Baba

Baba – mi micsoda?

Amikor először megöleljük, még az egész kisbabára figyelünk, az illat, a puhaság és a meleg tekintet fogja meg érzékeinket. Ám legkésőbb az első pelenkázásnál felmerül: nagyon fontos, hogy az apró részletekkel is tisztában legyünk.
2007. November 10.

Baba – mi micsoda?

Kutacsok

A baba feje tetején található a rombusz alakú nagykutacs, kicsit hátrább a háromszög alakú, alig tapintható kiskutacs rés a még össze nem záródott koponyacsontok között. A baba “feje lágya” csak nagyjából másfél éves korára fog benőni. Az erősen kidomborodó kutacs betegségre utal.

Haj

A babahaj általában kihullik, vagy legalábbis kikopik azon a területen, ahol sokat érintkezik a kiságy matracával. Néhány hetes korban apró, sötét, nedvességre hámló, pikkelyszerű foltocskák jelenhetnek meg a fejbőrön. Ez a koszmó. Nem kell megijedni, elég gyakori jelenség. Ha nagyon meg akarunk szabadulni tőle, kenjük be mandulaolajjal vagy napraforgóolajjal fürdetés előtt néhány órával, hadd puhuljon föl. Ezután könnyebben lemosható az érintett bőrfelületet.

Fej

Az újszülött feje igen nagynak tűnik a testéhez képest. Emiatt is roppant vonzó a felnőttek számára. Ne ijedjünk meg, ha születése után nem szabályos formájú a buksija. Csak úgy haladhat át a szűk szülőcsatornán, ha a koponyacsontok útközben egymásra csúsznak. Duzzanatokat és véraláfutást is találhatunk, főleg nehéz szülést követően. Ezek is elmúlnak hamarosan. Ha nagy, piros foltot talál, hívja fel rá a gyermekorvos figyelmét!

Fül

Ne lepődjünk meg, ha a babának “a füle sem áll jól”, a születés megpróbáltatásaitól lehet kajla vagy olyan, mintha kivasalták volna. Se fürdetéskor, se más alkalommal ne nyúljunk a fülbe, elég, ha kisujjunkra simított textilpelussal szárazra töröljük. Érdemes azt is megnézni, mi van a baba füle mögött: az ott összegyűlt magzatmáz vagy kenőcs miatt kipállhat, akár be is repedhet a gyenge bőr. Tartsuk szárazon ezt a területet!

Szem

A szülőcsatornában hatalmas nyomás éri a fejet, ezért sok újszülött szeme vörös és dagadt, esetleg apró bevérzések láthatók a “szeme fehérjén”. Ha a baba besárgul, ez a terület is sárgás lesz. Olyan, mintha kancsal lenne, de ez többnyire optikai csalódás: az arc többi részéhez képest hatalmas szemek nagyon közel állnak egymáshoz, és csak viszonylag kis távolságra (20-30 centi) látnak élesen: közelről tudunk csak szemezni vele. Ha váladékozást tapasztalunk, forralt vizes steril vattával töröljük ki a szemecskét a belső szemzugtól kifelé. Beszéljük meg a gyermekorvossal, szükség lesz-e szemcseppre.

Bőr

Még az egészséges újszülött bőre is lehet születés után vörös vagy kékes, pár másodperc múlva nyeri csak el rózsás színét. A túlhordott vagy a méhben elégtelenül táplált baba bőre ráncos, száraz. Ettől nem kell megijedni, a száraz bőr hamar “lekopik”, és alatta ott az egészséges, rugalmas bőr. Nem ritka, hogy az orron kis fehér pontok látszanak, ezek a faggyúmirigyek – nem szabad nyomkodni. Ha nagy, gennyes közepű hólyagokat látunk, mutassuk meg a gyermekgyógyásznak!

Kéz- és lábfej

Nem ijedjen meg, ha a baba testénél kicsit hűvösebb és kékes. Nem tökéletes még a keringési rendszer, a végtagok vérellátása csak néhány nap múlva lesz kielégítő. Fölösleges ilyenkor még egy adag ruhát ráadni, a mama testmelege a legjobb orvosság. Ha a körmök túlérnek az ujj végén, ne halogassuk a körömvágást, a kalimpáló kisbaba könnyen összekarmolhatja az arcát.

Végtagok

A legtöbb újszülött olyan dundi, hogy nehezen tudunk hozzáférni a kar és a láb hajlataihoz. Ezeket a területeket minden fürdetés előtt tisztítsuk meg babaolajjal, utána töröljük szárazra – de ne hintőporozzuk, mert az összecsomósodva kikezdheti a bőrt. A babák hason, összegömbölyödve vagy háton, fölhúzott, behajlított kézzel-lábbal szeretnek pihenni. Az egészséges csecsemő nagyon hajlékony. Ha keménynek, kötöttnek érezzük az izomzatát, és aszimmetrikusnak látjuk a tartását, mozgását, hívjuk fel erre a védőnő figyelmét!

Köldök

Az anya és a baba közti összeköttetés emlékét újszülöttkorban már csak az egy-két centis köldökcsonk őrzi. A csonk az első tíz nap folyamán elszárad és leesik. Ezt a területet szárazon kell tartani és steril gézlappal befedni. Fontos, hogy a nadrágpelenkát hajtsuk vissza a köldökről, hogy ne legyen “nedves dunsztban”, szellőzzön, és könnyebben gyógyuljon. Ha a köldökcsonk alól bűzös váladék szivárog, ez azonnali orvosi kezelést igényel! A köldök közvetlen közelében tapasztalhatunk apró kidudorodást, ami síráskor erőteljesebb – ez a köldöksérv. Az első életév során általában magától eltűnik.

A pelenka tartalma

Ha az első napokban enyhén rózsaszín a pelus, ez ártalmatlan jelenség. Érdemes gyakran szoptatni, hogy a megfelelő folyadékbevitel átmossa a veséket. Teáztatni ilyenkor sem szükséges. Ha hüvelyi folyást tapasztal, vagy vércseppet talál a kislány pelenkájában, ne aggódjon: ez az anyai hormonok hatása. Az első napokban a széklet zöldesfekete, cipőkrémszerű: ez a magzatszurok. A harmadik napon fokozatosan felváltja az aranysárga, savanykás illatú anyatejes széklet. Ha a baba nem kakil az első napokban, valószínű, hogy baj van a tejellátással. Kérje védőnő vagy szoptatási tanácsadó segítségét!

Nemi szervek

Fiúknak, lányoknak enyhén duzzadt lehet a mellük, sőt még pár csepp “boszorkánytej” is ürülhet belőle – ez napokon belül elmúlik (nem szabad nyomkodni!). A nemi szervek születés után néhány napig aránytalanul nagynak, duzzadtnak tűnnek, sőt piros is lehet ez a terület – szintén az anyai hormonok hatására. Fiúknál újszülöttkorban teljesen normális, hogy a fityma bőre a makkra tapad, nem kell vele semmit sem tenni. A fityma hátrahúzogatása fájdalmas lehet, és sérülést, később hegesedést okozhat! Nem minden fiú heréje száll le a herezacskóba születés előtt, ezt az orvos figyelemmel kíséri, csak szükség esetén ajánl műtétet.

A nemi szerveket tartsuk tisztán, a réseket is töröljük ki olajos kendővel. Ne használjunk hintőport. Néha hagyjuk pelenka nélkül a kicsit, persze csak ha elég meleg a lakás.

Kapcsolódó cikkeink újszülött témában:

Forrás: Kismama magazin