Baba

Egészen különleges, anyakönyvezhető virágnevek fiúknak és lányoknak

Sok olyan különleges név adható kislányoknak és kisfiúknak is, amik így vagy úgy a virágokhoz kapcsolódik. Jóval több ilyen van az Ibolyánál és a Rózsánál!
2021. Június 03.
A fiúnevek között is van, amit virágok ihlettek! (Fotó: Getty Images)

Talán mondanunk sem kell, hogy a virágokhoz kapcsolódóan a lánynevek vannak jelentős többségben, de azért akad pár név azoknak a fiús szülőknek is, akik valamilyen virágról neveznék el az új családtagot. Ezek a nevek – melyek között sok egészen különös hangzásút is találhatunk – mind anyakönyvezhetők Magyarországon!

Lánynevek

Dália – magyar eredetű név, amit a szépséges virágot hozó növény inspirált. Rendkívül ritkán választják a szülők ezt a női nevet. Névnapja: október 25.

Hanga – magyar eredetű név, amit az apró lilás-rózsaszín virágokat hozó, örökzöld növény inspirált. Közepesen gyakori névnek számít, az utóbbi években egyre több kislány kapta. Névnapjai: május 18., augusztus 31.

Levendula – magyar eredetű név, amit a jellegzetes illatú virág ihletett. Elszórtan előforduló keresztnév, vagyis meglehetősen kevés kislány kapja ezt a nevet. Névnapjai: június 18., július 22., július 24.

Nárcisz – görög eredetű, mitológiai név, a Narcisszusz férfi név női megfelelője. Jelentése egyrészt maga a tavasszal nyíló virág, másrészt az, hogy csábító, kábító. Rendkívül ritka női név. Névnapjai: március 18., október 29.

Viola – latin-magyar eredetű név, ami az ibolya virágából származik, az Ibolya modernebb változatának is tekinthető. Kicsinyítőképzés olasz megfelelője a Violetta. Névnapjai: május 3., május 5., június 15., június 25., december 19.

Fiúnevek

Flórián – latin eredetű férfi név, ami azt jelenti: virágzó, virágos. A közepesen gyakori nevek közé sorolják, több változatban is anyakönyvezhető hazánkban: a Flóris a Flórián rövidült, önállósult formája. Névnapja: május 4.

Jácint – görög-latin eredetű név, ami a rendkívül illatos virágból ered. Ritkán választott fiúnév, nem található meg a legnépszerűbb nevek százas toplistájában. Névnapjai: augusztus 17., szeptember 11.

Ivó – bár ezt a germán eredetű nevet sokan a szomjoltással hozzák összefüggésbe, semmi köze hozzá. Germán megfelelője azt jelenti, tiszafa, a szláv nyelvterületen pedig az Iván becézéseként tartják számon. Rendkívül ritka férfi név, aminek névnapját október 19-én ünneplik.

Kornél – latin eredetű név, ami közepesen gyakorinak számít, 2020 legnépszerűbb nevei között a 36. helyen áll. Jelentése: somfa. Névnapjai: március 3., június 2., július 3., szeptember 13., szeptember 16.

Olivér – latin eredetű, rendkívül népszerű fiúnév, ami a tavalyi évben a 9. helyen állt a száz legnépszerűbb nevet felvonultató listában. Azt jelenti: olajfát ültető. Névnapjai: március 5., július 1., július 11., november 21.