Baba

Érdekes tények a januárban születettekről

Van néhány dolog, amely a kutatások szerint különlegessé teszi azokat, akik januárban ünneplik a születésnapjukat. Mit mond a tudomány a januárban születettekről?
2021. Január 22.
Érdekes tények a januárban születettekről (Fotó: Getty Images)

Jövőbeli vezetők is lehetnek

Egy, az Economic Letters folyóiratban publikált kutatás szerint, öt olyan hónap van, melyek közül ha az egyikben van valaki születésnapja, nagyobb eséllyel lehet belőle vezérigazgató felnőttként, mint ha az év más időszakában született volna. Ezek között a hónapok között van a január is.

A Time magazin szerint a kutatók úgy jutottak erre a következtetésre, hogy az S&P 500 (egy tőzsdei index, amely az Egyesült Államok tőzsdéin jegyzett 500 legnagyobb nagyvállalat részvény-teljesítményét méri – a szerk.) vállalatok vezetői közül 375 vezérigazgató születési dátumára vonatkozó információt nézték meg. A kutatás alapján a legtöbb vezérigazgató a következő hónapokban született: március (12,53%), április (10,67%), november (10,67%), január (10,13%), október (9,8%).

Akár híres sportoló is lehet belőlük

Malcolm Gladwell neves közgazdász Outliers című, kivételesen sikeres emberekről szóló könyvében megállapította, hogy azokból, akik az év első hónapjaiban, január és április között születtek, általában sikeresebb sportolók lehetnek. A kanadai jégkorong játékosok példáját vette alapul. A fiatalabb gyerekek csapatait nézte, ahol a szabályok szerint a gyerekek azonos korú gyerekekkel, és ellenük játszanak. Galdwell állítása szerint az egyes csapatokban az idősebb gyerekek jobban teljesítenek, nagyobb figyelmet kapnak, és erősebb sportolókká válnak.

Kevésbé ingerlékenyek

2014-ben az Európai Neuropszichofarmakológiai Kollégium (European College of Neuropsychopharmacology) megállapította, hogy: “A télen születettek lényegesen kisebb mértékben voltak hajlamosak az ingerlékeny temperamentumra, szemben az év más időszakában születettekkel”. A kutatók azután vizsgálták, hogyan befolyásolhatják a születési évszakok a személyiséget, hogy biokémiai kutatások azt találták, hogy: “a születési évszak hatással van bizonyos monoamin neurotranszmitterekre, például a dopaminra és a szerotoninra, ami még felnőttkorban is kimutatható” – mondta Gonda Xénia vezető kutató.

A tanulmány 400 személyt vizsgált, és megállapították azt is, hogy a nyáron születetteknek “hiperritmikus temperamentuma” van, ami azt jelenti, hogy gyakran túlzottan pozitívak.

Adósságbehajtó vagy orvos is lehet?

2011-ben az Egyesült Királyság Nemzeti Statisztikai Hivatala megállapította, hogy a januári születésűeknél a leggyakoribb szakma az adósságbehajtó. A Telegraph szerint erre a következtetésre úgy jutottak, hogy 19 különböző foglalkozásban tevékenykedő emberek népszámlálási adatait vizsgálták meg. A Mother.ly egy korábbi írása szerint, mely ugyanerre a felmérésre hivatkozik, az általános orvos is gyakori szakma a januári születésűek körében.

Egy érdekes házassági kutatás

Egy, a Journal of Interdisciplinary Cycle Research folyóiratban megjelent kutatás szerint úgy tűnik, hogy a résztvevő, január második felében született férfiak lényegesen, 2,3-szor gyakrabban vettek feleségül olyan nőket, akik október második felében születtek. Érdemes figyelembe venni, hogy a tanulmányt 1973-ban tették közzé, és az amszterdami anyakönyvi hivatalból származó, 3392 házaspár véletlenszerű mintáján alapult. Így ezek a statisztikák kissé elavultak lehetnek, de érdekesek.

Gyakori a balkezesség a januári férfiak körében

Egy 2014-es, a Cortex folyóiratban megjelent tanulmány szerint a januárban született férfiak 10,5%-kal nagyobb eséllyel voltak balkezesek. A Nature World News szerint a felmérésben 13 ezer felnőtt vett részt, Ausztriából és Németországból, és kiderült, hogy a balkezesek többsége, különösen a férfiak körében novemberben, decemberben vagy januárban született, és csupán 8,2%-uk február és október között.

Egyes kutatók szerint ennek köze lehet ahhoz, mennyi napfénynek van kitéve a várandós kismama. “Ha a gyermek édesanyja a terhesség során több napfénynek van kitéve, a tesztoszteronszintje elég magasra emelkedhet ahhoz, hogy az befolyásolja a baba saját tesztoszteronszintjét, ami a kezesség változásához vezethet” – ezt a tanulmány vezető szerzője, Ulrich Tran mondta a Nature World News-nak.

Kreatív problémamegoldók

Egy 2015-ös tanulmány szerint a januárban és februárban születettek általában kreatívabbak és jobb problémamegoldók – írja a Goodhousekeeping.com. Érdemes megkérdezni egy januári születésűt legközelebb, amikor elakad egy projekt a munkában?

A cikk forrása: romper.com