Baba

A gyerek a börtöntől is megóvhat!

Meghökkentő, de tény: a baba érkezésétől még a nehéz fiúk is megszelidülhetnek.
2011. November 12.

Az első gyermek születése után ugyanis csökken az apák bűnelkövetésre, dohányzásra és alkoholfogyasztásra való hajlama, derült ki nemrég egy 19 éven át készült kutatási anyagból.

A kutatók több mint 200 veszélyeztetett helyzetben lévő fiú életét követték figyelemmel 12-től 31 éves korukig, és megvizsgálták, miként változott a bűnelkövetésre, dohányzásra, valamint alkohol- és marihuánafogyasztásra való hajlamuk. Bár korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy a házasság segíthet a káros viselkedésformák elhagyásában, eddig nem sikerült bizonyítékot találni az apaság jótékony hatásaira.

Gondolhatnánk azt is, hogy talán egyszerűen benőtt a fejük lágya, de nem! “A hajlam csökkenése a felnőttkor elérésével bekövetkező természetes tendencián felül jelentkezett” – nyilatkozta David Kerr, az Oregon Állami Egyetem pszichológus docense. “Az apaság tehát úgy tűnik, mindentől függetlenül csökkenti a dohányzásra, alkoholfogyasztásra és bűnelkövetésre való hajlamot.”

A kutatók rájöttek továbbá, hogy a bűnözői hajlamok és az alkoholfogyasztás nagyobb mértékben csökkentek a késői húszas és korai harmincas éveikben apává váló férfiaknál, mint azoknál, akik tizenéves korukban, vagy húszas éveik elején lettek apák.

“Mindenesetre reménykeltő, hogy a fiatalabb és idősebb férfiaknál egyaránt csökkent a negatív viselkedésformák előfordulása az első gyermek születésénél” – tette hozzá Kerr. “Ezek a változások fontos egészségügyi változást hozhatnak mind a férfiaknál, mind családjaiknál.”

A kutatási eredmények segíthetnek felismerni azokat az életperiódusokat, amikor a hátrányos helyzetűek hajlandóak változtatni rossz szokásaikon.

“Az eredményekből egyértelműen látszik, hogy az apaság sorsfordító változást hozhat még azoknak a férfiaknak az életébe is, akik amúgy hajlamosak a rizikós viselkedésformákra” – foglalta össze Kerr. “Ez esélyt adhat a beavatkozásra, hiszen az újdonsült apák befogadóbbak a viselkedésminták megváltoztatását megcélzó programokkal szemben.”

A kutatás részletes leírása a Journal of Marriage and Family című szaklap legfrissebb számában olvasható.

Forrás: Medipress