Baba

Ezért dob el mindent a baba

A szülőket garantáltan bosszantja, ha kisgyerekük mindent eldobál, de jó, ha tudjuk, hogy a korai életszakaszban ez bizony fontos és hasznos tevékenység.
2019. November 03.
Ezért dob el mindent a baba (Fotó: iStock)

A babák életében nagyjából egy- és hároméves kor között az egyik leglelkesebben gyakorolt tevékenység a különböző tárgyak elhajigálása. Ez már a tudatos dobálást jelenti, nem pedig azt, amikor egyszerűen csak kiesik valami aprócska kezükből. A dobálás megjelenéséhez idő kell, mert meglehetősen fejlett finommotoros képességeket igényel (a csuklómozdulatoktól az ujjak megfelelően időzített szétnyitásáig), ha pedig célozni is szeretne a kicsi, akkor ezt a szem-kéz koordinációnak kell megtámogatnia. Ám ha egyszer elérik a szükséges fejlettségi szintet, a babák nagy lendülettel fejleszteni is kezdik magukat benne – ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy mekkora élvezetet okoz nekik ez a cselekvés.

Öröm és tanulás

A gyerekek már csak azért is könnyen rászokhatnak arra, hogy egyes tárgyakat ledobjanak a földre (például az autóban vagy egy ebédlőasztalnál ülve), mert azt látják, hogy ilyenkor azonnal reagálunk, ugrunk, és felvesszük nekik – vagyis megtapasztalják, hogy hatalmat gyakorolhatnak felettünk. Ezt elég nehéz tökéletesen elkerülni, de ha észben tartjuk, legalább törekedhetünk rá, hogy a gyerek fejébe ne az rögzüljön, hogy biztosan, mintegy automatikusan teljesíteni fogjuk a dobással kifejezett kis parancsát.

A tárgyak eldobálásából ráadásul meglehetősen sokat képes egy kisgyerek megtanulni. Mindenekelőtt a tényt, hogy ha valamit eldob, akkor az végül mindig leesik – nem száll el a levegőben fölfelé, vagyis lényegében átlátja a tömegvonzás fizikai alaptörvényét már jóval azelőtt, hogy a gravitáció szó jelentésével tisztába kerülne. Egyéb fontos alapszabályokat pedig éppen azért tud jól megtanulni a baba a szüntelen dobálással, mert ezek stabil felfogása ismétlést igényel: a tárgyállandóság, illetve az ok és az okozat közötti viszony megértéséhez folyamatos kísérletezésre van szükség, hiszen ebben az életkorban csak így tudnak meggyőző tapasztalatokat gyűjteni. Közben pedig a tárgyak jellemzőiről is sok információt szereznek: a gumilabda pattog, a kispárna tompán puffan, a paradicsom szétfolyik – és így tovább. Mivel pedig ezek általában színekben és hangokban intenzív történések, a gyerekek számára rendkívül szórakoztató a dobálás – még ha szüleik nem osztoznak is feltétlenül ennek élvezetében.

Eldob vagy megdob?

Ezzel együtt a szülők jól teszik, ha nem csinálnak nagy ügyet ebben az életkorban az ártalmatlanabb dobálásból, és csak akkor avatkoznak határozottabban közbe, ha a baba vagy a környezet (például egy ablak) komolyabban sérülhet miatta. Legjobb, ha megmutatják a babának, hogy mi az, amit bátran eldobhat – például egy szivacslabdát, vagy ha vízpart mellett járunk, akkor a kavicsokat. Ezzel megtanítjuk neki, hogy a dobálás tényleg jó móka – de csak akkor, ha a megfelelő dolgokat dobáljuk a megfelelő helyekre. Ennek értelmében ha valami olyat hajítana el a kicsi, amit nem kellene, akkor a tiltás mellett egyből kínáljunk is fel neki egy alternatívát. Ha pedig azt látjuk, hogy mégis a nehéz játékautót vagy a könnyen szétszakadó könyvet hajítaná el, vegyük el a kezéből, mondjuk el, miért nem szabad eldobni (szétszakad, sérülést okozhat stb.), és ismételjük el újra, hogy a kispárnát vagy a puha plüssnyuszit például elhajíthatja, ha ellenállhatatlan késztetést érez rá.

Tegyünk hasonlóan akkor is, ha gyermekünk agresszívan, dühből dob hozzánk vagy más gyerekekhez valamit. Mondjuk el neki higgadtan, hogy ez nem megengedett viselkedés, és ha valami problémája van valakivel, akkor inkább szavakkal, hangokkal fejezze ki magát. Ne keltsünk ugyanakkor bűntudatot benne, ne kiabáljunk vele, és főleg ne büntessük meg, ha frusztrációját valaminek az egyszerű eldobásával (vagyis nem másokhoz vágásával) vezeti le, mert ez a kifelé irányított és így levezető csatornára találó agresszió sokkal könnyebben kezelhetővé válik majd a számára a jövőben, mintha befelé irányítaná, ami a szorongás, a pszichikai problémák egyik fő eredője.

Ebben az életkorban reálisan még nem várhatjuk el a babáktól, hogy mindent, amit eldobálnak, szépen össze is szedjenek, a rendrakásba ugyanakkor érdemes bevonni őket, és megdicsérni erőfeszítéseiket még akkor is, ha ezek felnőtt szemmel olykor csak igen szerény hozzájárulást jelentenek.

Kapcsolódó írásaink: