Baba

Együtt alvás: segítség a döntésben

Az ágy megosztása a babához való kötődés kialakításának egyik legtermészetesebb módja. Ez a módszer egyidős az emberiséggel, és a világ minden kultúrájában megtalálható.Ennek ellenére a többi alvási kérdéshez hasonlóan ennek is megvannak a maga hátulütői.
2018. Április 13.
Együtt alvás: segítség a döntésben

Az együtt alvás előnyei

Élete első néhány hónapjában a csecsemő meg van győződve róla, hogy még mindig a te szerves részed, ezért álmatlanságot és szorongást okoz nála, ha tőled elkülönítve kell aludnia. Hidd el, a késztetés, hogy a baba melletted legyen és hallja a lélegzésedet, az élet természetes velejárója.

Ha a babának nehézségeket okoz az elalvás, vagy folyamatosan felébred éjszaka, lehet, hogy ha együtt alhat veled, mindez könnyebbé válik a számára. Az együtt alvás a szoptatást is jelentősen megkönnyíti, hiszen már az éhség első jeleire reagálhatsz anélkül, hogy akár teljesen felébrednél. Sokak szerint az együtt alvás során az anya és a baba alvásciklusai hasonulnak egymáshoz, így fejlesztve a baba alvását, valamint ha nappal neked vagy az párodnak dolgoznia kell, az együtt alvás nagymértékben erősítheti a kötődést.

Problémák az együtt alvással

Bár elsőre teljesen természetesnek tűnhet, hogy együtt aludjatok az újszülött gyermekeddel, ennek is megvannak a maga problémái, néhány szülő ugyanis kifejezetten zavarónak találja a baba hangocskáit és mocorgását az ágyukban. Ennek ellenére a tapasztalatok szerint a baba kevesebb hanggal alszik a szülők közelében. Előfordulhat, hogy a félelem, hogy alvás közben ráhemperedsz a babára, megakadályozza, hogy teljesen el tudj aludni.

Vannak szülők, aki a kisgyermekükkel is folytatnák az együtt alvást, de ahogy nő a gyermek, úgy lesz ez is egyre bonyolultabb. Ha úgy érzed, hogy még nem álltok készen a különalvásra, vagy gyakorlati tanácsokra van szükséged, az alábbiak segíthetnek.

Az együtt alvás minden kérdésében az társaddal együtt kell döntened, ez ugyanis hatással lehet a kapcsolatotokra. Egy kisbabával az ágyban ugyanis kevesebb lehetőség nyílik az intimitásra, tehát mindenképpen olyasmiben állapodjatok meg, ami mindkettőtök számára megfelelő.

Ha a baba az ágyad mellé tolt lehajtható falú gyermekágyban alszik, győződj meg róla, hogy a két ágy magassága megegyezik, illetve hogy a baba semmiképpen nem tud beesni a kettő közé. Ha együtt alszol a babával, de fel kell kelned éjszaka vagy korábban kelsz reggel, mint ő, jobb, ha inkább babaágyban vagy mózeskosárban altatod, hogy soha ne maradjon felügyelet nélkül az ágyadban.

Az együtt alvás titka

Kétfajta együtt alvás létezik. Az egyik, amikor a baba egy ágyban alszik veled, a másik pedig, amikor a baba közvetlenül a te ágyad mellett, egy lenyitható oldalú babaágyban alszik. Ez utóbbinak megvan az az előnye, hogy mindenkinek elegendő hely jut. Akármelyiket is választod, a következő tanácsok segítenek, hogy az mindenki számára megfeleljen.

Az együtt alvás sokak számára teljesen pozitív élmény.

  • Ha egy ágyban alszotok, érdemes beruházni egy nagyméretű dupla ágyra, hogy akkor is elég hely jusson mindenkinek, ha a baba nőni kezd.
  • Ha zavar a baba mocorgása, vagy te zavarod az ő álmát, jó ötlet lehet egy úgynevezett “babafészek? beszerzése. Ez egy négy hónapos korig használható, az ágyba helyezhető gyermekágy, amely saját külön helyet biztosít a babának, illetve megvédi attól, hogy alvás közben véletlenül ráhemperedj.
  • Az ágy egyik oldalára szereljetek fel egy védőkorlátot, és a baba az esti etetés után kerüljön a korlát és az anya közé (az apák ugyanis nem feltétlenül érzékelik, hogy hol van a baba, így könnyebben ráfekhetnek). Ezzel a módszerrel az intimitás is fenntartható közted és az párod között.
  • A földre helyezett matrac kizárja annak a veszélyét, hogy a baba leguruljon az ágyról. A matracot lehetőleg a fal mentén helyezzétek el.

A cikk forrása Judy Barratt Hogyan altassunk kisbabát? című könyve.

Kapcsolódó cikkeink együtt alvás témában: