Baba

Cuki babából vonzó felnőtt lesz?

A legtöbb csecsemőt gyönyörűnek látjuk, persze mind közül a legszebbnek a sajátunkat. De vajon mi lesz belőle húsz év múlva?
2011. Szeptember 12.

A kutatók a „You Must Have Been a Beautiful Baby” (Biztosan gyönyörű kisbaba voltál című sláger igazságtartalmát kezdték vizsgálni, és úgy tapasztalták, a feltételezés nem állja meg a helyét. Nem biztos, hogy a legaranyosabb csecsemőkből lesznek a legvonzóbb felnőttek. Felfedezésüket az Infant Behavior & Development című folyóiratban publikálták.

Az első felmérés során 253 főiskolást kértek meg negyven ember kisbaba- és 16-18 éves kori fotójának a véleményezésére. A képeket egy 1-7-ig tartó skálán értékelhették. Úgy tapasztalták, hogy a kicsik több pontot kaptak, mint a fiatalok, ugyanakkor nem volt igaz, hogy akit aranyosnak találtak babaként, azt tinédzserként is vonzónak tekintették volna. Később, egy másik kísérlet alkalmával 72-en véleményezték más emberek fotóit, de ugyanez az eredmény jött ki.

„Kezdetben azt gondoltuk, hogy a szép csecsemőkből lesznek a vonzó felnőttek, hiszen a génjeik ugyanazok maradnak.” – magyarázta Marissa Harrison pszichológus. Később azonban kiderült, hogy a kisbabáknak „kötelező” aranyosnak lenniük, hiszen ez a túlélésük egyik kulcsa. Egy édes csecsemőről szívesebben gondoskodnak a szülei. „Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy az aranyos babák nagyobb eséllyel nőnek fel, és hoznak létre utódokat.”

Később azonban a hormonok hatására megváltozik az arcberendezés. „A szervezetünkben megtalálható androgén és ösztrogén aránya határozza meg a homlok és az állkapocs felépítését, az a bőr fényességét és az arcszőrzetet.” – mondta el a kutatást vezető Harrison. Ez a serdülőkorban alakul ki, így addig nehéz megjósolni, kiből lesz vonzó felnőtt.

Úgyhogy a büszke szülők és nagyszülők, miközben a csodálni való kis csomagot ringatják, és közben a jövőjét tervezik, ne felejtsék el, hogy a szépség valójában belülről fakad.

Ezek is érdekelhetnek:

  • Ha szép vagy, lányod lesz!
  • Mi a szépség?
  • A szépség titkai
  • Vinnéd a gyereket szépségversenyre?
  • Forrás: Medipress