Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A szülés utáni identitásválság hatalmas belső küzdelem

Szerző: Babaszoba.hu

2019. október 9.

Forrás: babaszoba.hu

Újdonsült anyukaként sokat hall az ember az identitásvesztésről - talán ez az a probléma, amivel a legtöbb új anya küzd. Az alváshiány, a kételkedés önmagunkban, a szivárgó mellek - ezek mind elmúlnak, de az identitásválság?

Kemény dolog a felismerés: nem egyszerűen babám született, egyben édesanya is lettem, és minden megváltozott az életemben, körülöttem, bennem. 
Nem egyszerűen kisbabám született, hanem édesanya lettem (Fotó: iStock)
A Mother.ly szerzője 14 hónappal a kisbabája születése után csak azt tudja mondani, hogy ez jóval tovább eltart. Így foglalta össze a gondolatait:
Mikor terhes voltam a lányunkkal, a férjem és én is meg voltunk győződve, hogy a kisbaba nem fogja megváltoztatni az életünket - elvégre tökéletesen beleillik abba. Ez egy elég elterjedt álláspont az idősebb, független és ambiciózus leendő szülők körében.
Csak fél füllel hallgattam édesanyám figyelmeztetését, miszerint minden meg fog változni. Folyamatosan nyaggatott, hogy készüljek fel, én pedig csak elutasítóan bólintottam, magamban mondván, hogy ő egy másik generáció. Ugyanúgy meglesz a csodás karrierem, a nyaralások, a csinos ruhák, és persze a gyönyörű baba. Anyukám biztos csak régimódi.
Nos, soha többé nem fogom megkérdőjelezni anyám mindenható bölcsességét.
Amikor a lányom megszületett, a világom egyik napról a másikra a feje tetejére állt, és teljesen elfáradtam. Ha azt mondanám, hogy túlterhelt voltam, azzal igencsak alábecsülném a helyzetet. És ez továbbra is napi szinten így megy.
Igen, a terhes nők informálódnak a különböző táplálási módokról, a mellgyulladásról, az alvás- és időhiányról, de amikor teljes izgalommal ülsz a szülés előtti órákban, akkor ezek mind csak szavak. Apró kellemetlenségek, amiket a kisbabával a kezedben már szinte észre se veszel. Legalábbis néhány nő biztos, hogy így van ezzel. De mások számára, köztük engem is beleértve, ezek a szavak leküzdhetetlen kihívásokká hatalmasodtak, amikre fel sem tudtam készülni.
Az összes dologgal küzdöttem: magány, kimerültség, a hormonok játéka, kétségbeesés és önbizalomhiány. Hiányoztak a barátaim. Hiányzott az edzés. Hiányzott az, hogy késsel és villával egyek. Még a munka is hiányzott. Nagyon.
Egy éjszaka alatt egy sikeres, okos, szórakoztató nőből átalakultam egy érzelmi ronccsá, amit anyának hívnak.
Jó pár órába telt mire elkészültem ahhoz, hogy elhagyjam a házat egy húsz perces séta erejéig.
Képtelen voltam olyan beszélgetéseket lefolytatni, amelyek nem úgy kezdődtek, hogy "a lányom", vagy "ma csak néhány órát aludtam".
Teljesen elfelejtettem, milyen együtt lenni a saját gondolataimmal.
Farkaséhesen vetettem rá magam az egészségtelen ételekre.
Éreztem, hogy elvesztettem minden érdeklődésem - csak ültem a kanapén egy babával a mellemen, és bámultam a Netflix-et.
Az első pár hónap egy szempillantás alatt elrepült. Ám amikor elkezdett felszállni a köd, keresgélni kezdtem a régi önmagamat. (Nagyon sokáig kellett keresgélnem.)
Kerestem az edzőteremben. Esti kiruccanásokon a barátaimmal. Randizós estéken a férjemmel. Megpróbáltam előcsalogatni a régi gardróbomból. Magas sarkú és edzőcipőkkel. A lányom első évében nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy megtaláljam a régi önmagam. De semmi nem működött. Igazság szerint még mindig nem találtam meg.
Igaz, hogy ez elég szomorúnak és lehangolónak tűnhet, de valójában nem az. Nem veszítettem el az identitásomat, hanem kaptam egy újat. Egy újat, amelyben még benne van a régi is, csak néhány apró kiigazítással.
Türelmesebb lettem.
Nagyvonalúbb lettem az időmmel.
Látom már a nagyobb képet, ami kevesebb stresszt és negatívumot jelent.
Tudok nevetni magamon.
Elfogadom magamat és a hibáimat.
Örömmel tölt el a reggelizőasztal látványa, és az érzés, amikor reggel hatkor az egész családom a paplanom alatt tanyázik.
Tudok öt percig futni, és olyan szabadnak érezni magam, mint egy madár.
Hálás vagyok egy csendben elfogyasztott kávéért, egy magányos zuhanyért, egy pohár borért egy baráttal. (Többé már nem várom el ezeket az egyszerű élvezeteket, amitől csak még értékesebbé váltak.)
Új barátokat szereztem. Elindítottam egy vállalkozást, amelyre nem lett volna lehetőségem, ha a kisbabám nem születik meg.
A szomorú ebben az, hogy 14 hónapba telt, mire ezekre rájöttem. 14 hónapnyi tagadása annak a ténynek, hogy az anyaság elkerülhetetlenül és tagadhatatlanul megváltoztatott. És bár nem minden változás egyértelműen pozitív, azzal, hogy el tudtam ezeket fogadni, sőt, üdvözölni is, sokkal boldogabb lettem. Az összes anyukát arra biztatom, hogy próbálkozzanak, és találjanak magukban bátorságot hasonlóan cselekedni.
Nem csak "születik egy kisbabád", hanem anyává is válsz. Új szerep. Új kihívás. Új identitás. És annak ellenére, hogy mit mondanak, a változás nem egy éjszaka alatt történik. Időbe telik. Nekem egy évbe is beletelt, mire megtanultam felismerni benne a szépet és a jót.
Kapcsolódó írásaink:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Bevált altatási technikák: tippek anyáktól

Amíg nem vágunk bele, azt gondolhatnánk, hogy a világ legegyszerűbb dolga egy baba elaltatása. A valóságban ez egy igazi kihívás, és több lehetséges út is van: teheted együtt vagy egyedül, cicin vagy cumival.

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések