Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Annyira másképp folyik az idő, ha szülő vagy

Szerző: Babaszoba.hu

2019. december 19.

Forrás: babaszoba.hu

Egy újszülött édesanyjaként, aki az első gyermekem, igencsak megszállott vagyok az idővel kapcsolatban - vallja Stacey Mcclain, a Mother.ly szerzője.

Annyira másképp folyik az idő, ha szülő vagy (Fotó: iStock)
Újra és újra az órát nézem minden nap: minden etetésnél ellenőrzőm az időt, visszaszámolok, mennyi van még a következőig, számolom az órákat, mennyit aludt a fiam előző éjszaka, és a perceket is, hogy mennyi lehet, amíg felébred, és jut-e elég idő arra, hogy lezuhanyozzak.
Számolom ezeket a perceket és órákat, de az utóbbi időben észrevette, hogy a napokat is, sőt, ami még ijesztőbb, a heteket. Számolom, hány nap van még a következő orvosi időpontjáig, és addig, amíg kitartunk a maradék pelenkával, és nem kell új csomagot vennem. És persze addig, amíg a férjem apasági szabadsága véget nem ér, és vissza nem kell mennie dolgozni.
A heteket úgy számolom, hogy összeszorul tőle a szívem: a születése óta eltelt heteket. Az egyik szinte figyelmeztetés nélkül elúszott, mivel a szülési komplikációk miatt néhány napot kórházban kellett töltenem. Ahogy telnek a hetek, egyre többet eszik, és egyre többféle arckifejezése van. Ezek azok a változások, amelyek miatt tényleg fizikailag érzem, hogy elszorul a torkom és a szívem, amik miatt már nem a napokat, hanem a heteket számolom. Tisztességtelen, milyen gyorsan telnek el ezek! Kaptam egy gyermeket, egy igazi csodát, egy új szerelmet, de tudom, hogy minden életszakasza olyan gyorsan illan el, mint a kámfor, helyet adva valami újnak.
A kórházba menetel napjáig tartó 9 hónap is elrohant egy szempillantás alatt, és már azt sem tudom felidézni, hányszor sírtam el magam a szülés napján. Ez az első mérföldkő nagyon megviselt, az összes fotón könnyes és puffadt az arcom. Hamar eltűntek a ragasztók nyomai, amelyeket az infúziók bekötésekor ragasztottak a karomra, akárcsak az ezek helyén keletkezett véraláfutások, sőt, a császáros hegem is elhalványodott már. Sőt, már arra is alig emlékszem, milyen kellemetlen volt felépülni a műtét után.
Minden nap törekszem arra, hogy emlékeztessem magam a fiam születésének apró részleteire, attól rettegve, hogy ezek is elhalványulnak. Előre félek azoktól az elkerülhetetlen napoktól, amikor ránézek, és tudom, hogy ő már nem újszülött, a naptól, amikor már nem csecsemő, nem kisbaba, amikor már nem kisgyerek - és attól is, amikor ő már nem gyerek többé. El fog jönni a nap, amikor egy iskolabusz elviszi őt az iskolába, amikor dühében bevágja az ajtót, és az is, amikor cikinek találja majd, hogy puszit adjak neki nyilvánosan.
Lesz olyan nap is, amikor már nem a mi házunkban fog élni, amikor a házasság, és a saját családja megsokszorozza azon emberek számát, akiket jobban fog szeretni, mint engem.
Persze az összes ilyen dolog normális, sőt, jó - ezt gyakran ismétlem magamnak, de rájöttem arra, ami minden szülő alapvető gyásza attól kezdve, hogy szülő lesz: az, hogy sikerünk mércéje nem más, mint hogy mennyire jól tudjuk felkészíteni gyermekeinket arra a napra, amikor majd elhagynak minket. Ez pedig szerintem megalázó és kimondhatatlanul kegyetlen dolog. Hiszen kaptam egy csodát, egy kincset, de mellé egy ketyegő órát is.
Az egyetlen módszer, amivel könnyíthetek a szívfájdalmamon, hogy amilyen gyakran csak tudom, megpuszilom az arcát, a szemébe nézek, amikor rám néz, az arcommal megsimítom a puha hajacskáját, és végigpuszilgatom a homlokát. A legfontosabb pedig, hogy tudom, hogy időről időre elfelejti majd, de mindig újra ráébred majd arra az igazságra, ami az első pillanattól kezdve létezik, hogy a világra hoztam, mégpedig arra, hogy az én kisfiamnak csak egyetlen édesanyja van, aki az idők végezetéig szeretni fogja őt!
(VIA)
Kapcsolódó írásaink:
 
 

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák