Baba

Ezért olyan különlegesek a júniusi babák

Júniusban született a kisbabád, esetleg pont erre a hónapra vagy kiírva? Íme 5 tudományosan is bizonyított érdekesség, miért is olyan különlegesek a nyári csöppségek!
2018. Június 09.
Optimistábbak, lelkesebbek a nyári babák

Kevesebbet alszanak

A tavasszal és nyáron született emberek általában később fekszenek le, mint azok, akik ősszel vagy télen születtek – olvasható a Sleep című szakmai folyóiratban megjelent tanulmányban. Vagyis, valószínűbb, hogy a júniusi babákat nem lesz túl könnyű bevarázsolni a kiságyba.

Lelkesek és optimisták

Jó néhán kutatás foglalkozott már azzal, meghatározza-e a temperamentumunkat az, hogy mikor születtünk. A nyári születésűek általában sokkal lelkesebbek, optimistábbak, vidámabbak, összességében pozitívabban szemlélik a világot, mint azok, akik ősszel vagy télen születtek. 

Hajlamosabbak az érzelmi hullámzásra

Nemcsak a pozitív életszemlélet lehet jellemzőbb a júniusi gyerekekre, hanem az is, hogy hajlamosabbak az érzelmi hullámzásra. Vagyis, könnyen elveszítik a lelkesedésüket – ugyanakkor legalább olyan gyorsan képesek vissza is térni korábbi optimizmusukhoz.

Kevésbé jellemző rájuk a kockázatvállalás

A születési évszak a szervezet dopaminszintjére is hatással lehet, ez pedig azt is befolyásolhatja, mennyire jellemző valakire a kockázatvállalás. A májusban, illetve júniusban született gyerekek általában ritkábban mennek bele rizikós helyzetekbe, mint azok, akik a téli hónapokban jöttek a világra.

Nagyobbra nőnek

A Cambridge Egyetem kutatói megállapították, hogy a nyáron született gyermekekből magasabb felnőttek lesznek, mint azokból, akik a hidegebb hónapokban jönnek a világra. Emellett a születési súlyuk is nagyobb, és egészségesebbek is lehetnek, mint a téli babák.

(Cikk forrása: mother.ly)

Ez is érdekelhet: