenek a kicsivel, hogy ráhangolódjanak" - mondja a pszichológusnő.

"Ám ennek a felismerésnek több hátulütője is van. Az egyik, hogy sok anya már ebben az időszakban is a kelleténél jobban aggódik amiatt, hogy kárt tesz a gyerekében, ha például túl sokat szorong, ha túl nagy a zaj a környezetében, ha túl keveset mozog, vagy ha "elhanyagolja", nem beszélget vele eleget.

Az okos, érzékeny és aktív (a szakirodalomban "kompetens") magzatról és újszülöttről szóló híradások nem tesznek említést arról, hogy micsoda rugalmassággal, alkalmazkodóképességgel rendelkezik az emberi idegrendszer, milyen elképesztően jól ki tudja egyenlíteni a "hibákat", még akkor is, ha például fizikai sérülés éri. Egy-egy magzati vagy csecsemőkori lelki megpróbáltatás nem pecsételi meg a gyerekünk sorsát. Ez ennél jóval bonyolultabb kérdés."

- Említette, hogy más hátránya is van annak, hogy kialakult az okos magzat mítosza.
- Nem véletlen, hogy a baba ennyire rejtetten él a méhben, és csak néhány jelet ad magáról. Így az anyának megvan az a lehetősége, hogy a fantáziájában felépítsen egy képet a kisbabájáról. A baba szinte tiszta lappal indul, az anya tulajdonságokkal ruházza fel, megszemélyesíti, félelmeit, vágyait vetíti rá (attól félek, hogy olyan lesz, mint..., arra vágyom, hogy olyan legyen, mint...), így válik a gyerek "valakivé", mire megszületik.

Ha a magzat az anya szemében túlságosan is tudatos, nem indul tiszta lappal. Egy idegen kis bölcs ül a pocakban, akit könnyű rossz tulajdonságokkal felruházni. Az anya úgy érezheti, hogy ki van szolgáltatva a kis akarnoknak. Ez megnehezítheti ez első hónapokat. Persze kis számban, de vannak olyan szülők is, akik éppen ilyen tudatos babára vágynak. Számukra tehát ez nem jelent problémát.

A lélek alkalmazkodik

Sokáig úgy gondoltuk - és ez el is terjedt a köztudatban -, hogy a korai hónapokban kialakult anya-gyerek kötődés minősége meghatározza az ember egész életét. Ha a baba biztonságosan kötődik az édesanyjához, vagyis felhőtlen, kiegyensúlyozott a viszonyuk, akkor később, a többi emberrel, köztük párjával és saját gyermekeivel is biztonságos, kiegyensúlyozott kapcsolatot fog kialakítani.

A "ridegen tartott" csecsemőből kötődésre képtelen felnőtt lesz. Ha viszont bizonytalan (egyszer odaadó, másszor elutasító) a kapcsolat az anya és a gyerek között, akkor a gyerek, majd a felnőtt társas viszonyait is a bizonytalanság, szorongás uralja, és ez később sem változik. Ez egy nagyon egyszerű, logikus megközelítés, nagy a kísértés, hogy minden bajt ebből vezessünk le.

Olyannyira kézenfekvő, hogy volt idő, amikor az autista gyerekek amúgy is nehéz sorsú szüleinek azzal a kétségbeejtő helyzettel is meg kellett birkózniuk, hogy a "tudomány" azt állította, az ő érzelmi hidegségük miatt vált a gyerek beteggé. Ma már ennél sokkal árnyaltabban látjuk a helyzetet.

"A gyerekek nagyon jól alkalmazkodnak még a néha szélsőséges körülményekhez is" - mondja a pszichológus. "Olyan gyerekből is válhat egészséges lelkű ember, akit csecsemőkorában hónapokig kezeltek kórházban, vagy akivel az anyja a szülés utáni depresszió miatt nem tudott kiegyensúlyozott kapcsolatot kialakítani. Szinte mindenki találkozott komolyabb nehézségekkel gyerekkorában. Igazából nem ezek mennyisége vagy mélysége befolyásolja a későbbi életet, hanem az, hogy hogyan éltük át és hogyan dolgoztuk fel ezeket.

