Baba

Az Alzheimer-kór kockázatára az anyaság is hat

Minél több gyereke van egy nőnek, annál kisebb az esélye arra, hogy Alzheimer-kór alakuljon ki nála - derítették ki amerikai kutatók.
2018. Július 27.
A nőknél nagyobb a rizikója az Alzheimer-kórnak

Az Alzheimer-kór rizikóját számos dolog emelheti, az életkor, a genetikai örökségünk vagy az esetleges fejsérülések, de a legújabb kutatási eredmények szerint az anyaság is hatással lehet arra, ki van nagyobb veszélyben. Amerikai szakemberek ugyanis megállapították, hogy azoknál a nőknél, akiknek három vagy több gyereke van, kisebb az esélye a betegség kialakulásának, mint azoknál, akiknek csak egy. Az esetleges vetélések száma is növeli a rizikót, és összefüggést találtak az Alzheimer-kór és az első, illetve utolsó menstruáció időpontja között is. 

“Lehet, hogy a hormonális változásokkal függenek össze ezek az eredmények, de az is lehet, hogy az immunrendszerrel – mely megváltozik a terhesség alatt -, a terhesség alatti táplálkozással, sajnos még nem tudjuk” – mondta Heather Synder, egy amerikai szakmai szervezet tudományis igazgatója az NBC News-nak. “De az is előfordulhat, hogy a többgyerekes anyák egyszerűen máshogy használják az agyukat, és ez védi őket az Alzheimer-kórtól.”

Paola Kaiser és Rachel Whitmer, a kutatás két vezető szerzője mintegy 15000, 40 és 55 év közötti nőről gyűjtött adatot elemzett ki, és úgy találták, hogy a három vagy több gyerek 12 százalékkal csökkentette az Alzheimer-kór rizikóját, még más szempontok figyelembe vétele esetén is. Minden vetélés azonban 9 százalékkal növelte a betegség rizikóját. Gyakrabban alakult ki a demencia azoknál, akik 16 évesen vagy később kezdtek el menstruálni, és az is jelentős mértékben, mintegy 28%-kal növelte a rizikót, ha valaki 45 éves kora előtt lépett be a menopauzába. 

Meglepő módon, a “túl sok” gyerek sem jelent biztos védelmet az Alzheimer-kór ellen: egy másik, dél-koreai kutatás eredményeiből éppen az derült ki, hogy az öt vagy több gyerek emeli a demencia rizikóját!

A szakemberek szerint mindenképpen további vizsgálatokra van szükség, mert ha sikerül megtalálni, mi a pontos összefüggés a gyermekszülés, a terhességek, a vetélések, illetve az Alzheimer-kór között, akkor az akár hormonalapú terápiák kifejlesztését is lehetővé tenné. 

A kutatás eredményeiről az Alzheimer’s Association nevű szakmai szervezet konferenciáján számoltak be.

Ez is érdekelhet: