Baba

Hármas ikreket vár Rúzsa Magdi

Az énekesnő családjában korábban előfordult már az ikerterhesség.
2021. Szeptember 04.
(Kép forrása: M5/24.hu)

Rúzsa Magdi elmondása szerint eléggé meglepődtek, amikor nem egy, nem kettő, hanem egyből három magzatról számolt be nekik az orvos a vizsgálaton – írja az énekesnő a Blikk-nek adott interjúja alapján a 24.hu. Az énekesnő szerint ez elmondhatatlan érzés.

“A legmesésebb az egészben, hogy mindez természetes módon történt. Nem volt itt lombik… Úgy érzem magam, mintha a Jóistentől valamiért olyan ajándékot kaptunk, amit csak kevesen kapnak. Olyan, mintha az ölébe emelve ringatna bennünket. Szinte érzem a jelenlétét” – idézi a portál. Rúzsa Magdi arról is beszélt, hogy nagyon kell figyelnie mindenre, mivel nem egy mindennapi terhességről van szó.

A természetes ikerterhességek előfordulási gyakorisága minden 250 terhességből 1, a hármasikrek gyakorisága minden 10 ezer terhességből 1, míg minden 700 ezer terhességből 1 négyes ikerterhesség, az Amerikai Reprodukciós Társaság (ASMR) alapján.

A 2014-es KSH Statisztikai Tükör alapján Magyarországon 2012-ben 87 717 szülés során 1455 ikerszülés történt, melyek közül 1424 kettes és 31 hármas szülés volt. Az ikerszületési arányszám (vagyis az ezer élveszületésre jutó iker-élveszületések száma) 32,2 százalék volt 2012-ben.

A webmd.com szerint hármas ikrek – vagy a kettőnél több iker – esetén az ikrek mind lehetnek egypetéjűek, mind lehetnek kétpetéjűek, de előfordulhat a kettő kombinációja is.

Számos tényező növelheti annak az esélyét, hogy valaki egyszerre több gyermekkel legyen várandós:

  • Ha a családban már fordult elő ikerterhesség, az növeli a kettes vagy többes ikrekkel való várandósság esélyét.
  • Növeli az ikerterhesség esélyét, ha az anya 30 évesnél idősebb.
  • Ha már legalább egyszer várandós volt az édesanya, az is növelheti az ikerterhesség esélyét a második vagy a harmadik várandósság során. Ez különösen igaz, ha valaki korábban is ikreket vagy hármas ikreket várt.
  • Az olyan gyógyszerek, mint a klomifén-citrát vagy a tüszőstimuláló hormon (FSH) segítik a peteérést. Ezeket az ovulációt stimuláló gyógyszereket általában termékenységi problémák esetén alkalmazzák, de ikerterhességhez is vezethetnek, ha több petesejt szabadul fel, és ezek megtermékenyülnek.
  • Az in vitro megtermékenyítés (IVF) utáni terhesség esetén nagyobb az ikrek valószínűsége, mint a nem mesterséges megtermékenyítés esetén.

Ahogy az egy babával való várandósságnál is a terhesség igazolásának a módja, úgy az ikerterhesség esetén az egyetlen módja annak, hogy az anya megtudja, hogy egynél több babával várandós-e, az ultrahangos vizsgálat. De ahogy a Cleveland Clinic írja, többes terhesség esetén lehetséges, hogy intenzívebb tünetek tapasztalhatók, mint egy babánál. Ezek lehetnek: erős hányinger és hányás; gyors súlygyarapodás a terhesség első trimeszterében; fájdalmas vagy nagyon érzékeny mellek; magas hCG hormon szint; nagy mennyiségű alfa-fetoprotein fehérje a vérben.

Forrás: blikk.hu/24.hu/Babaszoba.hu