Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A gyerekek harmada alvászavarral küzd

Szerző: Babaszoba.hu

2018. december 9.

Forrás: MedicalOnline

A gyermekek mintegy 30 százaléka küzd alvászavarokkal, de igen kis százalékát derítik fel, sokszor nem veszik komolyan a tüneteket.

A gyerekek harmada alvászavarral küzd
Dr. Altmann Anna, a Szent János Kórház Epilepszia-Neurológiai Szakambulanciájának vezetője a MedicalOnline-nak elmondta, hogy sok esetben nem veszik komolyan az alvászavarokra utaló jeleket és kevés az olyan labor, amely kifejezetten alvásvizsgálattal foglakozik.
A leggyakoribb elvászavarok a koraszülött újszülötteket érintő apnoe, az ún. obstruktív alvási apnoe, amikor például megnagyobbodott orrmandula okozza a problémát, valamint az epilepsziához kapcsolódó alvászavar. De különböző mentális betegségek, fejlődési zavar is okozhat alvászavart.
Azoknak a gyerekeknek a 75 százaléka szenved alvászavarban is, akik krónikus fejfájással küszködnek, a túlsúlyos gyerekek pedig a narkolepsziára való hajlam a jellemző. Alvászavar kísérő tünete az autista illetve a Down-szindrómás gyermekeknek, de alvászavarra hajlamosít az újszülöttkori tüdőbetegség, a reflux, a koraszülöttség, az izomtónus-csökkenés vagy a nyugtalan láb szindróma is. Egyes vizsgálatok szerint az újszülöttkorban előforduló centrális apnoe nagyban hajlamosít a csecsemőkori hirtelen halál kialakulására.
A gyerekkori alvászavar az agy optimális fejlődése szempontjából is problémás, de a gyerek életminősége mellett az egész családéra is kihat. Gyakran összefüggnek a korai alvászavarok a 4-7 éves korban jelentkező viselkedési- és tanulási problémákkal.
Altmann Anna szerint a felderítetlen alvászavar akár az egész életet végig kísérheti, pedig a háttérben álló problémák túlnyomó többsége - reflux, epilepszia, fül- orr- gégészeti elváltozás - gyógyszeres beavatkozással, műtéttel kezelhető, akár teljesen megszüntethető.
Alvászavarokat kevés helyen vizsgálnak ki, kezelnek, jellemzően PIC osztályokhoz vagy fül- orr- gégészeti osztályokhoz kapcsolódnak. Az alvászavarokkal poliszomnográfiás laborvizsgálatokra akár 2-3 hónapot is várni kell.
A Szent János Kórházban az alvásbetegségek diagnosztizálására komplexen, a társszakmák közvetlen bevonásával nyílik lehetőség a több diszciplína együttes jelenlétének köszönhetően, ami Altmann Anna szerint egyedülálló. A gyermekosztályon olyan team alakult, amelyben a neonatológus mellett gyermek neurológus, fül-orr-gégész, endokrinológus, pszichológus dolgozik együtt, így valamennyi alvásbetegség diagnózisa és szükséges kezelése egy helyen megoldható. Ha kóros állapot, betegség nem igazolódik az alvásprobléma hátterében, a Szülő-csecsemő Konzultációs Program keretében segítenek az érintetteknek.
A Szent János Kórház Gyermekosztályán megnyílt poliszomnográfiás labor kialakítását a Rotary Klub támogatta, több mint 37 ezer dollárral.
Kapcsolódó cikkeink:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések