Baba

Alfa generáció: a 2010 után született, digitális gyerekek

Az X, Y és Z generációk után sem állt meg az élet, hiszen a legfiatalabb generáció első tagjai is 10 éve a világon vannak. Ők az Alfa generáció, a digitális gyerekek.
2018. Május 11.

Az Alfa az első olyan generáció, melynek összes tagja a 21. században született, illetve fog megszületni. A generációt 2010-től kezdve számoljuk, és ugyan erre vonatkozóan még nincs biztos adat, de az előző generációkból kiindulva az utánuk következő (valószínűleg Béta generáció) 2025-től követheti majd őket. Mivel az Alfa generáció legidősebb tagjai is még csak 10 évesek, ezért a marketing szakemberek még kevesebb figyelmet szentelnek nekik, hiszen leköti őket a fokozatosan keresőképessé váló Z generáció. Azonban néhány dolgot már most is tudunk az Alfákról.

Miért Alfa?

A legfiatalabb generációnak már a neve sem a szokott módon alakult, hiszen a Z-vel elfogyott az ABC, és a szakértők úgy gondolták, nincs értelme visszatérni az elejére. A latin betűket így lecserélték a görög ABC-re, amelynek első betűje adta a nevet. Mivel az Alfák teljesen a 21. század gyermekei, így logikus is volt valami egészen új módon elnevezni őket.

A vállalkozó generáció

Az Alfák várhatóan a fiatalabb Z-khez hasonlóan saját vállalkozásban szeretnének majd dolgozni, nem pedig alkalmazottként. A generációkra igaz, hogy mindig sokkal nagyobb a vállalkozói kedvük, mint az előttük állóknak: ennek az oka, hogy sokkal több információ és forrás áll a rendelkezésükre, mint az idősebbeknek. Az Alfák már akár extrém korán, tinédzser éveikben is beindíthatják akár első vállalkozásukat a szakemberek szerint, és ha ezek tönkre is mennek, mivel fiatalon tapasztalták meg a kudarcot, ezért még bátrabban kezdik majd újra, és a korábbi sikertelenséget is.

A technikai géniuszok

Az Alfák olyan világba születtek/születnek, amelyet a technika irányít, nem kell enélkül élniük. Már azelőtt a kezükbe kapják a mobiltelefont, okos eszközöket és egyéb technológiákat, mielőtt iskolába kerülnek. Amire kamaszkorba lépnek, várhatóan olyan kifinomult lesz a mobiltechnológia a szakértők szerint, hogy már laptop, asztali számítógép helyett is azt használják majd, és mindenhová magukkal viszik. Az Alfák várhatóan nagyon jól reagálnak majd a vizuális ingerekre, elsősorban ilyen eszközökkel és mobilbarát webhelyekkel lesz majd érdemes lekötni a figyelmüket a marketingesek szerint.

Kevesebb szociális kapcsolat

A technológia állandó használata azzal is együtt járhat, hogy az ember bizonyos készségeit elveszti, például a szociális készségeit. Az Alfa generáció, akik a legjobban függenek majd a technológiától, ugyan állandóan elérhetők lehetnek majd online az ismerőseik számára, a valódi találkozásokra, valódi kapcsolatokra kevesebb idejük jut majd. Pszichológiai szempontból azt jósolják, hogy az Alfák lesznek a leginkább elmagányosodott generáció, akik hiába lesznek ennyire összekapcsolódva egymással, valószínűleg nagyon egyedül érzik majd magukat.

Nagyobb szülői befolyás

Az Alfa generáció tagjai valószínűleg idősebb szülők gyermekeiként születnek, hiszen az Y generációnál már erősen kitolódik a házasság és a gyermekvállalás ideje. Minden generációra hatással vannak az idősebb generációk, és mivel az Y-osokra igaz, hogy különlegesebbnek érzik magukat az összes többi generációnál, szívesebben bele is szólnak abba, hogy végezzék mások a dolgukat. Az eddig készült kutatások alapján az Alfa generációra sokkal jobban fog hatni majd a szüleik véleménye, mint a barátaiké, ismerőseiké, jobban befolyásolják majd őket a szülők, mint az eddigi generációknál megfigyelhető volt.

Önellátóbbak, képzettebbek, és felkészültebbek, mint az elődeik

Az Alfák egy olyan világba születnek, amelynek olyan hatalmas kihívásokkal kell megküzdenie, mint például a globális felmelegedés. Az iskolai oktatáson kívül élethosszig tartó online oktatásban is részesülhetnek majd, aminek köszönhetően egy nagyobb tudás birtokában, sokkal felkészültebben állhatnak szembe a kihívásokkal, mint az őket megelőző generációk.Forrás:  nytimes.com, danschawbel.comKapcsolódó írásaink: