Baba

Drága második kisbabám, téged is nagyon szeretlek

A Mother.ly szerzője, Krystal Wiggins egy szívhez szóló, csodaszép levélben írta meg második babájának, hogy mi mindent tanult tőle eddig a kétgyermekes anyukaságból.
2019. Augusztus 27.

Kedves második gyermekem,

egy szempillantás alatt el is telt három hét azóta, hogy belecsöppentél a világunkba.

Mint másodszülött, olyan előnyökkel jöttél a világra, hogy veled már remélhetőleg nem fogom elkövetni ugyanazokat a hibákat, amiket a testvéreddel, amikor még újszülött volt. (De az sajnos előfordulhat, hogy kétgyerekes-anyuka-hibáim lesznek majd.)

Ezúttal például tudni fogom, hogy ha naponta tízszer csuklasz, az még nem ok arra, hogy felhívjam az orvost azzal, hogy biztosan rendben van-e veled minden. Vagy esetleg azt, hogy ha minden etetés után visszabüfizel egy kis ételt, akkor még nem kell azért aggódnom, hogy nem eszel eleget.

De nem kell attól sem félnem, hogy ha nem alszol többet egy szundizás során két óránál – és ha egy évesen még mindig nem alszod át az egész éjszakát -, az azt jelenti, hogy valami baj van veled. Már tudom, hogy ez így rendben van, és idővel majd megoldódik.

Azzal, hogy második kisbabaként te is a családunk része lettél, a figyelmemet is meg kell osztanom – erre hamar rájöttem, már akkor, amikor még csak a pocakomban voltál, de még jobban tudatosult bennem a születésed pillanatában.

Téged például nem biztos, hogy annyiszor a karomban tarthatlak, mint azt a bátyádat – annyiszor, ahányszor csak szeretnélek, és ott, ahol csak szeretnélek. Le kellett tegyelek a kiságyba például egy olyan napodon is, amikor folyamatosan sírtál, mert a testvéred a ruhájára öntötte a reggelit, és segítségre volt szüksége az átöltözéshez.

A ringatás sokszor megszakad olyan dolgok miatt, hogy egy hangos csapódás hallatszik át a másik szobából – vagy éppen túl sokáig túl nagy a csend -, és meg kell néznem, hogy a bátyádnak nem esett-e valami baja. Néha át vagy passzolva egyik embertől a másiknak, aminek nem az az oka, hogy nem szeretnélek a karjaimban tartani és megvigasztalni, hanem az, hogy a testvérednek sem egyszerű az átmenet az egyke időszakból, és neki is szüksége van az anyukájára.

Mielőtt megszülettél, fogalmam sem volt, hogy tudok majd két emberkét annyira szeretni, mint amennyire a testvéredet szeretem. De abban a pillanatban, hogy megérkeztél, a szívem a kétszeresére nőtt, csakis neked köszönhetően.

Drága kicsi második babám, annak ellenére, hogy mindig egy kicsit jobban kell küzdened azért, hogy rád figyeljek, és egy kicsit hangosabbnak kell lenned ahhoz, hogy meghallgassalak, szeretném ha tudnád, hogy téged is nagyon szeretlek!

Szeretem a csodálatos babaillatodat, és ahogy megnyugszol a karjaim biztonságos ölelésében. Szeretem, hogy a kezecskéid mindig találnak egy utat, hogy kiszabaduljanak a pólyából, és a jobb orcácskádon megjelenő, egyetlen kis gödröt, egy kis mosollyal együtt, miközben alszol.

Szeretem, ahogy mindig megnyugszol, amikor fürdetlek, és azt is, hogy éjszaka minden órában fel kell hozzád kelnem – hiszen ilyenkor tölthetem veled a legértékesebb pillanatokat, amikor csak ketten vagyunk, te és én.

Az anyaság során ugyanis megtanultam értékelni minden pillanatot – egyaránt a jókat és a rosszakat is. Ahogy a testvéredre nézek – erre a már beszélő, önállóan járó, csodálatos és egyben kaotikus totyogósra -, arra gondolok, hogy telhetett el ennyire gyorsan két teljes év. Ránézek, és rá kell jönnöm arra, hogy minden egyes pillanatot – különösen az éjjel 3 órás etetést, és az utána következő nyűgösséget – meg kell becsülnöm, hiszen nagyon hamar elmúlnak ezek a dolgok.

Ezért köszönöm neked, drága kis másodszülöttem, hogy az anyaság egy teljesen új perspektíváját mutatod nekem. Szinte még csak most találkoztunk, de a szívünket és az otthonunkat máris egy olyan egyedi módon ragyogtad be, amilyenre csak te vagy képes! Több örömet és értelmet adsz a napjainknak, úgy, ahogy arra csak egy második baba képes. Tehát kedves második babám, lehet, hogy még nem tudod és nem érzed, de én figyelek rád, meghallgatlak, és nagyon szeretlek!

Szeretettel,

Édesanyád

A cikk eredeti forrása itt: mother.ly

Kapcsolódó írásaink: