Baba

Ezért élnek a szülők tovább, mint a gyermektelenek

Tovább élnek azok, akiknek van gyereke, mint a gyermektelenek, mert a gyerekek az immunrendszerre is hatással vannak - állítja egy kutatás.
2019. Március 02.
A gyerekek a szülők immunrendszerét is erősítik

Minél idősebbek vagyunk, annál gyengébb lesz az immunrendszerünk, vagyis annál rosszabbul reagál a szervezetünk a fertőzésekre. Ám a kisgyermekes szülőknél az immunrendszer folyamatosan “frissül”, hiszen a gyerekek rengeteg fertőzést vihetnek haza. Ez az újjáéledő immunrendszer pedig az egyik kulcsa lehet a hosszabb életnek. A gyermektelenek (kivéve természetesen azokat, akik sokat vannak kisgyermekek közelében) nem találkoznak folyamatosan újabb és újabb kórokozókkal, így az immunrendszerük is gyengébb lehet.

Miguel Portela és Paul Schweinzer elmélete szerint ennek köszönhetően a szülők esetében jóval kisebb annak a rizikója, hogy valamilyen fertőzés okozza a halálukat, illetve, ha mégis ez a halál oka, akkor mintegy 5 évvel később következhet ez be, mint a gyermekteleneknél. A Scientific Reports című szakmai lapban megjelent tanulmány szerzői szerint “a szülők immunrendszere éppen akkor újul meg a gyermekektől származó kórokozóknak köszönhetően, amikor az éppen elkezdene gyengülni. Ez pedig azt jelenti, hogy a szülők szervezete sokkal hatékonyabban képes megküzdeni az esetleges fertőzésekkel, még akkor is, ha a gyermekeik már felnőttek”.

Természetesen más tényezők is szerepet játszhatnak a várható élettartamban (így például az anyagi helyzet), de a szakemberek szerint egyik sincs olyan erős hatással, mint a gyermekvállalás.

A kutatásban a brit népszámlálás során, 1971 és 2011 között, tízévente gyűjtött adatokat elemezték. Kiderült többek között, hogy azok a nők, akiknek volt gyereke, sokkal ritkábban halnak meg daganatos betegségben, szívbetegségben, illetve fertőző betegségekben.

Portela és Schweinzer további kutatásokat is terveznek, mert “bár az eredmények egyértelműen megmutatják az összefüggést a gyermekek és a várható élettartam között, a részletek még kevésbé ismertek, és valószínűleg más, viselkedésbeli változások is befolyásolhatják, miért érnek tovább a szülők, mint a gyermektelenek.”

(via/via)

Ezt is érdemes elolvasni: