Baba

Ezek voltak 2021 legfurább nevei

Mikor véget ér egy év, a legtöbben a legnépszerűbb nevek listáját várják nagy izgalommal, pedig a legfurcsább utónevek sokkal szórakoztatóbbak!
2022. Január 14.
Hallottál már ilyet? (Fotó: Getty Images)

Lássuk be, 2021 egyikünk számára sem volt könnyű év, a remény azonban mindenkiben erősen él, hogy hamarosan javulni fog a helyzet. Néhány tavaly született gyerek olyan fura nevet kapott a szüleitől, hogy – bár most még nem is tudnak róla – örökre megemlegetik ezt az esztendőt…. 

Világszerte több párt megihletett a koronavírus, bizonyos országokban – Magyarországgal ellentétben – engedélyezték is a pandémiára: Indiában egy áprilisban született ikerpár tagjai örökre magukon viselik majd a járvány nyomát nevükkel. Covid-nak nevezték el a kisfiút, a kislány pedig a Corona nevet kapta. Volt azonban olyan baba is, akinek a szüleit nem lehetett lebeszélni arról, hogy Lockdown-nak kereszteljék a kisfiukat, emléket állítva az egész világot érintő lezárásoknak, egy kislányt pedig hasonló megfontolásból Quarantinának neveztek el.

Persze akadt más témája is a kreatív szülőknek, aki a névválasztással minden bizonnyal azt akarták elérni, hogy a gyerekük kitűnjön a tömegből. Elnézve az alábbi listát, ami a reddit.com felhasználóinak válaszai alapján állt össze, elérték a céljukat.

Salad – semmi kétség nem fér hozzá, ki fog lógni a tömegből ez a szegény gyerek, akit salátának kereszteltek a szülei. Lehet tippelni, hogy fiú vagy lány volt-e a szerencsés, aki ezt az utónevet kapta!

Crispy – több olyan név is forog közszájon, ami valamilyen kedves jelzővel illeti a gyereket, ám ez, hogy “ropogós” valahogy nem illik a képbe. Úgy látszik, a kis Crispy szülei ezt másképp gondolták!

Milk – a hangzása nem rossz, de tulajdonnévnek mégis fura, hiszen képtelenség elvonatkoztatni a jelentésétől, azaz attól, hogy tej… 

Motel – szép számmal akadnak olyan szülők, akik kedvenc helyeikről nevezik el a gyermeküket, lehet, hogy ebben az esetben is valami ilyesmi a motiváció. Ha már mindenképp ezt az irányvonalat akarták követni, egy fokkal talán elegánsabb megoldás lett volna a Hotel

Meganathan – nagyjából értjük, mi állhat ennek a névválasztásnak a hátterében: a szülők valószínűleg nem érték be a “sima” Nathan-nal, hanem annál többre vágytak, így pattant ki a fejükből ez a névötlet.

Prosecco – több olyan keresztnév is található az anyakönyvezhető nevek listájában, ami “ehető” – mint például a gyümölcsök ihlette nevek – de olyannal, ami habzóbort jelent, eddig nem nagyon találkoztunk. Most már erre is van példa!

Monster – sokan számolnak be arról, hogy a gyereküket az első benyomás alapján nevezték el, miután megszületett. Nos, reméljük, hogy ebben az esetben nem erről van szó, a név jelentése ugyanis az, hogy szörny. Persze, nem sokkal jobb az sem, ha előre nézték ki ezt a keresztnevet

Linoleum – hosszan törtük a fejünket, mi lehetett a szülők motivációja, hogy így nevezzenek el egy újszülöttet, de nem jöttünk rá. Még csak azt sem mondhatnánk, hogy a hangzása annyira megnyerő!

Famous – sok szülő fantáziál arról, hogy ha nagy lesz, a gyereke majd híres lesz, ezt azonban felesleges szó szerint a világ tudtára adni.

Truck – tudjuk-tudjuk, hogy a fiúk többsége kitörő lelkesedéssel néz a kamionokra, ezekről a járművekről elnevezni egy gyereket azért mégiscsak túlzás!