Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Amikor a nagyszülő nem szeret unokázni

Szerző: Biczó Gabriella

2019. november 6.

Forrás: babaszoba.hu

Az elmúlt évtizedekben nemcsak a gyermekvállalási kor tolódott ki és ezzel óriásit változott a családok élete, hanem a nagyszülői szerep sem olyan, mint 30 éve.

Nagyszülők, akik nem szeretnek unokázni (fotó: iStock)
Abban azonban nincs változás, hogy minden szülő arra vágyik, harmonikus kapcsolat legyen a nagyszülők és az unokák között. De mi van akkor, ha a nagyszülő nem töri magát különösképpen azért, hogy unokázzon?

Nem tudtak már mit kezdeni az unokával

"Hosszú párkapcsolatban született meg a gyerekünk, tulajdonképpen már sokkal korábban is lehetett volna, de mi nem voltunk készek rá" - mondja Luca, aki 30 évesen szült. "A szüleim éveken át nyomasztottak azzal, hogy mikor lesznek már nagyszülők, mennyire szeretnének unokázni. Kicsit úgy viselkedtek, mintha nekem kéne bepótolnom azt az űrt, amit az öregedésük hozott magával. Utáltam, hogy nyomás nehezedik rám."
A meglepetés azonban akkor jött, amikor megszületett a hőn áhított unoka. "Kezdetben még nagyjából minden rendben volt, jöttek hetente egyszer, igaz, nagyon nem segítettek. Inkább jöttek, ahogy ők fogalmaztak megnézni az unokát és valóban ebben ki is merült a kapcsolatuk.
Ahogy a gyerek nőtt egy darabig még tudtak vele mit kezdeni, olvastak mesét, elvitték a játszótérre, de valami mindig hiányzott. Akkor lett világos, hogy mi is az, amikor már iskolás lett: egyszerűen nem tudtak szintet lépni, az unokával együtt változni, elvinni programokra, kinyitni neki a világot, úgy igazán kapcsolódni hozzá. Leragadtak a meseolvasás, játszótér, szerepjáték szentháromságnál, ami egy 10 évesnek már nem pálya."
A látogatások fogyatkozni kezdtek, a heti egy alkalomból kétheti, majd havi egyre redukálódott. Pedig egy városban élnek, a nagyszülők nyugdíjasok, nincsenek kötött teendőik. "Amíg kisebb korában azért néha-néha a nagyszülőknél aludt, ez mára teljesen megszűnt. A nagyszülők sem mondják és a gyerek sem igényli."
Luca fájlalja, hogy így alakul az unoka-nagyszülő kapcsolat, de nem érzi magát felelősnek a kialakult helyzetért. "Ha mélyebben belegondolok, hozzám sem tudtak, tudnak kapcsolódni, tulajdonképpen semmi meglepő dolog nem történik az unokájukkal való kapcsolatukban sem. Másfelől nem hiszem, hogy nekem felelősségem lenne: szerintem egy szülőnek az a dolga, hogy lehetőséget teremtsen arra, hogy a nagyszülő jelen legyen az unoka életében, ha szeretne. Magyarán ezt a nagyszülő irányítja, én, mint szülő maximum közvetítő lehetek, olyan valaki, akinek az ajtaja mindig nyitva áll a nagyszülők előtt. Ez nálunk így is van, ők nem élnek a lehetőséggel és nem jönnek be ezen a nyitott ajtón."

