Baba

Babatáplálási kisokos kezdőknek és haladóknak

Majdnem biztos, hogy hathetesen te már almát, krumplit, répát kaptál az anyatej vagy a feles tej mellé, féléves korodban pedig már szinte mindent ehettél. Volna. Ha nem lettél volna olyan "válogatós".
2014. Július 01.

A túl korán elkezdett hozzátáplálás következtében pedig jó eséllyel az voltál, és az egész hozzátáplálásból édesanyád leginkább a szanaszét köpködött pürékre emlékszik. Köpködésre te is számíthatsz, de táplálás szempontjából életed legkönnyebb szakasza elé nézel. Hiszen ha úgy kényelmesebb, egész nap etetheted a jól megszokott anyatejjel vagy tápszerrel is – de már akkor is másra tudsz bízni egy etetést, ha mostanáig kizárólag szoptattad a babát. Örülj ennek az időszaknak, összeállításunk segítségével remélhetőleg minden kérdésedre választ kapsz majd.

A legfontosabb lépcsőfokok

A ma érvényben lévő ajánlások szerint a hozzátáplálást jóval később, hat hónapos korban érdemes kezdeni. Ugyanakkor az ételek bevezetésének javasolt sorrendje alig változott.

1. Gyümölcsök

A nyári időszak legnépszerűbb babagyümölcse a őszibarack, de az alma is jó eséllyel sikert arat. A gyümölcsöket lé formájában vagy pürésítve magukban is adhatod, de anyatejjel vagy rizzsel is keverheted őket.

2. Krumpli és rizs

A puhára főzött krumplit vagy rizst turmixold össze anyatejjel vagy tápszerrel, és ebédidőben kínáld a kisbabádnak. Ha nagyon nem ízlik neki, várj néhány napot, és próbáld újra. A hozzátáplálás nevében is benne van, hogy nem a szoptatás kiváltása, elhagyása a cél, hanem hogy emellett ismerkedjen a baba az ételekkel.

3. Zöldségek

Az elsőként bevezetendő zöldségek is többnyire édeskés ízűek: a sütőtököt vagy a párolt répát szinte biztosan szívesen fogadja majd a babád. Ha mégsem, keverhetsz hozzá gyümölcsöt vagy anyatejet is.

4. Glutén

A legfrissebb ajánlás értelmében valamikor öt és hét hónapos kor között érdemes bevezetni a glutént, lehetőleg szoptatás mellett és kis mennyiségben. Mivel a hozzátáplálási ajánlás hat hónapos kortól szól, ezért a glutént valamikor 6 és 7 hónapos kor között kellene bevezetni, leginkább úgy, hogy a babát még szoptassa az édesanyja. Glutén az, ami tartalmaz búzát, rozsot, árpát, tönkölyt vagy malátát. Főzhetünk búzadarát és belekeverhetjük a baba almapüréjébe vagy vehetünk gabonapépet és szintén keverjük bele a baba gyümölcs vagy zöldségpüréjébe.

Régebben előszeretettel ajánlották a háztartási kekszet, de mára ez teljesen elavulttá vált, köszönhetően annak, hogy biztosan találunk benne cukrot és szinten minden esetben tejport is.

5. Hús és tejtermék

Puhára főzött csirke- vagy pulykahúst turmixolj bele a kedvenc zöldségpüréjébe, vagy nyolc hónapos kora után keverj bele finomra reszelt sajtot, vagy adhatsz natúr joghurtot, melybe te magad tehetsz frissen gyümölcsöket. Arra minden új étel bevezetésénél figyelj, hogy nem okoz-e allergiás reakciót vagy hasfájást – a fehérjék bevezetésénél ez fokozottan igaz.

6. Mindent bele!

Valamikor a 12. hónap tájékán kisbabád eljut oda, hogy szinte mindent ehet, amit ti is. vannak olyan babák is, akiknek még az anyatej adja a legtöbb táplálékot, ha rendben növekszik, akkor ezzel sincsen semmi baj, hiszen nem pontosan ugyanúgy változnak a gyerekek. Persze a legtöbb dolgot még pürésítve vagy összetörve – és továbbra is ügyelve arra, hogy minél kevesebb só és cukor kerüljön a tányérjára. Tehéntejet egyéves kora után, bogyós gyümölcsöket, diót és mogyorót pedig kétéves kora után fogyaszthat majd.

Készülj fel az etetésre!

Az első pár kóstolófalathoz nem kell különösebben nekikészülnöd: a konyhaasztal mellett a karodba veszed a kicsit, és a nyelvéhez érinted a kanalat. Ő ízlelgeti a falatot, majd kilöki a nyelvével az egészet a szájából. Amikor viszont már nagyobb mennyiségeket is megeszik, érdemes rendesen felkészíteni magadat és a konyhádat is az etetésre.

