Baba

Az anyatejes babák típusai: a barrakuda szopizótól az álomszuszékig

A szoptatott kisbabáknál is megfigyelhető, hogy különböző módon állnak az evéshez, vagyis más-más mintázat jellemző rájuk. A te babád melyik csoportba tartozik?
2019. Január 12.
A barrakuda kisbaba fájdalmat is okozhat az anyukának.

A barrakuda típusú baba azonnal “rácsatlakozik” a mellre, és erősen, energikusan szívja 10-20 percig, ez pedig akár azzal is járhat, hogy fájdalmat okoz.

Az izgatott baba már az anyai mell látványára is szinte dühödt izgatottsággal reagál, ennek azonban az lehet az eredménye, hogy nem tudja megfelelően bekapni a mellbimbót, könnyen kiesik az a szájából, ami miatt csak még dühösebb és frusztráltabb lesz. Előfordulhat, hogy többször is meg kell nyugtatni egy-egy szoptatás alkalmával. Ez a mintázat azokra a babákra lehet a jellemző, akik még nem “tanulták meg” a megfelelő szopási technikát. Fontos, hogy már azelőtt kezdjük etetni a kicsit, hogy túl éhessé válna, mert az éhség miatt nehezebben tud “figyelni”.

Az anyatejes babák típusai: a barrakuda szopizótól az álomszuszékig

Az izgatott kisbaba gyakran nem elég hatékony

A halogató típusba tartozó baba nem mindig jelzi, hogy éhes lenne, és nem is mutat túl nagy érdeklődést a szopizás iránt. Előfordulhat, hogy már az előtejnél “megunja” azt. Legyünk vele különösen türelmesek, és tegyük annyit mellre, amennyit csak tudjuk. Kipróbálhatunk különböző szoptatási pozíciókat is!

Az anyatejes babák típusai: a barrakuda szopizótól az álomszuszékig

A halogató kisbabát nem szabad sürgetni

Az ínyenc kisbaba szeret kóstolgatni, vagy éppen játszani a mellbimbóval, mielőtt igazán hatékonyan kezdene szopizni. Hosszabb időre lehet szüksége egy-egy szoptatásnál, a sürgetés, noszogatás nem használ nála, attól csak frusztráltabb lesz!

Az anyatejes babák típusai: a barrakuda szopizótól az álomszuszékig

Az ínyenc kisbaba szeret kóstolgatni

Az álomszuszékra az jellemző, hogy könnyen belealszik a szoptatásba: néhány perc szopizás után elszundíthat, aztán, amikor újra felébre, folytatja az evést. Ez bizony maratoni szoptatásokhoz vezethet! Legyünk extra türelmesek és rugalmasak, igyekezzünk úgy megtervezni a napjainkat, hogy a szopizásra is elég idő jusson!

Az anyatejes babák típusai: a barrakuda szopizótól az álomszuszékig

Az álomszuszék gyakran belealszik a szopizásba

Illusztrációk: Pau Padre

(via)

Kapcsolódó cikkeink: