Baba

Amikor ülve alszik el a baba

Ülve szundított el a kisbabád? Biztonságos ez? És mit tegyél ilyenkor?
2020. Június 14.
Mit tegyünk, ha ülve aludt el a baba? (Fotó: Getty Images)

Ha a csecsemők alvási szokásairól van szó, nem egyszerű definiálni, mi számít normálisnak és mi nem. Néhány baba képes a legfurcsább időben és helyzetben elaludni. A Romper éppen ezért járt utána, hogy a csecsemők el tudnak-e aludni ülve, és mennyire biztonságos, ha így alszanak.

A legtöbb kisbaba el tud aludni a legfurább helyzetekben is. – Éppen ezért lehetséges az is, hogy a csecsemők ülve is el tudnak aludni – mondta el Dr. April Mattingly, a Norton Gyermekkórház gyermekorvosa a Romper-nek. Azonban nem ez a legjobb alvási mód a kicsinek. – Általánosan nem javasolt, hogy a csecsemők ülő helyzetben aludjanak, felügyelet nélkül egy olyan eszközben, mint például a hinta vagy az autósülés – magyarázta Dr. Mattingly.

Mi ennek az oka? Dr. Rachel Y. Moon, az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia tagja elmondta a Rompernek, hogy biomechanikai tanulmányok azt mutatják, hogy a csecsemők, különösen a legfiatalabbak számára még nehéz ülő helyzetben megtartani a fejüket, és ebben a pozícióban a légutak egyenesen és nyitva tartása is nehezebb.

Még ha csak egy rövidebb szundiról is van szó, a szakértők egyetértenek abban, milyen a legjobb alvási környezet a babának. A legbiztonságosabb egy szilárd, sima felület, Dr. Moon szerint, de más szempontokat is érdemes figyelembe venni. – A gyermekgyógyászok egyetértenek – vagy egyet kellene érteniük – azzal, hogy amikor a baba felügyelet nélkül alszik, akkor legyen a hátán, egy kiságyban – mondta Dr. Mattingly.

A babák alkalmanként elalszanak autózás közben, vagy a babakocsis út során, ami rendben van. – A baba természetesen elaludhat a karunkban, az autósülésben, stb., de a legfontosabb, hogy ilyenkor is helyezzük biztonságos alvóhelyre és pozícióba – figyelmeztetett Dr. Mattingly. Ehhez pedig a sík, szilárd alvási felület a legbiztonságosabb, legyen szó szunyókálásról vagy éjszakai alvásról.

Forrás: romper.com