Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Ha utálsz porszívózni, felmosni, ez akkor is bejön majdTeszteltük a Hoover porszívó-felmosó csodáját

Szerző: Babaszoba.hu

2022. május 30.

Forrás: babaszoba.hu

Bevallom, nem szeretek takarítani. Sokkal szívesebben olvasok, főzök vagy kirándulok helyette. Sőt, bármi mást sokkal szívesebben csinálok.

Ha utálsz porszívózni, felmosni, ez akkor is bejön majd (fotó: Getty Images)
Nem magával a tevékenységgel van bajom, hanem a kötelező jellegével, ha van kedvem hozzá, ha nincs, porszívózni kell. Ráadásul sokat, ahol macska van a lakásban, ott naponta, na jó kétnaponta fel kell porszívózni.
A porszívóm meg van már vagy tíz éve. Működik, szép kék, azt mondjuk utálom benne, hogy böhöm nagy, a tárolása sem egyszerű. Nem vagyok kütyü vagy high tech mániás, nem követem figyelemmel a legújabb háztartási gép csodákat, valahogy úgy vagyok vele, hogy ha működik, felszívja a koszt, akkor jó az. Nem vagyok az a nagy fogyasztó, na. Egy napon szétesett a szép kék porszívónk, és bár szigszalaggal díszítve még működőképesnek ítéltem, a családom többi tagja szerint eljött az ideje, hogy megváljunk a retrótól és megnézzük, milyen egy igazi mai porszívó. Egy vezetéknélküli. Ok, nézzük meg. Mondjuk sokat nem vártam, porszívó, porszívó, de nem akartam a kedvüket szegni.
Amikor kibontottuk és összeszereltük (igen, családilag, mint a 80-as években, amikor a szomszéd vett egy videót és átment az egész emelet megnézni) rögtön tudtam, hogy megérkeztem a 21. századba. Nagyjából 3 perc volt az összerakása, még úgy is, hogy magyar nyelvű útmutató nem volt hozzá. És akkor kipróbáltuk.
Vezeték nélküli porszívóval takarítani, tényleg sokkal élvezetesebb. Egyfelől nem akad be sehova, nem kell kihúzni és a másik szobában bedugni. Minden sarok, rejtett kis zúg könnyen elérhető, hála a rengeteg kiegészítőnek. Tényleg annyi van a készülékhez, hogy az maga a kánaán. Az aksit érdemes használat előtt feltölteni, hogy bírja egy teljes lakás felporszívózását, egyébként 45 percet bír (a készülék villog, ha lemerülőben van az akkumulátor), és amilyen remekül lehet vele dolgozni, ennyit biztosan használni is fogjuk. Mondom miért.
A második, ami lenyűgözött a Hoover H-FREE 500 HYDRO PLUS használata közben, hogy egyáltalán nem kell lehajolni. Eddig fel sem tűnt, hogy ez mennyit számíthat, nem vagyok egy derékfájós típus, de most hogy megtapasztaltam a görnyedés nélküli porszívózás előnyeit, a hátam közepe sem kívánja többé a hajlongást.
És még mindig nem tapasztaltam meg minden előnyét. A porszívó nem hangos, ez nekem fontos szempont, mondjuk a macska így is elmenekült, de ő a hajszárító hangját, sőt, Nina Simone-t sem bírja.
Felporszívóztam a teljes lakást, a Hybrid Care forgókefének hála tényleg alaposan. Viszonylag sok szőnyegünk van, gond nélkül vette ezt az akadályt is a porszívó, elképesztő erővel szív, de nem tesz kárt semmiben. Nem húz csíkokat a padlón, ez hajópadlós és műgyantás lakásban fontos. A tartályt, amibe a kosz gyűlt, kétszer kellett ürítenem, de ez semmilyen nehézséget nem okozott, nagyjából 2 perc alatt végeztem vele. Könnyen kiszerelhető, majd vissza.
Muszáj volt kipróbálnom a kanapén is: H-LAB Flex&Deep kisállatszőr eltávolító szívófejnek hála megszabadultam a macskaszőrtől. Pont akkora a kiegészítő és pont úgy működik, ahogy kell. Portalanító és kárpittisztító kefe is van a porszívóhoz, sőt hosszú réstisztító is, aminek köszönhetően tényleg minden apró és magas helyre is könnyedén elértem.
Ahogy próbálgattam, időnként megálltam és ez is olyan könnyű volt, mert a porszívó megáll a saját lábán, szóval, amikor újra elindítottam, akkor sem kellett lehajolnom.
Úgy szoktam takarítani, a régi, szép kék porszívómmal, hogy porszívózás, felmosás, majd még egy gyors porszívózás. Ezzel a készülékkel mindezt egyszerre lehet: úgy mos fel, hogy közben, biztos, ami biztos, porszívóz is. Nem nagyon kell magyaráznom, hogy mennyi idő spórolható így meg. A használata rém egyszerű: kipattintjuk a víztartályt, megtöltjük vízzel és felmosó folyadékkal, és már takaríthatunk is tovább. A víztartály 70 ml-es, erre jó figyelni a művelet közben, nehogy kifogyjon. Miközben felmosunk és porszívózunk egyszerre, továbbra sem kell lehajolni, ráadásul a porszívó olyan jól adagolja a vizet, hogy nagyon gyorsan fel is szárad a padló.
És már végeztünk is, ami - nekem is furcsa -  kicsit sajnálok. Nem maradt más hátra, mint eltenni a porszívót, és már meg sem lepődöm, hogy ez sem feladat: a Hoover mindössze 69cm, így bárhol könnyen elfér.

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

A nők 80 százaléka tapasztalt már szexuális zaklatást nyilvános helyeken (X)

Az utcai zaklatás egy olyan dolog, ami bármilyen szexuális irányultságú, kultúrájú és hitű nőt és férfit lealacsonyít, ami azt eredményezi, hogy megkérdőjelezik saját tapasztalataikat.

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések