Baba

A leggyakoribb kérdések, amit az első babás szülők feltesznek

Ha valaki első babás szülő, jobb, ha még a banálisnak tűnő kérdéseket is felteszi, mint hogy később fájjon a feje valami miatt. Néhány gyakori kérdésre hoztuk most el a válaszokat.
2020. Március 27.
Kérdések, melyekre minden első babás szülő választ vár (Fotó: Getty Images)

Valóban egy évig szoptatni kell a babát?

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia 12 hónapos anyatejes táplálást javasol, ebből az első 6 hónapban javasolt kizárólag anyatejet adni a babának. Dr. Erica Brody, a New York-i Sinai-hegyi Icahn Orvostudományi Iskola gyermekgyógyászati és szoptatási tanulmányi igazgatója szerint azonban ha az édesanya nem élvezi már a szoptatást, jobb, ha abbahagyja, még ha az számtalan előnnyel is jár. De ha valakit boldoggá tesz a hosszan tartó szoptatás, akkor nem kell azt abbahagynia 12 hónap után sem.

A cumikat és a cumisüvegeket minden használat után sterilizálni kell?

Ez sok szülő számára nem reálisan kivitelezhető dolog, ezért a szakemberek azt javasolják, hogy minden használat után mosogassák el ezeket alaposan, és egy éjszakán át sterilizálják. A baktériumokat és a vírusokat így is hatékonyan el lehet pusztítani. Fontos emellett a gyakori és alapos kézmosás is az eszközök tisztítása, sterilizálása mellett. Amitől mindenki óva inti a szülőket, hogy a piszkos cumit úgy tisztítsák meg, hogy a saját szájukba veszik, hiszen így is elkaphat valamit a baba.

Tényleg megtörténik valaha, hogy átalussza az éjszakát?

A Pediatrics folyóiratban közzétett tanulmány szerint sok gyermek csupán 5 órát alszik 2 hónapos korában, mielőtt ismét enni kérne. Ez a szakasz 8-12 órásra bővülhet, mire a pici eléri a 4 hónapos kort. De ez még nem jelenti azt, hogy az éjszakát is átalussza, hiszen lehet, hogy a babád nagy alvása éppen reggel 7-től délután 3-ig tart majd. 5 hónapos kor előtt nem valószínű, hogy a baba végig fogja aludni az éjszakát.

Az anyósom szerint elrontom a babát, ha túl sokat veszem fel. Ez igaz?

Dehogy! Dr. Brody szerint a babákat evolúciós alapon is érdemes minél többet felvenni, hordozni – ezért is annyira ölelnivalók! Nagyon jó, ha az anyuka a testén hordozza a kicsit, sokat öleli, dédelgeti és nem hagyja sírni. Azok a babák, akik sok testi kontaktus mellett cseperednek, kevésbé stresszesek, sírósak, felnőttkorukban is jobb a stressztűrő képességük, összességében kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak.

Egyfolytában mocorog a kisbabám, amikor alszik. Ez normális?

Dr. Jodi Mindell, a Philadelphiai Gyermekkórház Alvásközpontjának igazgatója szerint a csecsemők az alvásaik felében mocorognak, ráncolják az arcocskájukat, nyammogó hangokat adnak, kapálóznak a végtagjaikkal – ez náluk a REM-fázis. Ez az aktív alvási fázis nagyon fontos az agyfejlődés szempontjából. A babák nagyjából 6 hónapos koruk körül egyre több időt töltenek a csendes alvással.

Normális, ha zöld a kakija?

Teljesen rendben van – a széklet színe a halvány sárgától kezdve, a mustárszínen át, a zöldön keresztül, egészen a barnáig bármilyen árnyalatú lehet. Ez attól függ, mit eszik a baba, kap-e tápszert, vagy kizárólag csak anyateje. Ha utóbbi, akkor a széklet színére hatással van az is, hogy éppen a szoptatás eleji, hígabb tejet üríti-e a pici, vagy a szoptatás végi, sűrűbb tejet, illetve hogy lefejt tejet kap-e, és az mennyire friss. A színnel addig nem kell foglalkozni, amíg a széklet nem fehéres és krétás állagú, vagy nagyon kemény és fekete, esetleg piros – ezek ugyanis betegségre utalhatnak, és ilyen esetben mindenképpen fel kell keresni a gyermekorvost.

Minden esetben rossz felébreszteni az alvó babát?

Valójában vannak olyan esetek, amikor ez hasznos. Ha a baba súlya nem gyarapszik, a gyermekorvos javasolhatja, hogy keltse fel gyakrabban az édesanya, és szoptassa meg.

Hány réteg ruhában kell kivinni?

Az ökölszabály az, hogy egy réteggel többet érdemes adni a babára, mint amennyit a szülő visel. Ha a szülő például pólót és egy vékony kabátot visel a fehérnemű felett, akkor a babának szüksége van ugyanennyi rétegre, plusz egy takaróra. Ha a babát a testén hordozza az anya, akkor a testmeleg segít melegen tartani, ezért ilyenkor nincs szükség még egy extra rétegre.

Mindig szüksége van sapkára a kicsinek?

Nincs. Amíg a fejecskéje arányosan nagyobb, mint a teste többi része, nagyobb a hőveszteség is ezen a testrészén, de még ilyenkor sincs szüksége 0-24 órában sapkára. Ha hűvösebb napon viszik ki, akkor érdemes feltenni egy sapkát.

Az orvos azt mondta, egyen a baba 3 óránként. Ez rendben van?

A 3 óra a két etetés között az egyik etetés kezdete és a következő kezdete közti időintervallum. Számos kutatás bizonyította, hogy az igény szerinti szoptatás sokkal egészségesebb a baba számára, mint a 3 óránként történő etetés.  A válaszkész, igény szerinti szoptatás során akkor szoptatjuk meg a babát, ha éhes, szomjas. Az elején egy örökkévalóságnak tűnhet, amíg a baba eszik. Ez történhet 2 órán belül is, és az is lehet, hogy 20 percet is eltölt egy mellen a kicsi. Ez általában 3 hónapos korban változik, amikor egyre kíváncsibbá válik, és a világ jobban vonzza, mint a szopcsi. Az ISZSZ az első ár hónapban különösen megterhelő, fárasztó lehet az anyának, de a kicsinek ez a legjobb minden szempontból.