Baba

A mama után a maszk volt a második szava egy a járvány alatt született kislánynak

A klinikai pszichológus Hannah Reidy első gyermeke a pandémia csúcsán született. Második szava a maszk volt, valószínűleg a szülők sokszor mondogatták egymásnak a home office alatt.
2022. Március 28.
A mama után a maszk volt a második szava egy a járvány alatt született kislánynak (fotó: Getty Images)

A klinikai pszichológus, Hannah Reidy, aki a Mind Hong Kong jótékonysági szervezet vezérigazgatója, 2020 novemberében szülte meg első gyermekét, aki nem csak azért lett “pandémiás baba”, mert a járvány csúcsán született –  írja a 24.hu.

Reidy az SCMP-nek adott interjújában elmondta, hogy a kislány első szava a “mama” volt, a második viszont a kissé szokatlan “maszk”.

A pszichológus elmondta, hogy egyszer arról beszélgettek a férjével, hogy felveszik a maszkot, eközben pedig a kisgyerek az arcára mutatott, és azt mondta, hogy “maszk, maszk”.

Mikor mondják ki az első szavukat a babák? És mi lesz az?

Az első év környékén – kinek kicsit korábban, kinek pár hónappal később – jön az első szó, és 20 hónapos kor táján történik egy fejlődési ugrás a szókincs terén. Általában a családtagok egyike (anya, apa, baba), vagy valamelyik háziállat (cica, kutya), köszönés (szia, pápá), közvetlen környezetben található tárgyakból lesznek az első szavak. Olyan szóra számítsunk, ami egy-két szótagú és könnyen kiejthető. 

Forrás: 24.hu