Baba

A legtöbb konfliktus anyósékkal a gyerekek miatt van

Egy finn kutatás azt vizsgálja, hogy vajon a szülővé válás hogyan befolyásolja a házasság útján szerzett rokonokkal való kapcsolatunkat.
2017. Augusztus 17.

Ha belelátnak a család életébe, gyakrabban beleszólnak a dolgokba a nagyszülők

A Suomen Akatemia kutatása során 1200-n válaszoltak azzal kapcsolatos kérdésekre, hogy hogyan jönnek ki a szüleikkel, illetve az anyósukkal, apósokkal. Mint kiderült, a finnek többsége gyakrabban vitázik saját szüleivel, mint párja felmenőivel. Az érdekes azonban az, hogy a gyermektelen párok és szüleik között ritkábbak a nézeteltérések, mint a gyerekkel élők esetében.

A szakemberek azt is figyelembe vették, hogy milyen gyakran találkoznak családtagjaikkal a párok, milyen érzelmi kapcsolatban állnak egymással, illetve a szocioökonómiai tényezők is terítékre kerültek.

Kiderült, hogy az unoka születése közelebb hozza az anyóst és az apóst a fiatalokhoz, akik így szinte biológiai gyermekükként tekintenek gyerekük párjára. Mindez azzal jár, hogy a közelség miatt feljogosítva érzik magukat, hogy beleszóljanak a dolgaikba, ami a korábbinál jelentősebb súrlódásokhoz vezet.

A legtöbb konfliktus forrása a nagyszülők által biztosított gyerekfelügyelet, amelynek során jobban belelátnak a szülők életébe, és a nevelési nézetkülönbségek is előtérbe kerülnek.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Forrás: Medipress