Baba

A nők 90 százaléka magányosnak érzi magát szülés után

A brit nők 90%-a egy kutatásban bevallotta, hogy szülés után bizony eluralkodott rajta a magány érzése. És ez valószínűleg nem sok eltérést mutatna, ha a magyar anyákat kérdezték volna meg.
2017. Március 14.

A ChannelMum.com nevű gyermeknevelési weboldal készített egy kérdőíves felmérést, melyben 2025 édesanyát kérdezett meg a kisbabás lét nehézségeiről, mely igen megdöbbentő eredményekre jutott. 90%-uk bevallotta, hogy nagyon magányosnak érzi magát, mióta gyermeke van, 54%-uk pedig azt is elmondta, hogy úgy érzi, nincsenek barátai.A többség csendben szenved, ötből hárman ugyanis próbálják nem kimutatni a bánatukat, 38%-uk pedig még a párjának sem mesél a problémájáról.

Míg a többség (80%) szeretne több anyuka barátot, 30% úgy nyilatkozott, hogy még soha nem kezdeményezett beszélgetést idegen édesanyával.

„Mindannyian tudjuk, hogy az anyaság fizikai megterheléssel jár, arról azonban már sokkal kevesebb szó esik, hogy bizony szellemi, lelki megpróbáltatást is jelent” – mondja Siobhan Freegard, a ChannelMum alapítója. „Megdöbbentő, hogy a mai állandóan ’’bekapcsolt” online világunkban tízből kilenc nő elszigetelve érzi magát, a magány érzése miatt pedig akár komoly lelki problémákkal kerül szembe.”

A megkérdezett magányos édesanyák fele (55%) bevallottan szorong, míg majdnem ugyanennyien (47%) kimondottan „stresszesek” a helyzet miatt.

Egy anonimitását kérő kismama így nyilatkozott: ”A szülés óta nagyon egyedül érzem magam. Persze, időnként jönnek látogatók és a párom is kivesz néha pár nap szabit, a kisfiam pedig folyton velem van – mindezek ellenére nincsenek igazi „interakcióim” más emberekkel, nem megyek sehova és nem folytatok normális beszélgetést senkivel. Vannak napok, amikor emiatt az ágyból kikelni sincs kedvem.”

Egy másik anyuka bevallotta: „Úgy érzem, az anyaság nagyon megváltoztatott, és ezt nehéz elfogadnom. Néha még akkor is magányosnak érzem magam, ha társaságban vagyok. A bűntudatom miatt úgy érzem, mélyen legbelül egy részem teljesen elveszett.”

Tízből négy anyuka (37%) rendszeresen sír is a hasonló problémái miatt, 29%-uk pedig nem mer elmenni otthonról. A megkérdezett kismamák fele (42%) még rosszabbul érzi magát a közösségi oldalon látott többi anyuka „tökéletes élete” miatt, míg 33%-uk a testét is más kisgyermekes anyák online „kiteregetett” testéhez hasonlítja. A beszámolóból kiderült az is, hogy a kismamák 80%-a szeretne több anyuka barátnőt. 68%-uk ennek érdekében szeretne több időt tölteni azzal, hogy más szülőkkel beszélgessen és 55%-uk szerint jó lenne, ha az édesanyák kevésbé lennének előítéletesek egymással szemben.

Az anyaság nagyon nehéz tud lenni, ezért fontos, hogy emlékeztessük magunkat arra, hogy több dolog van, ami összeköt minket, mint ami elválaszt” – mondja Freegard. „Ha kicsit megkapargatjuk a felszínt, akkor rájövünk, hogy anyaként mind ugyanazokat a félelmeket, aggodalmakat és örömteli pillanatokat éljük át. Ha látunk egy másik kismamát a gyermekével, küldjünk felé egy mosolyt – lehet, hogy ez lesz az egyetlen mosoly, amit aznap kap. És ki tudja, az sem kizárt, hogy ez az ártatlan gesztus lesz egy életünk végéig tartó barátság kezdete.”

Hogy segítsen az újdonsült anyáknak egymásra találni, a Channel Mum elindított egy #CMYANA (Channel Mum ‘You Are Not Alone’) nevű kezdeményezést is, melynek keretén belül az alábbi 5 tippet kell megfogadniuk a csatlakozó kismamáknak.

1. Menj el egy kisgyermekes közösségbe vagy baba-mama klubba, és ülj le egy magányos anyuka mellé.

2. Menj el a parkba/játszótérre, és kezdeményezz beszélgetést egy olyan anyukával, aki szintén egyedül van.

3. Mosolyogj minden utadba kerülő édesanyára.

4. Kérd el a telefonszámát az egyik anyukának, akivel ma találkozol.

5. Küldj neki egy sms-t, és kérdezd meg, nincs-e kedve beülni valahova egy kávéra.

Ezeket a tanácsokat te is megfogadhatod, ha hasonló cipőben jársz.

Habár külföldön egyre több olyan applikáció jelenik meg, amely a szülőknek próbál meg segíteni az ismerkedésben (pl. Peanut, Mush), már itthon is számos közösségi program és barátkozásra lehetőséget adó online anyuka csoport található, amiről korábban mi is írtunk egy cikket.

Kapcsolódó cikkek:

Aranykalitkába zárva

GYES-betegség

Kinek kell a játszóház? A gyereknek vagy az anyának?