Baba

A szülők a gyerekeik nyelvtudásszintjéhez hangolják a beszédjüket

A kisgyerekek sokkal gyorsabban tanulnak nyelvet, mint a tinédzserek vagy a felnőttek. Ennek az egyik magyarázata nem a gyerekek és a felnőttek közti különbségekből származik, hanem annak a különbségéből, ahogyan az emberek velük beszélnek.
2021. Augusztus 27.
A szülők a gyerekeik nyelvismeretéhez hangolják a beszédmódjukat (Fotó: Getty Images)

Egy kutatócsoport először dolgozott ki egy módszert, amellyel mérni lehet, hogyan alkalmazzák a szülők a gyermekük nyelvéről való ismeretüket, amikor velük beszélnek – írja a sciencedaily.com. Úgy találták, hogy a szülőknek rendkívül pontos modelleik vannak a gyermekeik nyelvismeretével kapcsolatban, és ezekkel finomhangolják a saját beszédmódjukat, amikor nekik beszélnek. A kutatás eredményeiről a Psychological Science című tudományos folyóiratban számoltak be.

“Azt már évek óta tudjuk, hogy a szülők számos módon másképp beszélnek a gyerekeikhez, mint a felnőttekhez, például leegyszerűsítik a beszédüket, ismétlik a szavakat, és elnyújtják a magánhangzókat” – idézte a portál Daniel Yurovskyt, a Carnegie Mellon Egyetem pszichológia adjunktusát. “Ezek segítik a fiatal gyerekeket a nyelv elsajátításában, de nem tudtuk, hogy a szülők úgy igazítják-e a beszédmódjukat, ahogy a gyermek elsajátítja a nyelvet, olyan nyelvi bemenetet adva a gyerekeknek, amely ‘éppen megfelelő’ a következő dolog megtanulásához.”

A felnőttek hajlamosak lassabban és magasabb hangon beszélni a gyerekhez, és az eltúlzott kiejtés, az ismétlés, és az egyszerűsített nyelvi szerkezetek használata is jellemző. Továbbá a kommunikációjukat kérdésekkel is toldják, hogy felmérjék a gyermek megértését. Ahogy a gyermekük nyelvi készségei fokozatosan fejlődnek, úgy változik a felnőttek által használt mondatok szerkezete és összetettsége.

Yurovsky ezt ahhoz hasonlította, mint ahogyan a diákok előrehaladnak a matematika tanulásával az iskolában. “Algebrával kezdesz, majd síkgeometriát tanulsz, mielőtt jönnek a számítási feladatok” – mondta. Szerinte – nem tudatosan – hasonló módszert alkalmazva beszélnek az emberek a gyerekekhez. Nyomon követik, a gyermekük mennyit tud a nyelvről, és úgy igazítják a beszédmódjukat, hogy a gyerekeik megértsék őket.

A kutató és csapata igyekeztek pontosan megérteni, hogy a gondviselők hogyan hangolják össze az interakciókat úgy, hogy a gyermekek beszédfejlődéséhez illeszkedjenek. Kifejlesztettek egy játékot, amely során a szülők segítettek kiválasztani a kisgyermekeiknek egy adott állatot három közül – ezt a játékot a szülők rutinszerűen játszották a kisgyerekeikkel (1523 hónaposak) a mindennapi életükben. A játékban az állatok fele olyan volt, amelyeket a gyerekek általában 2 éves koruk előtt ismernek meg (mint például a macska vagy a tehén), a fele pedig olyan, amit jellemzően később tanulnak meg (mint például a páva vagy a leopárd).

Felkértek 41 gyermek-szülő párt, hogy a játékot játsszák a laboratóriumban. Mérték annak a különbségeit, ahogy a szülők azokról az állatokról beszéltek, amikről azt gondolták, hogy a gyerekeik ismerik, azokhoz képest, amikről úgy vélték, hogy nem ismerik.

A szülőknek hihetetlenül pontos a tudása a gyermekük nyelvismeretéről, mert tanúi voltak a növekedésüknek és tanulásuknak” – mondta Yurovsky, aki hozzátette, hogy az eredmények azt mutatják, hogy a szülők ezeket az ismereteket arra használják, hogy finomítsanak az általuk nyújtott nyelvi információn.

A kutatók azt találták, hogy a gondviselők különféle technikákat alkalmaztak, hogy az “ismeretlen” állatról beszéljenek a gyermeknek. A leggyakoribb megközelítés az volt, hogy további, a gyermek számára ismerős leírásokat használtak.

“Azt tapasztaltuk, hogy a szülők nemcsak azt alkalmazták, amit már a vizsgálat előtt is tudtak a gyermekeik nyelvtudásáról – tette hozzá Yurovsky -, hanem azt is, hogy ha rájöttek, hogy tévedtek (például hogy a gyermekük mégsem ismeri a leopárdot), akkor változtattak azon, hogyan beszéltek a legközelebb az adott állatról.”