Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A méhlepény kapszulától óvják a friss anyákat az orvosok

2017. július 18. | Frissítve: 2017. július 23.

Forrás: Medipress

Nagy divat bizonyos körökben a méhlepény (placenta) elfogyasztása a szülést követően, ennek egy formája az, amikor kapszulát rendel az újdonsült édesanya a placentájából. Ez azonban veszélyesebb, mint hinnénk.

A méhlepény kapszulától óvják a friss anyákat az orvosok

A Daily Mail szerint egy oregoni asszony nemrég egy ismeretlen cégnek küldte el placentáját, hogy kapszulát készítsenek abból saját fogyasztásra. Az újszülött a szülés után nem sokkal streptococcus baktériummal fertőződött, amit sikeresen kezeltek. Rövid idő múlva újra fellépett a fertőzés, amit az orvosok már egyértelműen a kapszulával hozható összefüggésbe, ugyanis az anya időközben bevette a kapszulákat. Mint kiderült, a szóban forgó cég nem melegítette az eljárás során a méhlepényt arra a hőmérsékletre, hogy a baktériumok elpusztuljanak, így fokozott veszélynek tette ki az anyát és a babát egyaránt.
A probléma az, hogy a placenta elfogyasztása egyre népszerűbb gyakorlat, mivel egyes vélemények szerint a méhlepény megakadályozza a szülés utáni depresszió kialakulását, és segíti a tejtermelést. Jelenleg több tízezer amerikai anya dönt úgy, hogy placentát kóstol, ám mivel a hagyományos megoldástól sokan ódzkodnak, a kapszula formátum sokak számára vonzó alternatíva. A gond azonban az, hogy jelenleg semmilyen hivatalos szabályozás nincs, amely a kapszulakészítés mikéntjét leírja, így az egyáltalán nem biztonságos.
Az amerikai szakemberek többsége továbbra is óvja a friss anyákat attól, hogy kapszulát csináltassanak a méhlepényből.

Hozzászólások

Így aludhat jobban a baba

Ha a baba boldog és kiegyensúlyozott, az édesanyja is az - ez az összefüggés pedig fordítva is fennáll.

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések