Baba

Császármetszés: mennyi idő a felépülés?

Itthon száz szülésre 41 császármetszés jut, azaz nagyon sok nőt érint a császármetszés, mint műtét és az is, hogy utána mire érdemes számítani, mennyi ideig tart a felépülés.
2021. Május 06.
Császármetszés: mennyi idő a felépülés? (fotó: Getty Images)

Bár a WHO ajánlás szerint az lenne az ideális, ha a császármetszések aránya nem haladná meg a 19 százalékot, itthon minden évben emelkedik a császármetszések aránya, tavaly 41 százalékát tette ki a szüléseknek (igaz, 2019-ben kicsivel több, mint 42 százalék volt, de, hogy ez a minimális csökkenés tendencia lesz-e vagy nem, azt nem lehet megmondani). Az, hogy minek tudható be, hogy nálunk ilyen magas a császármetszések aránya (van nálunk rosszabb statisztikával rendelkező ország is, de sok sokkal jobb is), arról nagyon eltérő álláspontok vannak, ennek a cikknek most nem ez a témája. Egy azonban biztos, nagyon sok nőt érint évről-évre, hogy egy nagy hasi műtéttel fejeződik be a szülése, többségük nem így tervezte és valószínűleg nem is nagyon készült arra, hogy mire számítson a műtét után.

Azokban az esetekben, amikor valóban életmentésről van szó, remek dolog, hogy létezik olyan, hogy császármetszés, ezt senki nem vitathatja. Ugyanakkor a császármetszés ténye sok mindenre kihathat a későbbiekben. Császármetszés után nagyobb esély van szövődményre, például vérzésre. Késői szövődmény lehet a hegterhesség, amikor az előző császármetszéskor keletkezett hegbe tapad bele a következő terhesség. Gyakori, hogy a nők azt tapasztalják, hogy érzéketlen a heg körüli terület, ami lehet átmeneti jelenség, de állandósulhat is. És gyakoriak a különféle összenövések is, amikor szervek, szövetek nőnek össze, ezek az összenövések a méhben is keletkezhetnek, ezzel nehezítve vagy egyenesen megakadályozva egy újabb terhességet. Ráadásul az összenövések komoly fájdalommal is járhatnak.

Befolyásolhatja a későbbi gyerekvállalást, egész egyszerűen azért is, mert nem mindenkinek trauma nélküli élmény a császármetszés. Befolyásolhatja azért is, mert még mindig nem sima ügy hüvelyi szülést megpróbálni császár után Magyarországon, sok kórházban elutasítják a VBAC-t. Császármetszés után nehezebb, lassabb lehet a felépülés, nyilván nem törvényszerű, de a hasi műtét, akkor is hasi műtét. Ráadásul egy újszülöttet is el kell látnia az éppen felépülőben lévő anyának. Mindebből a felsorolásból is látszik, hogy a császármetszésnek nem szabadna, csak nagyon indokolt esetben megtörténnie.

Mennyi idő a felépülés császármetszés után?

A császármetszés műtéti beavatkozása kb.20-30 perc. Az alhasat keresztbe vágják, az izmokat széthúzzák, csak azokat a szöveteket vágják át, amelyeket nagyon szükséges. Úgy nevezett szövetkímélő varratokat használnak. Mindezeknek köszönhetően a gyógyulási idő csökken, általában 7-10 nap, de a megerőltető fizikai megterhelést még egy hónapig kerülni kell.

Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a műtétet követően a császármetszésen átesett anya elkezdjen mozogni. Már a szülés utáni napokban sétáljon, erre egyébként kérik is a kórházakban, hiszen néhány órával a műtét után már kötelezően zuhanyozni kell.A gyermekágyi időszak alatt (már a kórházban is!) célzott regenerálódást segítő mozgást érdemes, kellene végezni, legjobb lenne ehhez gyógytornász segítségét igénybe venni. Fontos területek a hasizom, hátizom, rekeszizom. Erre a célzott mozgásra az első 12. hétben lenne nagy szükség.A heggel is foglalkozni kell: miután a heg begyógyult, hegmasszázst érdemes alkalmazni, természetesen szakember segítségével sajátítható el. Ennek az összenövések oldásában van nagy szerepe, emellett a keringés javító funkciója is van.A séta, gyaloglás mellett ugyanakkor ne végezzünk ugrálást, sem hasprést és a mozgás mellett a pihenésről se feledkezzünk el – bár utóbbi talán a legnehezebb feladat egy kisbaba mellett. Aludjunk, pihenjünk akkor, amikor a baba alszik, ha napközben, akkor mi is tegyük akkor. A testi felépülés mellett a lelki sebeket is – ha vannak – gyógyítsuk. Ha nehezen jut túl egy anya a műtét tényén, akkor érdemes szakemberhez fordulni, szülés feldolgozó csoportot felkeresni.

(Cikk forrása: semmelweis.hu, csaszarvonal.hu, nogyogyaszatikozpont.hu)