Baba

Beszédfejlődést támogató tippek

A kisgyerekek első szavukat általában valamikor 10-14 hónapos koruk körül mondják ki, azonban ezek a szavak nem a semmiből jönnek. Hosszú folyamat eredménye ez. Mutatjuk, hogy segítheted a fejlődést.
2020. Június 01.
Beszédfejlődést támogató tippek (Fotó: Getty Images)

Csak akkor tanulnak meg szavakat mondani, ha előtte sokszor hallják is ezeket – az első szó előtt pedig gügyögéssel kommunikálnak, illetve egyre több magánhangzót is ki tudnak mondani.

Hogy fejlődik a babák, kisgyerekek beszéde?

1 éves korig

  • Az első születésnapjuk előtt a babák kommunikációjának elsődleges eszköze a sírás.
  • Gőgicsélésüket a gagyogás váltja fel, melyből ciklikus sorok (pl. ba-ba-ba, ma-ma-ma,da-da-da) jönnek létre 7-10 hónapos koruk között.
  • Az első kimondott szavaik is ezekből alakulnak ki, leggyakrabban 11-12 hónapos korukban, de a szavakat már hónapokkal korábban képesek felismerni.
  • A verbalitás mellett ekkor nagyon fontos a babának a szemkontaktus, az egymásra figyelés, a gesztusok.

1-2 éves korban

  • Sok gyerek mondja ki első szavait az első születésnapja környékén, de akadnak olyanok is, akiket a járás tanulása kicsit lassít ebben a folyamatban – ettől sem kell megijedni.
  • 2 éves korára a legtöbb gyermek 50 vagy több szót, kifejezést is tud már mondani, és 2-3 szavas mondatokat alkothatnak.
  • Abból, amit mások mondanak neki, rengeteg dolgot megért az ennyi idős gyermek, tisztában van az ismerős családtagok, tárgyak nevével, és az egyszerű utasításokra – pl. add nekem azt a játékot – is reagál.
  • Gesztusai egyre kifejezőbbek, önkifejezésre, játékra, megtörtént események utánzására is használja.

2-3 éves korban

  • Ebben az időszakban hatalmas ugrás tapasztalható a szókincsben, 3 éves korukra 200-nál is több szavas lehet a korábban még nagyjából 50 szavas készlet.
  • A kétéves már a két lépéses instrukciókat is megérti – pl. vedd fel az a labdát, és dobd oda anyának.
  • Kétévesen 2-3 szavas mondatokkal kommunikál, jól halad a számolással, testrészeit is meg tudja mutatni.
  • Ekkor kezdődhet el a Miért? korszak.
  • 3 éves korra nagyjából 3 dolgot képes megszámolni, meg tudja nevezni a színeket, történeteket mesél, szabadabban használja a nyelvet.
  • 3 évesen 3-5 szavas mondatokban beszél, könnyebb vele a kérdés-válasz beszélgetés, tudja a vezeték- és keresztnevét is.

Mivel segítheted gyermeked beszédfejlődését?

Már a kisbabád beszédfejlődését is tudod ösztönözni néhány módszerrel, és ahogy egyre idősebb lesz a gyermeked, úgy inspirálhatod egyre izgalmasabb módszerekkel. Összegyűjtöttünk néhány praktikus tippet, játékot a különböző életkorú gyermekeknek.

Így segítheted az 1 évnél fiatalabb babád beszédfejlődését

  • Nézz rá, ha beszélsz: mivel a gyerekek utánzással tanulnak, amikor beszélsz a kisbabádhoz, nézz rá, hogy lássa, hogy képzed a hangokat. Mutasd meg neki, hogy mondod az egyes magánhangzókat, és a korán fejlődő mássalhangzókat, mint a p, b, d, m.
  • Reagálj a gesztusaira: ha hangokat ad ki, használja a mimikáját, utánozd le, amit csinál. Válaszolj is neki, hogy tudja, reakciót vált ki, amit mond.
  • Beszélj hozzá minél többet: már azzal is fejleszted, ha a leghétköznapibb dolgokat is hangosan kommentálod, például amikor felöltözteted, megeteted, lecseréled a pelenkáját, megfürdeted.
  • Mesélj és olvass: a korai beszédfejlődést ösztönző dolgok közül az egyik legjobb a meseolvasás, amellyel az olvasás szeretetét is segítesz megalapozni.
  • 1-2-3: a számok nevét is segíthetsz megismerni a babádnak, ha labdagurító játékot játszol vele, és mielőtt odagurítod neki a labdát, azt mondod neki, hogy “Egy-kettő-három” – ezzel sikerül megfognod a figyelmét.
  • Ismétlés: válassz ki olyan szavakat, amelyeket a napi rutin során gyakran tudsz használni, mint az evésnél a kanál, villa, tányér, alma, inni, stb., a fürdésnél a víz, hab, buborék, pancsi, szappan, megmosni, stb., vagy ha kimentek a séta, cipő, pá-pá, autó, stb., és amelyekhez vizuálisan is tud mit kötni. Mondd ezeket rendszeresen, ismételve, hogy jobban ismerje a jelentésüket. Szintén ismétléssel taníthatod neki a tárgyak nevét is, ha ezeket megmutatod neki, és háromszor elmondod a neveiket. 

