Baba

Ha a baba az Oroszlán jegyében született

Már korán megmutatja, hogy jócskán szorult belé akarat: szereti, ha az történik, amit ő jónak lát.
2011. Augusztus 06.

Ugyanezért viszont “oroszlánként” képes küzdeni, ha akadályokat kell legyőznie. Nehezen viseli el, ha direkt módon korlátozni próbálják; ilyenkor meglehetősen látványos módon juttathatja kifejezésre dühét, és csak lassan csillapodik le. Persze azért belátásra lehet bírni, de ehhez olykor sok türelem szükséges.

Energikus alkat, a versenyszellem sem hiányzik belőle. Szívesen mutatja meg, mire képes, és általában nem jön zavarba, ha a társaság középpontjában találja magát. Legtöbbször elbűvölő, szórakoztató stílusban, úgyszólván magától értődően éri el, hogy felfigyeljenek rá. Sokan találják bájos, életteli, vonzó személyiségnek, így nem nehéz rábírnia másokat arra, hogy együttműködjenek vele, illetve hogy számos feladatot helyette végezzenek el.

Ha a baba az Oroszlán jegyében született

E tulajdonságainak és határozottságának köszönhetően már gyerekként is vezető szerepet vívhat ki társai között; ha csínytevésre kerül sor, nemegyszer ő a főkolompos. Csak hát nehéz haragudni rá… Amikor épp elérte, amit célul tűzött ki, prímán ért ahhoz is, hogy kipihenje fáradalmait – nem “görcsöl”, képes lazítani. Élvezi az életet, egyaránt tud örülni a békés semmittevésnek és az aktív kikapcsolódásnak. Szereti mindenből a legjobbat kapni, ugyanakkor nagylelkűen képes megosztani másokkal, ami az övé.

A nála gyengébbeket szívesen védelmezi, az azonban felbőszíti és ellenállásra sarkallja, ha megsértik az önérzetét. Harmonikus fejlődéséhez kiemelten fontos, hogy szülei elismerjék eredményeit, hogy otthon támogatást kapjon nagy terveihez – így mindent el is fog követni azért, hogy a családja büszke lehessen rá.

További babahoroszkópok:

Forrás: Kismama magazin