Baba

Alvászavarok a babáknál

A babák alvása némileg eltér a felnőttekétől. Kiszámítható napirend ide vagy oda, nyugodt nappali alvás mellett is sokszor előfordul, hogy a baba bizony többször is felébred éjszaka.
2017. Február 22.

Alvászavarok a babáknál

Vannak olyan babák, akik bárhol, bármikor képesek elaludni és semmi nem ébreszti fel őket. Vannak olyanok is, akik nappal mintaalvók, éjszaka viszont még egyévesen is nyolcszor ébrednek.

A babák alvási szokásai eltérőek nem csak a felnőttétől, hanem egymástól is: nem csupán személyiségük, de környezetük is hatással van arra, hogy mennyit és milyen körülmények között alszanak. Nyilván teljesen más egy egygyermekes családban babaként teljes csöndben aludni, mint annak a harmadik babának, akinek két idősebb testvére állandóan izeg-mozog körülötte. És még csak az sem biztos, hogy annak a babának lesznek nyugodtabbak az éjszakái, ahol a családtagok az ő alvási-ébrenléti időszakához igazodnak.

A babák alvási szokásaihoz és a nyugodt pihenéshez hozzátartozik a biztos, kiszámítható napirend, a ritmus, a levegőzés, az anyával való szoros testi kontaktus. Igény szerint szoptatott babáknál megfigyelhető, hogy elég gyorsan visszaalszanak, ha szopizhatnak. A ringatás, éneklés is megnyugtatja a csecsemőt. Ahhoz, hogy megértsük, a baba miért ébred többször, mint mi felnőttek, meg kell ismernünk az alvás élettani jellemzőit.

Az alvásnak két fázisa van: az egyik a REM azaz a gyors szemmozgások szakasza, a másik pedig a non-REM fázis, amelynek jellemzője a gyors szemmozgások nélküliség. A non-REM fázisnak további négy változata van. A babák alvászavarainak nagy része a non-REM fázisban jelentkezik. Jellemzői a rángások, izomtónus átmeneti változása miatt, légzészavarok, nagyobbaknál bevizelés. Ezek általában átmenetiek, az agy érésével vannak összefüggésben és a kor előrehaladtával enyhülnek vagy megszűnnek. Ezeket parasomniás jelenségeknek nevezzük.

Vannak azonban olyan alvászavarok, amelyek a különböző életkorokban jellemzőek.

Pavor nocturnus

Az iskoláskor előtti gyermekek 1-3 %-ában figyelhető meg. Jellemzője, hogy a gyermek az éjszakai mély alvásából hirtelen felébred, rettegés tölti el. Arca kipirul, szíve szaporán ver, gyorsan lélegzik, sír, gyakran kiabál. Ez az időszak néhány másodperctől akár percekig is eltarthat. Majd a gyermek elalszik, és másnap nem emlékszik semmire.

Somnambulismus-alvajárás

5-12 éves korban a legjellemzőbb az alvajárás, a gyermekek 15 %-ban figyelhető meg, az esetek felében pavor nocturnusszal kombinálódik. Jellemzője, hogy egy részleges ébrenléti állapotot tart fenn, ugyanakkor az agy elektromos aktivitása a mély alvásnak megfelelő képet mutatja.

Éjszakai izomrángás

Az elalvás idején jellemző izomrángások élettani jelenségek. Esetenként a végtagokra, de az egész testre is kiterjedhetnek. Gyakrabban figyelhetők meg csecsemőkön, 2 éves korra általában visszafejlődnek.

Légzéskimaradások előfordulása az alvás alatt

A csecsemőkorra veszélyes SIDS – hirtelen csecsemőhalál – mely a légzésszabályozás éretlenségével hozható összefüggésbe. Alvás alatt légzéskimaradást jelentkezik. A túlzott meleg a SIDS-re hajlamosít, a csecsemőket inkább háton fektessük le, mint a hasán.

Hypersomnia – a nappali ébrenlét kóros mértékű csökkenése

Különböző belgyógyászati, idegrendszeri, genetikai betegségek következménye lehet.

Insomnia – elalvási nehézség, korai ébredés

Jellemzője, hogy a felületes alvásból ismételten felébred a gyermek. Kisgyermekeknél sokszor tapasztalható a nehéz elalvás, amely normális jelenségnek tekinthető. Iskoláskorban ez már inkább szorongás, lelki megterhelés, tanulási nehézség állhat a háttérben.

Fontos a nyugodt környezet biztosítása, az alvás-ébrenlét ciklus megzavarásának elkerülése. Ugyancsak fontos a szoba optimális hőmérsékletének biztosítása. Sokat segíthet a napirend, az elalvási rítusok kialakítása.

Az alvászavarok jelentős része átmeneti jellegű és az éréssel teljesen megszűnik.

Kapcsolódó cikkeink a baba alvása témában:

Forrás: gyogyhirek.hu/babaszoba.hu