Baba

Fájdalom nélküli gyerekorvoslás

A gyerekek első kérdése, amikor orvoshoz viszik őket: Nem fog fájni? De bizony sokszor fáj. És sajnos, sokszor nem csak annyira, amennyire muszáj. Ráadásul többnyire egyedül, anya nélkül kell elviselni.
2013. Szeptember 11.

Mindenki ismer egy történetet, melyben a gyerek a kórteremben, a szülő pedig a folyosón sír, pedig valójában semmi megalapozott magyarázata nem volt annak, hogy elválasszák őket. Szerencsére ma már van néhány orvos, team, és egészségügyi intézmény, ahol komolyan veszik a gyerekek sajátos igényeit. Ahol az egészségügyi dolgozóknak épp olyan fontos a gyerekek érzelmi biztonsága, mint a vizsgálatok eredményei.

Léteznek orvosok, akik az egy kilósnál kisebb koraszülött számára is biztosítják édesanyjuk gyógyító ölelését? Van olyan mentős, aki vészhelyzetben is csapattagnak tekinti a szülőt? Van olyan gyermeksebészet, amely inkább egy jópofa óvodához hasonlít, mint kórházhoz? Igen, van, nálunk Magyarországon! Köztünk is él néhány Patch Adams, csak eddig nem ismertük őket.

2013. szeptember 20-21-én rendezik meg a Nem fog fájni?! – humánus orvoslás a csecsemő- és gyermekgyógyászatban című konferenciát, ahol több mint tíz különleges, követendő példával ismerkedhetnek meg a látogatók.

A tapasztalatok szerint a magyar egészségügy jelentős területén még várat magára, hogy az újszülöttek, csecsemők és gyermekek jogait és sajátos igényeit figyelembe vegyék gondozásuk, kezelésük, gyógyításuk során. Az egészségügyi törvény csak a kiskorúakkal való kapcsolattartásról rendelkezik, ám az ENSZ Gyermekek jogairól szóló egyezménye, amelyet hazánk 1991-ben ratifikált, kötelezettségeket ró az ellátó rendszerre.

A jó gyermekorvos nagy kincsMagyarország csatlakozott az EACH -European Association for Children in Hospital chartájához is, amely az Egyezmény alapján részletesen szabályozza a területet. Ennek ellenére hazánkban nagyon kevés egészségügyi intézmény tartja be maradéktalanul ezeket az előírásokat. Ezek között kiemelt szerepet játszik a kapcsolattartáshoz való jog, az emberi méltósághoz való jog, az információs jogok valamint a fölösleges beavatkozásoktól való tartózkodás. Az ajánlások figyelmen kívül hagyása mind a gyermek, mind az egész család számára káros pszichés következményekkel járhat.

A rendezvény célja, hogy felhívja a szülők és egészségügyi dolgozók figyelmét ezekre az ajánlásokra, és arra, hogy megoldható a gyermekbarát egészségügyi ellátás. Bemutatja a ma, Magyarországon ezen elvek alapján működő intézmények, teamek gyakorlatát. Célja, hogy mind az egészségügyben, szociális és gyermekvédelmi területen dolgozó szakemberek, mind a döntéshozók, mind a szülők megismerhessék ezt a szemléletet és gyakorlatot, és meggyőződhessenek róla, hogy a jelenlegi magyar viszonyok között is megvalósítható. A konferencián való részvétel ingyenes! Regisztrációhoz kattints ide!