Nem tud leereszkedni a gyerek szintjére

Teljesen más családi háttere van Cilinek. Két gyermeke van, két apától és mindkét gyermeke külföldön született, távol Cili szüleitől, akik még gyerekkorában elváltak. "Mindkét gyerekem külföldön született, igaz az első terhességem alatt voltam otthon néhány alkalommal, a másodiknál csak egyszer, még a babavárás legelején. Amikor otthon vagyok, mindig anyunál lakom, így volt ez az első terhességem alatt is. Ebből a szempontból, ő intenzívebben élte meg velem a várandósságot, mint apu. Hozzá látogatóba mentem és így teljesen más volt a "megélése" is." Cili szülei teljesen másmilyen karakterek és ő úgy látja, pontosan emiatt más is a viszonyuk az unokáikkal, máshogy élik meg a nagyszülői szerepüket is. "Apu szereti a gyerekeket, látom a gyengédséget, ahogy beszél hozzájuk, ahogy hozzájuk ér. De nem nagyon tud mit kezdeni egy kisgyerekkel, ő onnantól önazonos, hogy már nagyobbak a gyerekek és tud velük beszélgetni. Ezt egyébként őszintén el is mondta. Anyu teljesen más típus, gyakran utazik ki hozzánk, imád telefonálni, csevegni, kis meglepetéseket küldeni postán."
Cili azzal hozza összefüggésbe szülei eltérő viselkedését, hogy milyen szülői mintákat hoznak otthonról. "Szerintem meghatározó az a minta, amit ők kaptak gyerekkorukban, nemcsak abban, hogy milyen szülők lettek, hanem abban is, hogy milyen nagyszülők. Apu értelmiségi családból jön, meglehetősen szigorú szülőkkel, a kapcsolatuk kevésbé volt bensőséges. Nem a gyerekek voltak a családi élet főszereplői, hanem a felnőttek, a gyerekek valahol a periférián éltek és alkalmazkodtak. Ezzel szemben anyu egy tipikus munkáscsaládból jön, minden a gyerekekről szólt, a szülők szó szerint az utolsó falatot is a gyerekeiknek adták. Ez a különbség jól megmutatkozik most is: míg anyu simán "lemegy" a gyerek szintjére, játszik vele, olvas neki, reagál az igényeire, addig apu ilyet sosem tenne. Apu mindig lényegre törő, röviden beszél, tényszerűen, ebbe nem fér bele egy laza, időhúzós, játszós időtöltés. Nála mi vendégek vagyunk, hozzánk a sok-sok év alatt egyszer jött el. "

Elvárható-e a segítség?

"Nehéz kérdés, hogy elvárható-e segítség a nagyszülőtől"- mondja Bence, egy gyerek apukája. "Én úgy gondolom, hogy egy jól működő családban ez jön magától. Ha egymás életének részesei vagyunk, akkor természetes kérni, elfogadni és adni is. A probléma akkor kezdődik, ha van valami gubanc a szülő-nagyszülő között, mert akkor óhatatlanul is nehézzé válhat a nagyszülő-unoka kapcsolat is. A nagyszülő-unoka kapcsolat sohasem csak róluk kettejükről szól, hanem abban mindig benne van a szülő-nagyszülő közös múltja is."
Bence azt mondja, náluk eszükbe sem jut komolyabb segítséget kérni a nagyszülőktől, elfogadják, amennyit adnak, ami egyébként édeskevés. "Ha szólunk, jó előre, hogy lenne egy programunk, ahova a gyereket nem vinnénk, akkor kapunk segítséget, de valahogy mindig úgy érzem, hogy azt meg kell nagyon köszönni. De volt már olyan helyzet is, hogy karácsony előtt egy nappal szerettünk volna a gyerek nélkül főzni, vásárolni, ajándékot csomagolni, kértük, hogy vigyázzanak rá, és a válasz az volt, hogy ők bejglit sütnek, nem fér bele."
"A világ változik. Ma mar egyre ritkább a multi-generációs család, a generációk eltávolodnak egymástól. Ehhez hozzájárul az is, hogy a fiatalok mobilak, nem maradnak a falujukban, sőt akár országot is váltanak, egyre messzebb kerülnek fizikailag a családjuktól, ami biztosan nem kedvez a bensőséges nagyszülő-unoka kapcsolatnak sem" - mondja Cili, aki még hozzáteszi, hogy ahhoz, hogy kialakuljon a szoros, bensőséges kapcsolat, ahhoz bizony idő kell, sok, minőségi időt kell együtt eltölteni.
"Nagyon nehéz kérdés" -  válaszolja Cili a segítségnyújtást firtató kérdésemre. "Itt Angliában is nagyon sokszor hallom, hogy nincs segítség, vagy azért mert távol élnek a szülők, vagy azért mert dolgoznak. Sok családban ez komoly probléma. De sok olyan történetet is hallok, hogy egy városban élnek nagyszülők-szülők-unokák, de semmit sem segítenek. Hogy miért? Ki tudja. Szerintem az emberek úgy általában sokkal én-központúbbak, mint régen. Kevésbé segítőkészek, önfeláldozóak. Sok nagyszülő még dolgozik, kevesebb ideje, lehetősége van bekapcsolódni a gyereke, unokája életébe. De hallok olyat is, amikor kihasználják a nagyszülőt, kérdezés nélkül beosztják az idejüket, mintha nekik nem lenne saját életük."
Luca szerint, ha a nagyszülő aktív, még dolgozik, akkor természetesen kevesebb segítséget tud nyújtani, de az igény, a vágy arra, hogy jelen legyen a gyereke, unokái életében meg kéne, hogy legyen. "Az én szüleim nem dolgoznak, nincs hobbijuk, nem élnek nagy társadalmi életet, mégsem segítenek. Segítés alatt sok mindent érthetünk: egy télikabát árát, a jelenlétüket a hétköznapokban, vasárnapi ebédet vagy közös programot. Nálunk egyik sincs. Az iskolai szünetekben sem lehet rájuk számítani, nem proaktívak, nem az határozza meg a mindennapjaikat, hogy azokra az alkalmakra készülnének, amikor együtt lehetnek a családjukkal. Nem hiszek abban, hogy valaki alapvetően másféle nagyszülő lesz, mint amilyen szülő volt. Nálunk nem alakult ki arra egy természetes rendszer, hogy miként legyenek jelen az életünkben. Ezért nem is számítunk rájuk. Maguktól soha semmi nem jut eszükbe."

