Baba

Ezeken a településeken és kerületekben irtják a szúnyogokat a héten

Ezen a héten több mint háromszáz településen és öt fővárosi kerületben (III., IV., XI., XXI., XXII.) zajlik majd szúnyoggyérítés, amennyiben az időjárás ezt lehetővé teszi.
2018. Augusztus 14.
Ezeken a településeken és kerületekben irtják a szúnyogokat a héten

Hajdu Márton, a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője közölte: a szakemberek a tervek szerint mintegy százezer hektáron, a többi között a Tisza-tónál, a Szigetközben, Baja és Mohács környékén avatkoznak be a vérszívók számának csökkentése érdekében.

A Balatonnál, Szolnok környékén, a Dráva térségében, Fejér és Vas megyében az elmaradt munkákat pótolják – tette hozzá.

A szóvivő felidézte, hogy az előző héten a Dunakanyarban és a főváros környékén a kérészek rajzására tekintettel külön óvintézkedések mellett irtották a szúnyogokat. A munkálatok a késői órákban zajlottak, a part menti részeken pedig csak 23 óra után permeteztek.

A “dunavirágzás” aktuális helyzetét az OKF által felkért entomológusok folyamatosan nyomon követik, az adatokat figyelembe véve tervezik meg a munkákat, így a fővárosban és Pest megyében a következő napokban még várhatóan nem lesznek légi kezelések.

A legtöbb szúnyogriasztó nem biztonságos a 2 hónapnál fiatalabb babáknál, érdemes inkább szúnyoghálóval védeni a lakást és a babakocsit, illetve jól megválasztani a napszakot a kint tartózkodásra, kerülve azokat az időszakokat, amikor a legaktívabbak a vérszívók. A két hónapnál idősebb babák esetében már lehet használni szúnyogriasztó spray-ket és krémeket. Inkább ne a bőrre, hanem a ruhára fújjuk.

A ruházattal is védhetjük a legkisebbeket: laza, jól szellőző, hosszú ujjú felsővel, nadrággal, kalappal/sapkával és zoknival védekezhetünk.

Szúnyoggyérítés időpontjai:

Budapest, III.kerületében augusztus 13-án

Budapest, IV. és a XXI. kerületeiben augusztus 14-én

Budapest XI. és XXII. kerületeiben augusztus 15-én

Balaton:

Augusztus 14-én:

Ábrahámhegy, Badacsonytomaj, Balatonakali, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonrendes, Balatonszepezd, Balatonudvardi, Balatonvilágos, Kővágóörs, Révfülöp, Zánka, Balatonakarattya

Augusztus 15-én:

Badacsonytördemic, Balatonboglár, Balatonederics, Balatongyörök, Balatonlelle, Kőröshegy, Siófok, Szántód, Szigliget, Zamárdi

Augusztus 16-án:

Balatonberény, Balatonszemes, Balatonszentgyörgy, Gyenesdiás, Keszthely, Siófok, Vonyarcvashegy, Vörs

Augusztus 17-én:

Alsópáhok, Balatonfenyves, Balatonkeresztúr, Balatonmáriafürdő, Felsőpáhok, Fonyód, Hévíz, Sármellék, Zalakaros

Augusztus 18-án:

Cserszegtomaj, Nemesvita

Velence, Kápolnásnyék: augusztus 14-én

Baja: augusztus 15-én és 17-én

Kaposvár: augusztus 15-én és 16-án

Győr: augusztus 15-én

Mohács kistérség: augusztus 16-án és 17-én

Mosonmagyaróvári kistérség: augusztus 16-án és 17-én

Szekszárdi kistérség: augusztus 14-17-ig

Szolnok térsége: augusztus 14-17-ig

Tisza-tó: augusztus 15-17-ig

Vas megye: augusztus 14-én.

A katasztrofavedelem.hu weboldalon elérhető a szúnyoggyérítés heti programja, vagyis az, hogy melyik településen, melyik napon permeteznek. Az önkormányzatok a központi program mellett saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést – közölte Hajdu Márton.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/babaszoba.hu