Baba

Ezért lehetnek enyhébbek az új koronavírus tünetei a gyerekeknél

A COVID-19 vírussal küzdő felnőttek és gyermekek immunválaszait összehasonlító első tanulmány kulcsfontosságú különbségeket fedett fel, amely segíthet megérteni, miért enyhébbek a gyerekeknél a betegség tünetei, mint a felnőtteknél.
2020. Szeptember 23.
Ezért lehetnek enyhébbek az új koronavírus tünetei a gyerekeknél (Fotó: Getty Images)

Az eredmények, melyeket a Science Translational Medicine akadémiai folyóiratban publikáltak, hatással lehetnek a COVID-19 ellen fejlesztett vakcinákra és gyógyszerekre is. A tanulmányt az Albert Einstein Orvostudományi Főiskola (Albert Einstein College of Medicine), a Montefiore Gyermekkórház (Children’s Hospital at Montefiore) és a Yale Egyetem (Yale University) tudósai készítették – írja a Medical Xpress.

A vizsgálatban 60 felnőtt és 65 gyermek (24 évnél fiatalabb) COVID-19-ben szenvedő páciens vett részt, akik valamikor a március 13. és május 17. közötti időintervallumban kaptak kórházi ellátást. A gyermekkórházi páciensek közül 20-nál lépett fel több szervet érintő gyulladásos szindróma (multi-system inflammatory syndrome (MIS-C)).

A páciensek vérében vizsgálták a különböző immunsejteket, antitest-választ, és a gyulladásos fehérjék (citokinek) jelenlétét.

A koronavírusos páciensek közül 22 felnőttnek (37%) volt szüksége gépi lélegeztetésre, míg a gyermekkórházban ellátott páciensek közül csupán 5-nek (8%). A betegek közül 17 felnőtt vesztette életét, a gyermekkórházi páciensek közül ketten (ők nem szenvedtek MIS-C-ben).

Dr. Betsy Herold, az Albert Einstein Orvostudományi Főiskola és a Montefiore Gyermekkórház  fertőző betegségek osztályának vezetője és gyermekgyógyászati kutatási alelnök, a kutatás társszerzője szerint a megállapításaik azt sugallják, hogy a COVID-19-ben szenvedő gyermekek azért ellenállóbbak a betegséggel szemben, mert erősebb a veleszületett immunitásuk, és ez védi őket az új koronavírustól.

Az emberek kétféle immunitással rendelkeznek. Egyrészt a veleszületett immunitással, mely immunsejtjei gyorsan reagálnak a kórokozókra, és amely erősebb gyermekkorban. Másrészt az adaptív immunitással, amely elemei olyan antitestek és immunsejtek, melyek specifikus vírusokat vagy más mikrobákat céloznak meg.

A vizsgálatban résztvevő gyermekeknél a felnőttekkel összehasonlítva szignifikánsan magasabb volt bizonyos olyan gyulladásos fehérjék (citokinek) száma, amelyek a veleszületett immunválaszhoz kapcsolódnak. Ez arra utal, hogy a fiatalok erőteljesebb veleszületett immunválasza védi őket az akut légúti distressz szindrómától (ARDS, a tüdőgyulladás egy súlyos formája, akut, diffúz tüdőkárosodás okozta légzési elégtelenség). ARDS lép fel jellemzően a súlyos és gyakran halálos COVID-19 fertőzötteknél.

Mind a felnőtt és gyermek páciensekről kimutatták, hogy antitesteket termelnek a koronavírus tüskefehérjéje (ezt használja a vírus a sejtekhez való kapcsolódáshoz és azok megfertőzésére) ellen. A betegek által termelt semlegesítő antitestek gátolják a koronavírust abban, hogy megfertőzze a sejteket. A kutatók azonban úgy találták, hogy magasabb volt a semlegesítő antitestek száma azoknál a felnőtt pácienseknél, akik meghaltak, vagy gépi lélegeztetésre szorultak, mint a felépülteknél, és lényegesen magasabb a gyermekkorú pácienseknél mért szinteknél.

Dr. Kevan C. Herold, a Yale Egyetem immunológiai és orvostudományi professzora, a kutatás másik társszerzője elmondta, hogy ezek az eredmények arra engednek következtetni, hogy a felnőtteknél a súlyosabb COVID-19 betegséget nem az adaptív immunrendszer T-sejtes (ezek a sejtek központi szerepet játszanak a sejtes immunválasz működésében) vagy antitest-válaszának problémája okozza. “A felnőtt páciensek inkább túl erőteljes adaptív immunválasszal reagálnak a koronavírus fertőzésre, amely elősegíti az ARDS-hez társuló gyulladást” – mondta a professzor.

A kutatásról bővebben olvasható a medicalxpress.com oldalon.