Baba

A szülés utáni eufória nem egyszerűen jókedv

A szülés utáni eufória vagy más néven hipománia tízből egy anyát érint.
2022. Május 09.
Minden, amit a szülés utáni eufóriáról tudni kell (fotó: Getty Images)

Ahhoz, hogy megértsük mi az a szülési utáni eufória, érdemes a szülés utáni depresszióról, szorongásról beszélni, ugyanis a hipománia ennek éppen az ellenkezője. Tízből egy nőnél jelentkezik a szülés utáni eufória, amely nem egyszerűen jókedvet jelent, hanem határtalan energiát, pörgést, mindent rózsaszínben lát az anya, alig alszik (nem a baba gondozása miatt). Első ránézésre egy laikus kívülállónak úgy tűnhet, hogy az anya boldog és energikus, amolyan szuper anya, és éppen ezért ártalmatlannak tűnik a jelenség, hiszen a tünetek pozitívnak tűnhetnek.

A Cambridge University Press által közzétett régebbi kutatásból kiderült, hogy a nők akár 10%-a mutathat hipomániás tüneteket a szülés utáni első öt napban. A szülés utáni depresszióval ellentétben a hipománia viszonylag kevéssé vizsgált jelenség, főként azért, mert rövid ideig tart. Az esetek többségében az állapot magától rendeződik, esetenként egy hét alatt.

A hipomániát tapasztaló nők látszólag jól vannak, a valóságban azonban nem. A mánia egy szülés utáni mentális zavar, amely potenciálisan súlyosabb problémákat, például szülés utáni pszichózist okozhat, ha nem foglalkoznak vele. Az a tény, hogy az emberek alig hallottak a rendellenességről, és a tünetek pozitívnak tűnnek (túláradó öröm vagy túlzott energia), még nehezebbé teszi a megfelelő diagnózist és kezelést. Mégis, a szülés után néhány nappal ilyen jeleket mutató nőknél előfordulhat, hogy hangulatzavarról van szó, amellyel foglalkozni kell.

A szülés utáni eufória tünetei

A nőket órákkal vagy napokkal a szülés után intenzív energiaszint áraszthatja el. Energikusnak érezhetik magukat, vásárolni van kedvük, jönni-menni, vendégeket fogadni. Meg lehet győződve arról, hogy ő egy igazi szuper anya és szuper nő. A gond csak az, hogy ez a mániás állapot és határtalan energia egyszer csak összeomláshoz vezethet.A hangulatzavarra jellemzőek az alábbi tünetek:

  • túlzottan nagy energia
  • impulzivitás
  • szószátyárság, túl sok beszéd
  • izgatottság
  • kevés alvás
  • emberfelettinek érzi magát
  • meggondolatlan döntések
  • figyelemzavar
  • úgy érzi erősebb, kreatívabb, vonzóbb mások szemében

Gyakori, hogy a nők enyhe mániás állapotokat tapasztalnak, különösen a szülés utáni első két hétben. Sok nő átéli a baby bluest a szülés után, ami a szülés utáni időszak hormonális változásaival függ össze. Ezek az érzések azonban csak rövid ideig tartanak. Ha a szülés utáni első két hétnél tovább tartanak, akkor többről lehet szó, amivel érdemes foglalkozni.

A szülés utáni eufória összefügg a szülés utáni depresszióval, növeli a kialakulás kockázatát. Tanulmányok szerint a szülés utáni depressziót megtapasztalt nők 20-25%-a eredetileg hipomániás volt. A kutatók számára tehát alapvető fontosságú, hogy megértsék a kapcsolatot e két rendellenesség között.

A szülés utáni eufória kezelése

Mivel viszonylag új jelenségről van szó, az orvosok még nem teljesen értik a hangulatzavart és azt, hogyan lehet a legjobban kezelni. Így, bár a nők akár 10%-a tapasztalja meg a hipomániát, még nincs elég kutatás annak meghatározására, hogy ezek a tünetek hogyan kapcsolódnak más szülés utáni hangulatzavarokhoz. Ha a környezetedben vagy magadon a fenti tüneteket tapasztalod, akkor kérj szaksegítséget. A szülés utáni eufória gyakran nem tart túl sokáig, és sokszor hormonális okok állnak a háttérben, fontos lehet kezelni, mert előre jelezhet más mentális problémákat.(Cikk forrása: babygaga.com)