Baba

A seb elfertőződésének jelei

A kisebb-nagyobb háztartási sérülések, sebek a felnőttek életében sem ritkák, a kisgyerekek pedig rendszeresen szereznek a játék hevében különféle harci sérüléseket.
2017. Július 05.

Miért fontos, hogy mindig megfelelően ellássuk ezeket?

A legapróbb horzsolásból is nagyobb baj lehet, ha nem szentelünk neki kellő figyelmet! A seb elfertőződhet, ami nem csupán kellemetlen és fájdalmas, de mindenképpen orvosi ellátást is igényel. Talán mondani sem kell, mennyire fontos a friss sebek kitisztítása, illetve fertőtlenítése. Nem csupán a sérülés gyógyulását segíti elő, hanem megakadályozza a fertőzéseket és így a még nagyobb bajt is. Elsősegélynyújtáskor sem szabad megfeledkezni a higiéniáról, tiszta kézzel végezzük el a műveletet, és az ujjunkkal ne nyúljunk a sebbe, használjunk inkább steril gézlapot. Ügyeljünk arra, hogy minél kevesebb baktérium juthasson be a seben keresztül a szervezetbe! Minden elővigyázatosságunk ellenére is előfordulhat azonban, hogy a seb elfertőződik. Hogyan vehetjük észre, hogy baj van?

Árulkodó jelek

Több jel is utalhat a seb elfertőződésére. Ha a seb láthatóan nem gyógyul, esetleg egyre jobban fáj, duzzadt, netán gennyes, környezete vörös, ég, tapintásra melegnek tűnik, akkor már gyanakodhatunk. Hőemelkedés vagy láz, továbbá a nyirokcsomók megduzzadása szintén kísérheti a fertőzést. A seb körül piros vonalak helyezkedhetnek el, ezek a fertőzés terjedését mutatják. Amennyiben elfertőződik a seb, mindenképpen forduljunk orvoshoz, lehetőleg minél előbb! A kezelése szakember segítségét igényli! Akkor is keressük fel a doktort, ha nem vagyunk biztosak a fertőzésben, de fennáll a gyanú.

Az elfertőződés jelei:

  • erősödő fájdalom,
  • duzzanat,
  • hőemelkedés, láz,
  • megduzzadt nyirokcsomók,
  • gennyes, piros a seb,
  • a seb környezete vörös, ég,
  • piros vonalak a seb körül.
  • Kapcsolódó cikkeink: