Baba

Fáj a baba torka

A kétéves már mutatja, a pici csak nyugtalan. Az orvos viszont könnyen megállapíthatja: itt torokgyulladásról van szó.
2011. November 02.
Fáj a baba torka

A legapróbbakat védi a méhlepény által közvetített immunvédelem és az anyatej. Az első hónapokban ezért ritka a torokgyulladás. Ám féléves korhoz közeledve, amikor már a baba is társadalmi életet él, a nagytesó pedig hazahozza a kórokozókat az oviból, iskolából, előfordulhat, hogy a vírusos vagy bakteriális fertőzés torokgyulladást okoz.

Erre utalhat, hogy a kicsi szopás vagy evés közben föl-fölsír, rekedt, és a nyaki nyirokcsomók duzzadtak. Gyulladás esetén szinte mindig fölmegy a baba láza, nyugtalan vagy éppen aluszékony lesz.

Lássa orvos!

Fáj a baba torka

Bár lehet, hogy eleve torokgyulladás gyanújával viszed orvoshoz a babát, ő először megtapogatja, meghallgatja a szívét, tüdejét, majd a végén néz bele a torkába. Ennek egyszerű oka van: a toroknézéstől még a legbékésebb babánál is eltörik a mécses, jobb ezt a végére hagyni.

Az orvos a mandulák méretéből, a garat színéből tudja megállapítani, gyulladás miatt nyűgös-e a pici. Egyes fertőzések esetén piros foltok, bevérzések, kis hólyagok vagy fehér foltocskák látszanak. A torok megtekintése alapján dönti el, hogy vírusos vagy bakteriális fertőzésről lehet szó. A torokgyulladás túlnyomórészt vírusfertőzés miatt alakul ki, ezért ne kérd számon az orvoson, ha nem ír fel antibiotikumot. A fölösleges antibiotikumfogyasztás káros és teljesen fölösleges.

Áj, báj, majd nem fáj

Talán emlékszel arra, hogy anyukád képes volt gyógyteás toroköblögetésre is rábírni, miközben a nagyapa a pálinka mindenható fertőtlenítő erejét emlegette. A babának ezeket nem ajánlanánk, de a természet remek szelíd gyógymódokat biztosít. Az egyik a szoptatás. Ha te is megfertőződtél, az általad termelt ellenanyagok is megjelennek a tejben.

Egészen pici kortól hatékonyan és mellékhatás nélkül működik a homeopátia, a Homeogene és a Homeovox nevű kombinált szerek segíthetnek. A nagyi gyógymódjai, a selyemsál, a mézes citromos bodzatea, a pihenés és a játékos verses ráolvasások sokat segítenek a betegség leküzdésében. Az előbbiek a testet, utóbbi a lelket támogatja. Jókedvre deríti a babát, és ez már egy lépés a gyógyulás felé.

Áj, báj, kecskeháj,

Jól bekenjük,

Majd nem fáj

Torokfájás témához kapcsolódó cikkek:

Forrás: Kismama magazin