Így segítheted az 1-2 éves gyermeked beszédfejlődését

  • Beszélj a mindennapi dolgokról: érdemes minél részletesebben mesélni a gyermekednek a mindennapi rutinfeladatokról, hogy minél több szót ismerjen. Például ha teregetsz, mondd el neki, hogy azért mostad ki a ruhákat, mert koszosak voltak, azért teregeted ki ezeket, hogy megszáradjanak, és azért nyitod ki az ablakot, mert jó idő van odakint, és ez is segít gyorsabban száradni. Vagy ha főzöl, mondd el neki, hogy éppen felkockázod a hagymát, amit bedobsz a serpenyőbe, olajat öntesz hozzá, megpirítod, hogy majd ezen készíthesd el a ragut a tésztához.
  • Reagálj az érdeklődésére: ha azt látod például, hogy úgy csinál, mint ha autót vezetne, kérdezd meg, hová megy, ha telefonálást imitál, kérdezd meg, kivel beszél, ha szemlél valamit a kertben, kérdezd arról, milyen érdekességet lát.
  • Bővítsd a szavait: ha azt mondja, vonat, akkor mondd, hogy igen, ez egy szép, nagy, piros vonat, ami a síneken megy – ezzel is bővítheted a szókincsét.
  • Hagyj időt a válaszadásra: ha beszélsz hozzá, kérdezed, hagyj időt neki arra, hogy válaszolhasson, mert lehet, nincs meg ehhez az összes szükséges szava, de igyekszik a lehető legjobban kifejezni magát. Így segítesz neki megérteni azt is, hogy működik a beszélgetés.
  • Mutass rá! játék: mondd az egyes tárgyak vagy testrészek nevét, és kérd meg, hogy mutasson rá, de kérdéssé alakítva is játszhatod ezt vele: pl. Melyik a szád?, Melyik a lábad?, Hol van a könyv?, Hol van a fotel?. Ha még magától nem ismer valamit, fogd meg a kezét, és segíts neki rámutatni.

Így segítheted az 2-4 éves gyermeked beszédfejlődését

  • Ismételd, amit mond: ha megismétled, amit gyermeked mond, azzal jelzed, hogy megérted. A mondandóját bontsd is ki, hogy így segítsd a minél pontosabb megértést, kifejezést: pl. ha azt mondja, inni, kérdezd meg, hogy inni szeretne-e, mondd, hogy van víz és tea, kérdezd meg, szeretne-e teát, stb.
  • Készíts albumot: csinálj egy képes albumot a gyermekednek, ismerős dolgokról, képek kivágásával. Csoportosítsd ezeket kategóriákba, mint állatok, gyümölcsök, játékok, és nézegessétek ezt közösen, nevezzétek meg az egyes dolgokat. Csinálj olyan oldalakat is, ahol képeket összekeverve készítesz egy nagyobb képet, és beszélgessetek arról, mi a baj a képpel, mi nem illik oda, mit lenne jó lecserélni a gyermeked szerint. A számolást is segítheti tanulni, ha az egyes csoportokban megszámoljátok, hány dolog van.
  • Igen-nem játék: tegyél fel egyszerű kérdéseket a gyermekednek, amire igent vagy nemet válaszolhat, például hogy ő kisfiú-e, Máté-e a neve, tud-e repülni a kutyusotok, stb. Bátorítsd arra, hogy tegyen fel ő is kérdéseket, és próbáljon becsapni téged ezekkel.
  • Válassz!: tegyél fel olyan kérdéseket, amelyek választás igényelnek, például hogy almát szeretnél-e vagy narancsot, a piros vagy a kék pólót vennéd-e fel, ezzel is bővítve a szókincsét.
  • Testrészes játék: ha már jól megy a testrészek azonosítása, lépjetek egy szintet, és játsszátok azt, hogy el kell mondani, mivel mit lehet csinálni. Például ez itt az orrom, ezzel szagolom meg a virágokat, a sütit, a szappant.
  • Énekeljetek és mondókázzatok: egyszerű dalokkal és mondókákkal meg tudja tanulni a beszéd ritmusát, mintáját.
  • Játék a tárgyakkal: gyűjts össze játékokat, tárgyakat, majd tedd ezeket egy dobozba. Takard le, és kérd meg a gyermeked, hogy húzzon belőle. Amit kihúzott, arról el kell mondani, mi az, és mit lehet vele csinálni. Például ez egy cipő, amit felhúzhatok a lábamra, sétálhatok benne, megrúghatom vele a labdát.
  • Fénykép nézegető: nézegessétek ismerős emberek, helyek fényképeit, és ösztönözd a gyermeked arra, hogy elmesélje, mit lát a képen, vagy találjon ki új történeteket.
  • Szókincsfejlesztés építőkockázás közben: ha a gyermekeddel építőkockáztok, és épít egy házat vagy tornyot, kérdezd meg, mit épít, kinek építi, lakik-e majd ott valaki, így szórakoztató módon tanulhat új szavakat.

Források: mother.ly, mother.ly, raisingchildren.net.au, raisingchildren.net.au

További tippek: