Magány vagy egyedüllét
Létezik egy dél-amerikai indián törzs, ahol a kiközösítés a lehető legnagyobb büntetés. Ha a törzs egy tagja valami égbekiáltó bűnt követ el, akkor az őserdő közepére száműzik, és kénytelen egyedül fennmaradni. Az ily módon örök
magányosságra ítéltetett ember van, hogy belehal az egyedüllétbe, nem betegség vagy éhínség végez vele, hanem a társas kapcsolatok hiánya. Véletlenül sem akartam párhuzamot vonni a büntetés és az egyszülőség között, a történettel csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy milyen pusztító, kegyetlen érzés is a magány. A gyereküket egyedül nevelők gyakran egyik pillanatról a másikra esnek ki azokból a társas kapcsolatokból, amik számukra addig a világot jelentették. Egy
válás után szűkül a rokonok köre, de nem ritka eset az sem, hogy a barátságok is megszakadnak.
- A kívülállók sokszor nem tudnak mit kezdeni a kialakult helyzettel. A társaságban, ahova az adott pár tartozott sok esetben kialakul egyfajta lojalitáskonfliktus, mert a barátok nem tudják eldönteni, hogy a pár mely tagja mellé álljanak, ezért általában mindkettejükkel megszakítják a kapcsolatot - mondja Anna.
Új kapcsolatokat kialakítani pedig egyáltalán nem könnyű. Ezek a szülők állandó időhiánnyal küzdenek, de nem csak az idő szab gátat az újonnan kialakuló barátságoknak. - Itt vagyok 36 évesen, egyedülálló édesanyaként, négy gyerekkel és
nincs szociális életem. A barátaim eltűntek az életemből. Elköltöztek vagy egyszerűen csak más élethelyzetben vannak, mint én, és többé nincs miről beszélgetnünk. A szüleimet alkalmanként meglátogatjuk, de velük sem túl erős a kapcsolatom. Extrém módon magányosnak érzem magam, küzdök a
depresszióval, és ezen a helyzeten nem segít az sem, hogy nincs senki, aki alkalmanként megveregetné a vállam, hogy jól csinálom a dolgom. Próbáltam nyitni más anyukák felé, de átnéznek rajtam. Szellem vagyok, sokszor olyan, mintha nem is léteznék - meséli Rózsa az egyik fórumon, ahol gyereküket egyedül nevelő anyák osztják meg tapasztalataikat.
Ősellenség? Nem, csak egyedül nevel
A fórumokon a legtöbb gyermekét egyedül nevelő nő arról számol be, hogy a párban élő édesanyák elzárkóznak tőlük. Bevallom, amíg nem ástam bele magam a témába, el sem tudtam képzelni, hogy ez mitől lehet.
- Egy egyedülálló, magányos anyukára a többi nő gyakran potenciális veszélyforrásként tekint. Hiszen egyedül van, és bekerült egy új közegbe, ahol akár társat is kereshet magának - mondja Nagy Anna. Egyfelől érthető a nők aggodalma, másfelől kegyetlenség is a részükről ez a fajta kirekesztés. - Megpróbáltam barátokat szerezni az iskolában, ahova a gyerekeim járnak. Néhányan eleinte barátságosak voltak velem, de a kedves köszönésen túl egyikükkel sem jutottunk. Ez a kisebbik rossz, a kellemetlenebb, hogy a gyerekeimet sem hívják át az iskolatársaik magukhoz. A szülők a gyerekeimet is megfosztják a barátoktól, csak, hogy velem ne keljen érintkezniük. Többször megkérdeztem, hogy miért csinálják, leszögeztem, hogy bármi legyen is, én mindent megértek. Azt vettem észre, hogy az apukák barátságosabbak lennének, de a feleségeik nem engedik, hogy beszélgessenek velem, féltékenyek rám. Pedig nem is ismernek. Kilátástalannak érzem a helyzetem, és utálom, hogy emiatt a gyerekeim szenvednek - meséli Kata, egy másik nő a fórumról.
Én, te, ő=mi...
Magyarországon ma csaknem
350.000 egyszülős család van, és több mint fél millió gyereket érint ez a probléma. Bár eddig a szülőkről volt szó, az ő magányuk, boldogtalanságuk
hatással van a gyerekek lelki állapotára is, ezért is fontos, hogy segítséget kapjanak. - Az emberek hiányát csak az emberekkel lehet pótolni. - mondja Anna. - A magányon csakis egy befogadó közösség segíthet, ahol az egyedülálló szülő nem érzi úgy, hogy kilóg a sorból. De fontos tudatosítani azt is, hogy az egyszülőség nem örökre szól, ez csak egy élethelyzet, ami idővel változik. Továbbá nem szabad tragédiaként kezelni, mert nem az. A
gyereknevelés történjen bármilyen körülmények között is maga a csoda, és ez az, ami erőt ad a nehéz pillanatokban.
Kapcsolódó cikkeink egyedülálló szülő témában:
Hozzászólások