Eltérő értékrendek

A távolság vagy a munka mellett az sem tesz jót a harmonikus kapcsolatnak, ha teljesen más értékrend szerint gondolkodnak a szülők és a nagyszülők. Sok konfliktus forrása lehet az, ha másként gondolkodnak fontos dolgokról a gyerek körül lévő felnőttek, de ennél sokkal nagyobb baj, ha a nagyszülő nem tartja tiszteletben a szülők kérését, miközben nem ő, hanem a gyerek szülei a felelősek érte.
"Alapvetően másként gondolkodunk a gyerekről" - mondja Bence. "A mi családunkban a gyerekek alkalmazkodtak a felnőttek világához, a nagyszülők most is így gondolkodnak: ha belefér a heti menetrendjükbe örömmel jönnek, ha más programjuk van, akkor nem. Nekünk kell, kéne alkalmazkodnunk hozzájuk. Ezt nem nevezném olyan helyzetnek, amiben az ember úgy érzi, számíthat rájuk."
Bence hozzáteszi, hogy az értékrend különbség abban is megmutatkozik, hogy ellentétben velük, szülőkkel, a nagyszülők nem veszik komolyan a gyereket, az ő problémáit, örömeit. "Olyan, mintha csak a felnőtt világban lennének komoly dolgok. Emiatt nem is tudnak jól együtt lenni, és sokszor olyasmiket tolnak a gyerekre, amikhez még kicsi. Például politikáról beszélnek nekik vagy az öt világvallásról. De ő még óvodás, ezekre semmi szüksége, az ő szintjére azonban nem tudnak "lemenni"."
Luca szerint a határok tiszteletben nem tartása az alapvető probléma. "A nagyszülők szerint nekik a kényeztetés a dolguk, amitől én a falra mászok. Mert ez náluk azt jelenti, hogy amit a gyerek akar, az van. Márpedig szerintünk, a felnőtt dolga a határok kijelölése és a gyereknek egyáltalán nem lesz javára, ha olyan kérdésekben kell döntést hoznia, amihez kicsi. A gyerekek sok mindent szeretnének, de nekünk felnőtteknek a dolgunk az, hogy határokat húzzunk. Ebből nálunk sok konfliktus van."
"Szeretnék magamra úgy gondolni, hogy szuper nagyszülő leszek" - mondja Cili. Már most úgy tesz el ruhákat, játékokat, hogy az unokáira gondol. Azt mondja, szeretne majd sokat unokázni, mert az fiatalít és mindenki csak jót kaphat egy harmonikus nagyszülő-unoka kapcsolatban. "Ha nyugdíjas leszek, végre rengeteg szabadidőm lesz, lesz időm kiélvezni az unokázást, hiszen a felnevelése már nem az én felelősségem lesz. Szeretnék majd segíteni a gyerekeimnek a mindennapi terheikben azzal, hogy besegítek. Mert anya vagyok és az anyaságom nem szűnik meg azzal, hogy ők felnőttek lesznek."
Kapcsolódó cikkeink:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

10 tipp, ha fáj a baba hasa

A csecsemőkori hasfájás vagy más néven kólika, gyakori jelenség a kisbabák körében pár hetes kortól 3-4 hónapos korig. A kólika oka nem teljesen tisztázott, valószínűleg több tényezőtől is függ. Mivel segíthetjük a babát hasfájás esetén?

Ezért jó a kecsketej alapú tápszer

Speciális összetételének köszönhetően kíméli a baba gyomrát és szervezetét. Miért különleges a kecsketejből készült tápszer?

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések