Baba

A vízben eltűnnek a különbségek

A Cseppek Háza Gyermek-rehabilitációs Központ 9. születésnapja alkalmából látványos vízi parádéval kedveskedett kicsiknek és nagyoknak.
2013. Október 01.

“Nagyon sokfajta módszert és tematikát alkalmazunk a gyermekek gyógyítása érdekében, a feladatokba pedig bevonjuk a szülőket is, így növelve a kicsik biztonságérzetét, a terápia hatékonyságát. Fontos, hogy az idegrendszeri-mozgásszervi problémákkal küzdő koraszülöttekkel, csecsemőkkel már pár hetes korukban találkozunk, így egy nagyon korai fázisban el tudjuk kezdeni a fejlesztésüket, ezért végleges gyógyulást tudunk elérni.” – mondta dr. Schultheisz Judit, a Gézengúz Alapítvány orvos-igazgatója.

Az évek során a szervezet neve összefonódott a vízi programokkal. A szelíd, gyengéd, játékos módszerek egyben kitűnő orvosi eljárások, melyeket a képzett oktatók megtanítanak a szülőkkel is, így a gyakorlatok otthon is végezhetőek. A vízben eltűntek a különbségek, felszabadult, energikus tekintetekkel találkozhattunk, lelkileg és fizikálisan is óriási hatással van a résztvevőkre a foglalkozás.

“Van olyan kislány, aki rendszeresen jár hozzánk, ő maradandó mozgásszervi sérüléssel született. Többször operálták már, ám támogatóinknak, például a 6 éve töretlenül mögöttünk álló WestEnd City Centernek köszönhetően jelenleg is tudjuk biztosítani a számára szükséges elektroterápiát. A testvére gyakran elkíséri az alkalmakra, és ő büszkén mutatja meg, hogy miket tanult. Ez nekik hatalmas élmény, és eredmény” tette hozzá Judit, a HUPLE mozgás-és koordinációfejlesztő kreatív eszköz feltalálója.

A fejlődés rendszerint már az óvodában megmutatkozik, sokkal nyitottabbak azok a gyerekek, akik részt vesznek ezeken a játékos szakkörökön. A program legfontosabb pontja, hogy integrációban zajlik, tehát már az első foglalkozástól kezdve (5 hónapos kor) találkoznak a sérült gyermekek egészséges társaikkal. Együtt merülnek el a vízben, együtt festik a dióból készült teknőcöt, együtt építenek.

“Ez a kedves, szépen kialakított organikus környezet is hozzájárul ahhoz, hogy a kicsik felszabadultak, örömmel vesznek részt a mozgalmas foglalkozásokon. A Cseppek Háza egyéni és csoportos terápiákat szervez mind a sérült, mind az egészséges gyermekeknek. Az alapítvány nem csak a gyermekek gyógyulásában, de a családok összetartásában is nagy szerepet játszik. Amikor a család belép a diagnosztikába, bevonjuk az édesapákat is, ráhangoljuk őket a programra, így minimálisra csökkentjük a válások számát. Megmutatjuk nekik, hogy a problémák elől nem kell elmenekülniük, nyugodtan elmerülhetnek a medencében, akárcsak a gyermekek” – mondja a Cseppek Házának megálmodója, dr. Schultheisz Judit.