1. Minden csupa kosz lesz

Az etetőszéket úgy helyezd el, hogy a környéke könnyen takarítható legyen, és figyelj arra is, hogy ne a legszebb gálaruháját add a picire. Még a hosszú ujjú bebújós előke nyakába is be tud csurogni a répapüré egy trükkös mozdulattal, és ne legyenek illúzióid: gyermeked igen hamar megtanulja ezt a mozdulatot.

2. Nem fogja megenni a spenótot

De lehet, hogy a banánt, az almát és a répát sem. Rengeteg ínycsiklandó receptet olvashatsz nálunk is – a Babakonyha receptgyűjteményünkben -, a babák többsége azonban vígan elvan egyéves koráig almán és banánon főleg ha rendes mennyiségű anyatejet vagy tápszert is kap mellette. Ne ess kétségbe! Bőven ráér később megkedvelni az izgalmasabb ízeket.

3. Keveset eszik majd

Az első időkben a lehető legkisebb pürémennyiség is soknak bizonyulhat. Hogy elkerüld a bosszankodást, két dolgot tehetsz: vagy a családnak készített ebédből csensz ki egy-egy falatot, amit pürésítve megkóstoltatsz (például répát a húslevesből, krumplit a hagymás krumpliból), vagy a megmaradt pürét jégkockatartóban lefagyasztod, és kockánként engeded fel.

4. Rajtad is múlik, lesz-e hozzá kedve

Ha hatalmas lelkesedéssel nekikezdesz az etetésnek, és ő a világon semmi érdeklődést nem mutat a főztöd iránt, nehéz kibírnod, hogy ne legyél dühös. Mégis próbáld meg. Ahogy ő maga, az ízlése is folyamatosan fejlődik és változik. Ha erőlteted, csak ellenkezést váltasz ki belőle. Nevess, vagy káromkodj egy cifrát, aztán csináljatok mást. Néhány hét múlva lehet, hogy pont az lesz a kedvence, amit ma a pólódra köpött. Kitartás!

Az étkezés legyen öröm!

1. Egyen együtt a család!

Amint a pici etetőszékben az asztal mellé tud ülni, törekedjetek arra, hogy minél többször egyen együtt a család. Neki is megjön az étvágya, ha látja, hogy ti milyen jóízűen esztek.

2. Hívjatok másik kisgyereket vendégségbe!

Hasonló vagy akár még lelkesítőbb hatású, ha kicsit nagyobb gyereket lát maga körül vidáman falatozni. Ezzel magyarázható az is, hogy a többedik gyerekek általában hamarabb kezdenek érdeklődni a szilárd táplálék iránt, mint az elsők.

3. Rendezzetek pikniket!

Szép időben a kertben vagy a teraszon is ehettek. Terítsetek egy pikniktakaróra tiszta terítőt, és kuporodjatok a földre. Biztos nagyon tetszeni fog neki a helyzet!

4. Engedd, hogy egyedül (is) egyen!

Bár a takarítanivalót növeli, engedd, hogy egy kiskanalat ő is a kezébe fogjon. Lehet, hogy ő csak egy félkanálnyi pürét fog a szájába juttatni, mialatt megeteted, de sokkal hamarabb tanul meg önállóan enni így, aminek később látod majd nagy hasznát.

Hadd kóstolgasson!

Amint a kisbabád elkezd érdeklődni az új ízek iránt, várhatóan a ti ételeiteket is meg szeretné majd kóstolni. Néhány alapszabályt betartva ezt nyugodtan megengedheted neki.

A teljesen egyforma állagúra pépesített pürék lehetnek finomak, mégsem annyira izgalmasak, mint az apa és anya tányérján található különböző formájú és szerkezetű falatok. Természetes, hogy az asztalhoz ültetett baba ezeket is szívesen megfogná és megrágcsálná. Ha figyelsz arra, hogy mit adsz a kezébe, nyugodtan megteheti. Sőt az angolszász országokból egyre inkább elterjedőben van az az irányzat, ami kizárólag a gyerekre bízná a hozzátáplálás idejének és fokozatainak meghatározását.

A magyar fordításban csecsemő által irányított elválasztás(baby lead weaning – BLW) névre hallgató módszer követői kizárólag darabos, kézbe fogható falatokat adnak a hat hónaposnál idősebb, hozzátáplálást kezdő kisbabák elé. Lehetőleg többfélét, hogy a kicsi kiválaszthassa a neki szimpatikusat, és így pontosan azokhoz a tápanyagokhoz juthasson hozzá, amelyekre szüksége van – vallják az irányzat hívei.

Persze nem kell kizárólagosan követni egyik módszert sem, nyugodtan ötvözheted is őket. Amikor úgy egyszerűbb és kényelmesebb, etetheted pürésített étellel, kiskanállal, de eközben, emellett adhatsz neki bulátát vagy uborkát is rágcsálni, például.

Egyéves kora után pedig kanalat is adhatsz a kezébe – jó eséllyel csupán egy falatot tud majd a szájába juttatni, amíg te tízet, de ha engeded, hogy gyakorolja, kétéves korára majdnem teljesen önállóan fog tudni enni veletek az asztalnál.

Forrás: Kismama magazin