A szülőnek itt fontos szerepe van. Azt kell biztosítania, hogy a gyerek megélje: a fájdalmas helyzetből van kiút. Az a lényeg, hogy ne sérüljön az érzelmi folytonosság, vagyis a kicsi ne maradjon magára a bánatával.

Vegyünk egy példát: Jankát egy vizsgálat miatt elválasztják a mamájától. Amikor újra találkoznak, a kislány dühösen sírva ellöki magától anyját. Ha a szülő ilyenkor megsértődik, és a saját önérzetével foglalkozik, a gyereknek egyedül kell megküzdeni a bajjal. Ha az elutasító viselkedés ellenére szeretettel nyugtatgatja a kicsit, akkor a gyerek azt tapasztalja meg, hogy vannak az életben nehézségek, de a bánat megosztható, van kiút."

- Előfordul, hogy az anya nem tudja biztosítani a gyerek számára ezt a megbízható érzelmi hátteret. Ilyenkor minden elveszett?
- Erről szó sincs. Egyrészt ott a család többi tagja. Nagyon sokat segít az apa, a nagyszülők vagy a testvérek. Egyszer hozzám fordult egy család, ahol az anya szülés után olyan rossz lelkiállapotba került, hogy képtelen volt akár megérinteni is a gyerekét. Az apa és a nagyszülők mellette álltak, ellátták, szeretgették a kicsit. Amint az anya jobban lett, rendeződött a kapcsolata a totyogóval.

A gyerek már kisiskolás, teljesen kiegyensúlyozott személyiség. Vannak olyan anyák is, akik csak egy bizonyos életkorban nem tudnak mit kezdeni a gyerekükkel. Előfordul, hogy az első időszakban szorongó, bizonytalan kötődés alakul ki anya és csecsemője között. Aztán az óvodáskorhoz közeledve az anya felszabadul, kinyílik, élvezni kezdi a gyereket, a kapcsolatuk harmonikussá válik.

- Honnan tudja a szülő, hogy olyan probléma alakult ki, amely nem rendeződik magától? Mikor kell szakemberhez fordulni?
- Már a csecsemő is jelzi, hogy valami nincs rendben. Elutasítja az evést, nem alszik, bizonyos napszakokban vigasztalhatatlanul sír. Ezeket mi funkcionális problémáknak hívjuk. Ilyenkor arról van szó, hogy a szülő egy bizonyos dologban nem tud a baba rendelkezésére állni. Valami rejtett indíték miatt éppen ő idézi elő a problémát. Itt nem kell misztikus dolgokra gondolni.

A csecsemőkonzultációs rendelésen megjelent egy család azzal, hogy a baba élesen fölsír, ha beteszik a kiságyba, és képtelen elaludni. Több alkalommal, részletesen megbeszéltük, elemeztük a problémát. Kiderült, hogy az apa édesapja akkor halt meg, amikor a kicsi született. Az esti altatási szertartás mindig az apáé volt, ő tette le a babát aludni. És minden alkalommal úgy, hogy picit beüsse a fejét az ágy rácsába. Az apa ugyanis azonosította a kisbabát a saját apjával és a halált az alvással. Féltette a gyerekét, ezért nem engedhette, hogy elaludjon.

Amint "fölgöngyölítettük" az esetet, a baba mélyen elaludt. Itt - és még számtalan esetben - nem beszélhetünk arról, hogy kóros lenne a kapcsolat. Az egészséges családokban is lehetnek olyan gondok, amelyeket szakember segítségével könnyebb megoldani. Ha egy probléma tartósan zavarja a család mindennapi életét, vagy hátráltatja a gyerek fejlődését, érdemes tanácsot kérni, de nem biztos, hogy mindig be kell avatkozni.

Kapcsolódó cikkeink:
  • Tökéletes gyerek?!
  • Kötődés és kötődési zavarok gyermekkorban
  • Milyen a tudatos szülő?
  • Az öt leggyakoribb félreértés a gyereknevelésben
  • Mit tanultam a gyerekeimtől?

  • Hozzászólások

    Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

    Támogatóink ajánlatai

    h i r d e t é s

    Facebook

    Szponzorált hirdetések